joe biden
Megint a komcsik akarják megmondani, hogy mit szabad és mit nem (Karanténvlog)
Ismét rendhagyó Karanténvlogot láthattok, kicsit kutyafuttában készülve. De a jó hír, hogy itt vagyunk veletek. Jövő héten pedig – ígéretünk szerint – kiderülnek a hosszabb távú lehetőségek is. Most azonban ismét belecsapunk az ostobaság lecsójába, mert alapanyag az akad bőven. Egy kis Amerikával nyitunk, hiszen Trumpot kőkeményen támadja az elvileg „független” FBI, amely annyira fél a volt elnöktől, hogy Joe Bidenék utasítására elképesztő vádakkal illeti, ez azonban még jót is tesz Donald Trump népszerűségének. A baloldal nagyon fél a félidős választások előtt, és joggal, a republikánusok ugyanis utcahosszal vezetnek előttük. A katasztrofális és káoszos Biden-kormányzás az Egyesült Államokban is egyértelműen megmutatja a magukat progresszívnak nevező baloldaliak teljes alkalmatlanságát. Ezután hazaevezünk, hiszen Kálmán Olga történelmi tudatlansága és rosszindulata most Horthy Miklós gyalázásában merült ki, hiszen a mindenhez is értő, „függetlenobjektív” gyurcsányista nem találta elég mélynek a gödröt, amiben tapicskol, néhány ásóvágást még hozzárakott. Természetesen Karigeri sem maradhatott ki a szórásból, aki amellett, hogy más tollával ékeskedik, brüsszeli agytrösztjei tanácsára télen nem engedi az önkormányzati épületeket 21 foknál magasabb hőmérsékletre fűteni, nyáron pedig 25 foknál nem lehet „hidegebb”. A baloldal tehát itthon is megmutatta, hogy miért nem érdemes rájuk szavazni. Nézzétek most is a Karantént!Schmidt Mária a PS-nek: Nem vagyunk könnyű helyzetben, abban bízhatunk, hogy elég erős az ország és túléljük ezt a háborút (Videó!)
Az Európai Unió teljesen feladta szuverenitását a háború kérdésében és alárendelte magát az amerikai érdekeknek. Megdöbbentő, hogy ma a világ egyik vezető államának elnöke, Olaf Scholz elutazik Joe Bidennel tárgyalni, majd teljesen érthetetlen módon úgy mond le az országa számára létszükségletet jelentő orosz gázról, hogy közben nem tudja, hogy honnan szerzi be ehelyett máshonnan az energiát. Mit mondhatott Biden Scholznak, hogy ebbe képes volt belemenni? – teszi fel többek között a kérdést a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Schmidt Mária elképesztő dilettantizmusnak tartja, hogy az Európai Unió nem készült vészforgatókönyvekkel arra az esetre, ha kitör ez a háború, holott már régóta lehetett tudni: ha a Nyugat ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajnát felfegyverezzék és elkezdik behúzni a NATO-ba, akkor ezt Putyin nem fogja annyiban hagyni. A főigazgató szerint Magyarország nincs könnyű helyzetben, mert kis országként nincs beleszólásunk a mostani világhatalmi döntésekbe, viszont abban lehet bízni, hogy az ország van annyira erős már, hogy túléljük ezt a háborút és a válságot.Zuckerberg kitálalt: az FBI figyelmeztette őket, majd korlátozták Biden fiának laptopsztoriját az amerikai választások előtt
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezérigazgatója szerint az FBI nem sokkal azelőtt figyelmeztette a közösségi médiaóriást a „közelgő orosz propagandára”, hogy kirobbant volna a sztori a Joe Biden fia, Hunter által elhagyott laptopról – írja a Breitbart. A Facebook-vezér ráadásul azt is kénytelen volt elismerni, hogy a Twitteren és Facebookon letiltott, álhírnek bélyegzett sztori teljes egészében valós.Mélyül a krízis az USA-ban – Több millió friss diplomás rokkanhat bele a diákhitelekbe
Bár Joe Biden egyik kampányígérete az volt, hogy mentőövet dob a friss diplomásoknak, a demokraták ezt is hátrébb sorolták a fontossági sorrendben. Az Egyesült Államokban több millió pályakezdő válhat fizetésképtelenné a diákhitelek miatt. Mivel az USA-ban nincs, vagy csak nagyon nehezen elérhető az ingyenes felsőoktatás, a krízis több millió embert érinthet.Biden aláírta a gazdasági stabilitásról szóló törvénycsomagot
Joe Biden amerikai elnök aláírta az amerikai inflációt és költségvetési hiányt csökkenteni hivatott törvénycsomagot kedden. A republikánusok szerint az intézkedések rövid távon nem csökkentik az árakat, hanem újabb terheket jelentenek.Megfertőződött az amerikai elnök felesége
Koronavírussal fertőződött meg az amerikai elnök felesége, Jill Biden. Férje, Joe Biden elnök a közelmúltban gyógyult fel a fertőzésből.Trump: Nem az a baj, hogy Putyin okos, hanem, hogy a vezetőink ostobák
Donald Trump a hónap elején megtartott CPAC-kongresszuson beszélt arról, hogy a II. világháború óta nem volt ilyen kaotikus a világunk, mint most. A Dallasban megrendezett konzervatív konferencián a volt elnök úgy fogalmazott, egészen biztos abban, hogy Putyin azután hozta meg a támadásról szóló döntését, hogy végignézte előtte az amerikai csapatok Afganisztánból való szánalmas kivonását.Ajánljuk még

















