jobbik
Janiczak és a szocik újabb hazugságai: az ózdi fojtogató az MSZP szavazatszámlálója volt, nem simán véleményt nyilvánító helyi lakos
Az ózdi fojtogató néven hírhedté vált, emberölés kísérlete miatt 12 évet ült rendező a tavalyi országgyűlési választáson, majd az EP-választáson is az MSZP delegáltja volt szavazatszámláló bizottságban – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap a minap írta meg, hogy a rovott múltú Liebe Attila az ellenzéki összefogásnak és Janiczaknak kampányol Ózdon. Akkor az MSZP és a jobbikos politikus is tagadta, hogy közük lenne Liebéhez, aki szintén állította, hogy ő egyetlen pártnak sem aktivistája, csak egy szabadon véleményt nyilvánító helyi lakos.A Jobbik elnöke szerint csak győzelme után ítélhető meg, hogy alkalmas-e Karácsony a főváros vezetésére
Minél erősebb a kormányzattal szembeni ellensúly, annál határozottabban lehet képviselni olyan ügyeket, mint a férfiak negyven munkaév utáni nyugdíjba vonulása, vagy az, hogy az önkormányzatok vehessenek vissza korábban állami kézbe került feladatokat – mondta a Jobbik elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Rovott múltú rendező az ózdi ellenzék segítője
Liebe Attila, az ózdi fojtogató néven hírhedtté vált színházi rendező az ózdi ellenzéki összefogás egyik segítője – szúrta ki a Magyar Nemzet. A lap hiába kereste a jobbikos Janiczak Dávidot és az ózdi MSZP-t is: nem reagáltak a kérdésekre. Liebét – aki a Sztanyiszlavszkij-módszer híveként próbálta halálközeli élményhez juttatni alakításuk hitelességéért amatőr színjátszó csoportja hölgytagjait – 1987 februárjában, miután az egyik lány a fojtogatás során meghalt, több emberen aljas indokból elkövetett emberölés kísérletéért tíz év börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után is módszere híve maradt, bár legutóbbi gyakorlatai után 2000-ben jogerősen felmentették és még ő perelte be több milliós kártérítést kérve a magyar államot. Úgy tűnik, a színházi világ után az ellenzéki politika színpadára evezett: közösségi oldalára feltöltött profilképét is az ózdi ellenzéket rejtő Ózdiakért és Ózdért Egyesület logójával látta el.Miniszterelnökség: Álhír a hvg.hu-n, avagy a DK-tól a Jobbikig terjedő koalícióhoz a hvg.hu is csatlakozott
A hvg.hu annak érdekében, hogy a balliberális-szélsőjobboldali összefogás jelöltjeit segítse, hazugsággal vesz részt a választási kampányban – olvasható a Miniszterelnökség által kiadott közleményben, amellyel azonnal cáfolták a hvg.hu-n megjelent álhíreket.Letöltendő szabadságvesztést kértek a jobbikos Sneider gyerekeire
Ismét bíróság elé állnak Sneider fiai – írja a magyarnemzet.hu. A portál tudósítása szerint októberben folytatódik a per, amelyben vádlottként szerepelnek a jobbikos képviselő fiai, akik a gyanú szerint a Betyársereg tagjaként egy cigány családot addig zaklattak Szúcs községben, amíg azok elköltöztek. A fiatal vádlottak tagadták a vádakat, azt állítva, Szúcson csak baráti összejöveteleket, kerti sütögetéseket tartottak.Elképesztően alkalmatlannak tartja, de támogatja Karácsonyt a Jobbik
A Jobbik elfogadta a főpolgármesteri előválasztás eredményét, így el kell fogadnia Karácsony Gergely jelöltségét is – jelentette ki a párt országgyűlési képviselője. Magyar Zoltán arra reagált, hogy kedden a szintén jobbikos Varga-Damm Andrea még „elképesztően alkalmatlannak” nevezte az összes főpolgármesterjelöltet.Jobbikos javaslatra, nőinek mondott témákkal kampányolna az ellenzék (PS-videó)
Új ötlettel kísérletezik a néppártosodás nem pontosan ismert szakaszában lévő, saját arcát, eszmeiségét és mondanivalóját kereső Jobbik. A párt női tagjai női kampányba fognak, ami az ellenzéki összefogás többi pártjának női tagjait is magával ragadta. Annyit tudtunk meg Varga-Damm Andreától, hogy egyenként jönnek majd a témák, amelyeket szerintük a nők tudnak igazán jól és hitelesen közvetíteni. Őszintén reméljük, hogy nem fogják a férfiak képességeit és szándékait elvitató, szexista megnyilvánulások kísérni a kampányt! A Jobbik és Karácsony Gergely összellenzéki főpolgármester-jelölt közti viszonyról is érdeklődni próbáltunk a képviselőtől, de ő továbbtanácsolt minket a kérdésünkkel a párt elnökségéhez.Pest megyében is bukhatja a listaállítást a Jobbik
A szebb napokat is látott párt nem tudta összeszedni a szükséges 4901 érvényes ajánlást, ami ahhoz kell, hogy egy szervezet listát állíthasson a térségben, mivel a Jobbiknak ebből az első körös ellenőrzésnél csak 4888 volt. Azaz 13 ajánláson múlik a Jobbik Pest megyei listája – értesült az Index.Ajánljuk még
















