joe biden
Újabb bombázás Kabulban, az afgán válság Európát is megroppanthatja
Újabb bombázás rázta meg Kabult, sajtóinformációk szerint vasárnap délután és hétfőn is robbantottak az afganisztáni fővárosban. Az amerikai haderő dróntámadást indított, ennek több halálos áldozata - köztük gyermekek - is van. A török külügyminiszter közben jelezte: az Afganisztánból kiinduló migráció válságos, nemcsak a térség országait, hanem Európát is sújtani fogja. Annak ellenére, hogy az amerikai hírszerzés és különböző szolgálatok hónapok óta figyelmeztették a várható afganisztáni összeomlásra, az amerikai elnök nem tett semmit ennek elkerülése érdekében. Minden jel arra utal, hogy Biden szellemi képességei nem teszik lehetővé azt, hogy a világ egyik vezető hatalmát kormányozza, ezért már egyre többen az elnök lemondását követelik.Bidenék üzenete a transznemű gyerekeknek: köpjétek be szüleiteket, tanáraitokat
Ismét LMBTQ-propagandával tömik az iskolába visszatérő fiatalok fejét. Most egy videóban beszélnék rá a gyerekeket, hogy „nyugodtan pereljék be szüleiket, ha ők nem képesek elfogadni újdonsült szexuális irányultságukat”.Újabb merénylet a kabuli repülőtérnél
Rakétatámadást követtek el ismeretlenek vasárnap délután a kabuli repülőtér mellett. A közösségi médiában terjedő beszámolók szerint a reptértől néhány kilométerre következett be a robbanás. Sérültekről, illetve halálos áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.Biden gyakorlatilag felszámolja az USA afganisztáni diplomáciai képviseletét
Joe Biden elnök arra készül, hogy augusztus 31-i, keddi határidővel hazarendelje Kabulból az amerikai diplomáciai képviselet minden tagját, beleértve Ross Wilsont, a nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét is – jelentette szombaton a The Washington Post című amerikai lap, saját forrásaira hivatkozva.Teherán szerint Biden politikája az atomprogram kapcsán nem tér el Trumpétól
Ali Hamenei iráni ajatollah azt mondta szombaton, Joe Biden amerikai elnöknek ugyanolyan követelései vannak az iráni atomprogrammal kapcsolatban, mint elődjének, Donald Trumpnak.McCarthy: Biden elveszítette az amerikai emberek bizalmát
Joe Biden amerikai elnök elveszítette az emberek bizalmát, "eljön a számonkérés napja" – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Kevin McCarthy, az amerikai törvényhozás alsóházának republikánus vezetője.Biden elszólta magát: élő adásban mondta ki, hogy utasításokat követ (Videó!)
Kínos jelenetre került sor az amerikai elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján, Joe Biden ugyanis elszólta magát és kimondta a nyilvánvalót: utasításokat követ. Joggal merülhet viszont fel a kérdés, mégis ki rángatja dróton az Egyesült Államok elnökét.Újabb óriási baklövést követhettek el Bidenék: az amerikaiak átadták az őket segítő afgán civilek névsorát a táliboknak
Az amerikai hatóságok átadtak egy listát a táliboknak, amin amerikai állampolgárok, zöldkártyával rendelkezők, valamint az amerikaiak civil afgán segítőinek a neve szerepel – írja a Politico. A hivatalos indoklás szerint a listát azért készítették, hogy az azon szereplőket a tálibok átengedjék a katonák által lezárt területre, a kimenekítési zónába, ugyanakkor a döntés kritikusai szerint ez naiv lépés volt. És nem az első a Biden-adminisztráció részéről az afganisztáni kivonulás kapcsán. A lépést politikusok és a hadsereg tagjai is élesen bírálják, a tálibokra ugyanis jellemző, hogy bosszút állnak azokon, akik együttműködtek az amerikaiakkal a háború húsz éve alatt.Hiába a kabuli támadássorozat, Biden nevetgélve állt ki a kudarcos csapatkivonás mellett (Videóval)
A legalább tucatnyi amerikai életet követelő halálos támadás nem változtat az evakuációs terveken, az Egyesült Államok a hónap végéig kivonja csapatait Afganisztánból – mondta helyi idő szerint csütörtök délután a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnök.Ajánljuk még

















