jávor benedek
Ellenzéki bölcsek tanácsával mószerolná a Fideszt az EPP-nél az MSZP és a Párbeszéd
Bővül az ellenzéki bölcsek tanácsa, amelynek létrejöttét az MSZP és a Párbeszéd kezdeményezte - mondta az MSZP európai parlamenti képviselője, kampányfőnöke kedden Budapesten, egy háttérbeszélgetésen.Orbán megbuktatását vágyva kezdte meg EP-kampányát a Párbeszéd nevű párt (PS-videó)
Sajtótájékoztatón számolt be róla Jávor Benedek, hogy mérhetetlen mikropártja megkezdte a kampányát az európai parlamenti választásokra. A sarokba szorított, marginalizálódott, befolyásától megfosztott, az uniós politikája tekintetében megbukott Orbán Viktorról álmodó Párbeszéd az MSZP-vel szövetségben tervezi megmenteni az Európai Uniót a magyar miniszterelnöktől.Az MSZP-Párbeszéd közös listájának negyedik helyén szerepel a párbeszédes Jávor Benedek
Az MSZP választmánya jóváhagyta a szocialisták és a Párbeszéd közös európai parlamenti (EP-) választási listáját: a negyedik helyen szerepel a Párbeszéd első képviselőjelöltje, Jávor Benedek - jelentették be a pártok vezetői szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.Jávor Benedek lesz a "P" listavezetője, aki a feltevést sem érti, hogy ők netán együttműködnének a Jobbikkal
A Párbeszéd tagságának egyöntetű támogatása mellett Jávor Benedeket választották a párt listavezetőjének az EP-választásokon - jelentette be Karácsony Gergely vasárnapi sajtótájékoztatóján. A Párbeszéd társelnöke kiemelte: rendkívül büszkék arra a munkára, amelyet Jávor Benedek az Európai Parlamentben véghez vitt, és reményét fejezte ki, hogy az európai és a nemzeti ügyeket egyik legaktívabban képviselő politikus a választók felhatalmazásából folytatni tudja munkáját. Jávor Benedek a sajtótájékoztatón arról beszélt: Orbán Viktor egy személyben képviseli mindazt, amellyel szemben Európának, az Európa-párti erőknek közösen, egységes erővel kell fellépniük, a PestiSrácok.hu kérdésére pedig értetlenkedve tagadta, hogy bármiféle együttműködést alakítanának ki a Jobbikkal.Ügyészség: Hazugság, hogy elveszett Jávor Benedek feljelentése!
Közleményben cáfolta és valótlan sajtóhíresztelésnek nevezte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, hogy Jávor Benedek Elios-ügyben tett feljelentése elveszett az ügyészségen. Csütörtökön a Népszava írt arról, hogy az ügyészség "nem találja" azt a feljelentést, amelyet Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője tett tavaly az Elios-ügyben a hatóságok bűnpártolásnak tűnő magatartása miatt ismeretlen tettes ellen, hivatali visszaélés gyanújával.Mozgalmat indított az ellenzéki együttműködés érdekében a Párbeszéd EP-képviselője
Közös Európa néven mozgalmat indított a Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője a minél erősebb és szélesebb ellenzéki együttműködés érdekében a májusi EP-választáson. Jávor Benedek pénteken, sajtótájékoztatón elmondta: arra hívja fel az ellenzéki pártokat, hogy vitassák meg az összehangolt, közös kampány indítását és lehetőség szerinti a közös lista állítását.Deutsch: A balliberális képviselők ismét fegyelmezetten és lelkesen megszavazták az EP-ben Soros betelepítési programját
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője szerint a héten ismét a magyar polgárok ellen fordultak a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Párbeszéd EP-képviselői, mivel megszavazták az EP keddi strasbourgi ülésén a migránsvízum bevezetését célzó előterjesztést. Deutsch Tamás vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, "Gyurcsányék" és a szocialisták ezzel a döntésükkel ismét bebizonyították, hogy ha rajtuk múlna, szabadon beengednék Magyarországra az illegális bevándorlókat.Jávor Benedeken már a kakival töltött postaládája sem segíthet
Jávor Benedek ablakát állítólag (ő állítja) bedobták egy kővel, megelőzően pedig ismeretlen eredetű kaki került az ablakába, illetőleg a postaládájába – utóbbiba kis híján belenyúlt, előbbit viszont le is fényképezte, okulásul. Látszik is az internetre föltett fotón: valami van az ablakban, de hogy pontosan mi, annak kivizsgálását én egy parlamenti bizottságra bíznám. Azért első körben nem zárnám ki, hogy arra reppenő szabad madarak könnyítettek magukon, netán a macskára jött rá a szapora. Mégiscsak valószínűbb, minthogy dühös hazafiak fejezték volna így ki véleményüket a Sargentini-jelentés megszavazásáért.Jávor irodáját kővel és fekáliával is megdobálták – Orbán a hibás
Kedd reggel kővel dobták be a Párbeszéd EP-képviselőjének budapesti irodájának ablakát - írja a hvg.hu. Efféle atrocitások korábban is előfordultak, de egyre durvábbak lesznek. Jávor a kormány hazaárulós retorikáját okolja, emiatt durvulnak el a választópolgárok. Feljelentést tesznek, de Jávor nem sokat vár a nyomozástól.Ajánljuk még