jobbik
Gyöngyösi Márton a PS-nek: Nem jókedvünkből fogunk össze a baloldallal
A Jobbik új elnöke nem érti, miért jelentene hitelességi deficitet pártja számára, hogy a baloldali összefogás tagjaival együtt indulnak és kampányolnak, ugyanakkor több elszólása is volt már Gyöngyösi Mártonnak. Ezúttal a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva mondta el, hogy valójában kényszerpartnerként tekint a baloldalra, és „nem jókedvükből fognak össze Gyurcsányékkal” – ezek szerint a hatalom fontosabb, mint az elvek. Ha már elvekről van szó, Jakab Péterről is kérdeztük Potocskáné Kőrösi Anitát, a párt új elnökhelyettesét Székesfehérváron, akit a bukott elnök Molnár „Mamuszos” Enikőre cserélt végnapjaiban, de szóba került az Ukrajnából kitiltott Gyöngyösi Márton hipotetikus kijevi útja is. Fasisztázni sohase féljetek, avagy hányféleképpen lehet alkalmazni egy őskomcsi találmányt?
Hegedüs Zsuzsa náci beszédnek nyilvánította a miniszterelnök tusnádfürdői beszédét, így lemondott, majd mégsem, végül ismét; most meg kipakolják (várbeli, Úri utcai pompás) irodáját... Erre mondják sportnyelven: sérülés nélküli technikai KO. Annyit ugyanis elért, hogy morális fölényt színlelve, valódi arcvesztés nélkül tudta elhagyni azt a vonatot, amin ő már régóta nem szívesen utazott. A történetnél azonban sokkal fontosabb az a módszer, ami ismét előkerült. A nácizás, a fasisztázás, illetve az antiszemita és a rasszista billogok ipari legyártása. Egy réges-régi kommunista találmány, ami újra és újra előkerül. Legyen a cél a lejáratás, a hitelrontás vagy az önigazolás.