jakab péter
A Jobbik szerint Orbán Viktor méltó ellenfele Jakab Péter, ezért aztán őt jelölik frakcióvezetőnek
A Jobbik elnöksége Jakab Pétert jelöli frakcióvezetőnek, közlésük szerint ugyanis az ő személyében "Orbán Viktor méltó ellenfelet kap az Országgyűlésben". Bíznak abban is, hogy az ő vezetésével megújult erővel és lélekkel vágnak neki a parlamenti munkának a képviselők.A 6 százalékos Jakab Péterék vennének el városokat és falvakat a Fidesztől ősszel
Igen érdekes elképzelései vannak Jakab Péternek, miután pártja összesen 6 százalékot ért el az EP-választásokon, pedig minden felmérés legalább a dupláját jósolta nekik. A jobbikos politikus szerint ugyanis ősszel majd a Fidesz képébe fognak röhögni, amikor elveszik városaikat és falvaikat. Jakab feltehetően túl sok Trónok Harcát nézhetett az elmúlt napokban.Gyöngyösi Márton bejutott, de még nem tudni, hogy ki lesz a Jobbik egyetlen EP-képviselője
A pártelnökség szerdán dönti el, ki lesz a Jobbik európai parlamenti EP-képviselője – közölte az MTI érdeklődésére vasárnap éjjel, a választási végeredmény nyilvánosságra hozatala után tartott sajtótájékoztatón Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listavezetője, elnökhelyettese.Jakab berontott a TV2-höz, egy ember rosszul lett, de a jobbikos szerint erről is a Fidesz tehet
Jakab Péter megpróbált berontani a TV2-höz, de a biztonsági őrök útját állták. A jobbikos országgyűlési képviselő legújabb akciójával élőben jelentkezett be pártja Facebook-oldalán. Azonban a biztonsági őrök nem engedték tovább, majd valaki, akit az őrök néven neveztek, rosszul lett, és mentőt kellett hozzá hívni – írja a demokrata.hu.A Jobbik már a törököktől is retteg - kérdés, hogy mit szólna ehhez Vona Gábor
Tiszaújvárosban tartott sajtótájékoztatót Jakab Péter. A Jobbik országgyűlési képviselője azért csődítette össze a média képviselőit, hogy elmondja: bizonyítéka van arra vonatkozóan, hogy Orbán Viktor törököket telepít az országba, aki tehát mégsem védelmezi a keresztény Európát. Jakab Péter arról azonban nem beszélt, hogy ez mióta is jelent problémát a Jobbik számára, hiszen akkor, amikor Vona Gábor, a párt egykori elnöke a Törökországgal való összefogás fontosságát hangsúlyozta, még nem okozott problémát számukra. Jakab Péter akkor sem fogalmazott meg aggályokat, amikor nyilvánosságra került a pártelnök videója a Szürke Farkasok szélsőségesen nacionalista csoportnál tett látogatásáról.Fidesz: A Jobbik lassan Gyurcsányékat és Sorosékat is lekörözi
A Jobbik lassan Gyurcsányékat és Sorosékat is lekörözi abban, ahogyan a Fidesz bevándorláspolitikáját támadja - reagált a Fidesz-frakció arra, hogy Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján pofátlannak és kétszínűnek nevezte a kormány bevándorlási politikáját.Jakab Péter már minden magyarországi ütés mögött Orbán Viktort látja (PS-videó)
„Na, megérkeztek a jákobozók Budapestről!” – kiáltott fel Jakab Péter, amikor meglátta stábunkat. „Azt gondolom, hogy önnek a közéletben már nem sok szerepe lehetne” – folytatta a néppártosodás előestéjén még bőszen zsidózó és cigányozó hordószónok, aki azóta az ügynökpárt egyik arcaként felfedezte saját zsidó dédapja emlékét, amelyre korábban nem volt ilyen érzékeny. A vele készített villáminterjúnkból aztán kiderült, hogy a miskolci fideszes aktivistanőt tulajdonképpen Orbán Viktor ütötte meg kedden. Jakab, aki néhány éve még nagy hangon harsogta, hogy a miskolci Jobbik pokollá fogja tenni a „rombolók” (értsd: cigányok a néppártosodás előtti jobbikos kódnyelven) életét, ma már előadta az érzékeny embert, akit megvisel az állítólagos orbáni gyűlöletpolitika. Jakab Péter kiállt egykori képviselőtársa, Staudt Gábor mellett is, aki a közelmúltban vesztett jogerősen sajtó-helyreigazítási pert a PestiSrácok.hu ellen, és ugyanezzel az üggyel összefüggésben terhelő vallomásokat tettek rá egy számára rendkívül kínos büntetőeljárásban. Az előszeretettel kakaskodó képviselővel folytatott kedélyes beszélgetésünk megtekinthető a videóban.A Jobbik nem tartja választási csalásnak, hogy képviselőjük pénzt ajánlott a visszalépésért
Jakab Péter jobbikos szóvivő szerint nem választási csalás, hogy képviselőtársa pénzzel akarta rávenni LMP-s ellenfelét a visszalépésre.Megvan a Jobbik EP-listája - A rasszizmus, antiszemitizmus nem volt akadály a jelöltté válásban
Régi és új politikusok is vannak a Jobbik EP-listáján. Gyöngyösi Márton a listavezető, Balczó Zoltán jelenlegi EP-képviselő a második - írja az Alfahír. A korábban cigányok ellen uszító Jakab Péter a harmadik.Ajánljuk még
















