joe biden
Az ENSZ-alapokmány elveinek megsértésével vádolta meg Biden Oroszországot ukrajnai háborúja miatt
Az ENSZ alapokmányában rögzített elvek "szégyentelen megsértésével" vádolta meg Oroszországot szerdán az ENSZ-közgyűlésben Joe Biden amerikai elnök. A közgyűlés 77. ülésszakának általános vitájában felszólalva kijelentette: "ez a háború egész egyszerűen lerombolja Ukrajnának a létezéshez való jogát". Egyben bírálta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik állandó tagja lerohanja a szomszédját. Biden megerősítette, hogy Ukrajna mellett állnak az országot ért orosz támadással szemben.GeoRGpolitika – Van, amikor a méret a lényeg és Gyurcsányék árnyék(szék)kormánya is létrejött
Joe Biden többlépcsős figyelmeztetést adott Vlagyimir Putyinnak, nehogy nukleáris fegyvereket vessen be Ukrajna ellen. Persze a bombánál valóban a méret a lényeg, és a legnagyobb hidrogénbombát, a Cár-bombát pont Oroszország fejlesztette ki. Megint ukrán hazugság állhat az iziumi tömegsírok mögött, hiszen vannak, akik az orosz megszállás előtt lettek eltemetve. Az orosz csapatok hantolták el ott az ukrán hősi halottakat és meg is jelölték sírjukat a dögcédulák száma alapján és még egy listát is készíttettek egy helyi temetkezési vállalkozóval. Gyurcsányné az árnyékminiszterelnök, Vadai Ágnes honvédelmi árnyékminiszter, Komáromi Zoltán egészségügyi árnyékminiszter, Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszter. Ma helyezik örök nyugalomra II. Erzsébet királynőt. A történelem talán legkomolyabb biztonsági készültsége van Londonban.Biden megüzente Tajvannak, hogy a nagy Amerika majd megvédi a kínai inváziótól
Az USA fegyveres erővel védené meg Tajvant a kínai inváziótól, amit Biden elnök jelentett be vasárnap este CBS amerikai hírtelevíziónak adott interjúban. A tajvani külügyminisztérium köszönetét fejezte ki amiért az elnök megerősítette az Egyesült Államok "sziklaszilárd biztonsági elkötelezettségét Tajvan mellett".Biden részvétét nyilvánította III. Károly brit királynak
Joe Biden amerikai elnök részvétét nyilvánította szerdán III. Károly brit királynak és tolmácsolta népe II. Erzsébet királynő iránti csodálatát, akinek méltósága és állhatatossága elmélyítette az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság tartós barátságát és különleges kapcsolatát - közölte szerdán a Fehér Ház.GeoRGpolitika – Páncélozott autók, speciális alakulatok és kommandósok a királynő temetésén (PS-videó)
Nagy-Britannia még nem élt meg olyan komoly biztonsági készültséget, mint II. Erzsébet királynő temetésén várható. Elnökök, uralkodók és kormányfők érkeznek a világ minden tájáról. A legtöbben hozzák saját testőreiket is. A legkomolyabb védelem valószínűleg Joe Bidené lesz. 10.000 rendőr és a hadsereg speciális alakulataitól 1500 katona vigyázza majd a szertartást. A legnagyobb kihívás a tömeg védelme, nehogy egy terrorista autóval belehajtson vagy robbantásos merényletet kövessen el. A titkosszolgálatok is együttműködnek, hogy kiszűrjenek veszélyes személyeket, akik Londonba utaznának. Lehegesztett csatornafedelek és mesterlövészek is garantálják a biztonságot.Az Egyesült Államokat huszonegy éve érte történetének legsúlyosabb terrortámadása (Videó)
Huszonegy éve, 2001. szeptember 11-én, egy keddi napon intézett az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet támadást az Egyesült Államok ellen. A történelem legvéresebb, mintegy háromezer ember életét követelő merényletsorozata után az Egyesült Államok háborút hirdetett a terrorizmus ellen.A Biden-klán kalandjai a világ energiapiacán – Így játszották ki az ukrán földet Amerikának (3. rész)
A PestiSrácok.hu több cikkben is foglalkozott már azzal, hogy anyagilag mennyire megtérülő befektetés lehet az Egyesült Államok számára az ukrajnai háború. Eddig a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkoztunk, azonban méltatlanul kevés szó esik az ukrán energiaszektorról, amely közismerten nem mentes az amerikai beavatkozástól. Emlékezetes, hogy a cikksorozatunk korábbi részeihez hasonlóan ebben a szektorban is dollármilliárdok elköltésével szerzett befolyást az USA kormánya: Kevesebb mint nyolc hónappal azután, hogy Pozsarszkij köszönetet mondott Hunter Bidennek az apja bemutatkozásáért, az akkori alelnök bevallottan nyomást gyakorolt Petro Porosenko ukrán elnökre és Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökre, hogy szabaduljanak meg Viktor Shokin főügyésztől, azzal fenyegetve, hogy az amerikai kormány visszatart egy 1 milliárd dolláros hitelt, ha nem tesznek eleget Bidenék követelésének. Az ügyészt kirúgták, Hunter Biden, akit alaposan megfizetnek egy-egy „bemutatásért” maradhatott az ukrán energetikai óriás, a Burisma élén.GeoRGpolitika – Búcsúzunk Erzsébet királynőtől, százezer dollár egy lövés és Joe Biden csodadoktora (PS-videó)
Búcsúzunk Erzsébet királynőtől, százezer dollár egy lövés és Joe Biden csodadoktora - ezekről beszélt Georg Spöttle, a PS főmunkatársa, biztonságpolitikai elemző a GeoRGpolitika hétzáró adásában.Szeptemberben szavaz a szenátus az USA-ban az azonos neműek házasságáról
Megkezdte kedden őszi ülésszakát az Egyesült Államok Kongresszusa, amelynek felsőháza, a szenátus ősszel az azonos neműek házasságát törvénybe iktató demokrata javaslatról is szavaz, amelyet a képviselőház júliusban már elfogadott.Ajánljuk még

















