jelentés
Márki-Zay legutóbb két éve kamuzott akkorát, mint most, de ismét lebuktattuk
Márki-Zay Péter kampánystábja, miután szembesült vele, hogy a Békemenet a Gyurcsány-show felfedezettjének számító hódmezővásárhelyi polgármestert úgy mosta el a magyar nyilvánosságban, mint cunami a homokvárat, némi fejvakargatás után ma egetrengető bejelentéssel rukkoltak elő. Ezt pedig kéretik komolyan venni, mert Márki-Zay Péterről azért már kiderült, hogy igen különleges képességekkel rendelkezik: így például felismer CIA-s ügynököket, és úgy tárgyal az amerikai külüggyel hazánk sorsáról, hogy arról bár ott senki sem tud, ellenben a hazai balliberális médiát simán megvezeti arról. Emzépé ma pedig felfedte azt is, hogy a Fidesz ürgebőrbe bújt ügynökei megfigyelték őt, majd Pelikán elvtársat meghazudtoló infantilizmussal az elkészült anyagot átadták a Gyurcsány-pártnak - további hasznosítás céljából. A Pestisrácok viszont ezúttal is lerántja a leplet a baloldal emberéről, csakúgy, miként azt évek óta tesszük. Mindezt megfejelte azzal, hogy a Márki-Zay az Euronewsnak adott interjúban kijelentette: a Fidesz meghekkelte a demokráciát. Öveket bekapcsolni, rázós rész következik! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.