jávor benedek
Ujhelyi szerint azért jó a közös lista, mert azzal majd megállítják Orbán országrombolását
Meg kell állítani az "Orbán-kormány országrombolását", mert az zsákutca Magyarország számára - mondta Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje szerdán Pécsen, sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus közölte: ezért vállalta a két párt, hogy közös listát hoz létre az EP-választásokra.Magából kifordulva üvöltött ocsmányságokat a stábunkra az MSZP alelnöke Dunaújvárosban (PS-videó!)
Nehezen halad a régi szocik és a Bajnai Gordon zsúrfiúiból összeállt Párbeszéd összecsiszolódása - ezt tanúsította a közös lista nevében a Hankook-gyár előtt tartott "rabszolgafelszabadító" sajtótájékoztató meghökkentő fordulata is. Miután Jávor Benedek és a dunaújvárosi "helyi erő", azaz Szabó Zsolt félszegen elmondta a mondókáját és sor került az újságírói kérdésekre, amelyek között Jurák Kata megkérdezte Szabótól: igaz-e, hogy az ellenzék polgármesterjelölti posztjára aspirál az iparvárosban, az MSZP-alelnök Komjáthi Imre közbelépett és egészen elképesztő performanszot nyomott le (a videón 2:30-nál):Nyugdíjemelést ígért Jávor, ha rá szavaznak az EP-választáson
Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje szerdán együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Nyugdíjas Parlament egyesület tagjaival.Kannibálok
"Vicc, amit az ellenzék csinál. Még mindig ilyen pitiáner módon egymásnak…, hogy ne legyen frakciója, nehogy már kicsit több legyen a másiknak. Nehogy már egységesüljön itt valaki."Jávor Benedek szerint eldőlt, hogy a Fidesz kilép az EPP-ből, így a Néppárt a zöldekkel fog együttműködni
Illúzió, hogy Orbán Viktor igazodási pontot jelent Európában – szögezte le Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa, európai parlamenti képviselőjelölt a Népszavának adott interjúban. A lapnak arról is beszélt: tény, hogy a magyar állam nagyon hatékony, Európában is példaértékűnek nevezett intézkedéseket hozott az alacsonyabb szintű visszaélések visszaszorítására, de szerinte ez nem más, mint a korrupció monopolizálása.Ujhelyi István szerint mindenki hazudik, aki kérdez, a kerítés pedig idegen szó (PS-videó)
Nem sikerült válaszolnia Ujhelyi Istvánnak a PestiSrácok.hu kérdéseire azon a sajtótájékoztatón, amit a politikus Jávor Benedekkel közösen tartott szerda délután "Orbán Európa ellenségei mellé állt" címmel, ellenben megtudtuk, hogy mennyire hazugok vagyunk és mennyi pert nyert már ő velünk szemben. Segítünk: egyet sem. De nem ez volt az egyetlen momentum az eseményen, ami kérdésessé teszi a képviselő értelmi képességeit. Amikor arra voltunk kiváncsiak, hogy mi a véleménye a határkerítésről, Ujhelyi egy idegen szavak és kifejezések szótárát vett elő azzal, hogy szerinte azon a sajtótájékoztatóján, amelyen a kerítés szóba került, nem mondott idegen szót. Így ha megtaláljuk a szótárban a nyilatkozata mondandóját, bocsánatot kér. Ugye? Mi sem értjük... És ez még nem minden. Nézze meg videónkat!Lebontaná a Párbeszéd a velük nem baráti sajtót (PS-videó!)
Ismét agyonféltik az európai haladók a sajtószabadságot, és egymást noszogatják, hogy tenni kéne már valamit azért, hogy az újságírók szabadon és biztonságban végezhessék a munkájukat. És persze ha már ilyesmin dolgoznak, akkor a jobboldali üzeneteket közvetítő sajtót is szeretnék visszaszorítani. Ehhez a régi jó liberális-kommunista beidegződéseknek utat engedve a tiltás eszközéhez nyúlnának, végrehajtónak pedig a Negyedik Birodalom kormányát szemelték ki.Már saját szavazóik sem tudják, éppen melyik ellenzéki pártban bénáznak a kedvenceik
A Medián felmérése szerint az LMP-szavazók egy tekintélyes részének halvány segédfogalma sincs arról, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos már nem is LMP-s. (Pontosabban: hosszas torzsalkodás után kiléptek.) Mindebből két általánosabb érvényű következtetés szűrhető le: vagy az ellenzéki szavazók nagyon tájékozatlanok, vagy az ellenzék szerencsétlenkedik annyit, hogy az már követhetetlen. Netán mindkettő.Ajánljuk még