juhász péter
Már nem kell sokat várniuk a V. kerületieknek, hogy eldöntsék, akarják-e újra a porondon látni Juhász Pétert
Az V. kerületben két olyan ellenzéki jelölt maradt versenyben a választás előtt, akik még reménykednek: az összellenzéki támogatottsággal bíró Juhász Péter és Kovács Alex Gábor, a Tiéd a Belváros frakció vezetője. Köztük egy előválasztás fogja eldönteni, hogy melyikük indulhat a regnáló, a Fidesz által támogatott jelölt ellen – írta meg az ATV.Elhunyt Juhász Péter olimpiai ezüstérmes labdarúgó
Életének 76. évében elhunyt az olimpiai ezüstérmes Juhász Péter, az Újpest labdarúgója.Megy a cicaharc az ellenzéki előválasztás kapcsán a Belvárosban Juhász Péter és Kovács Alex Gábor között
A portál Závecz januári felmérésére szerint az V. kerületben a fideszes Szentgyörgyvölgyi Pétert a helyiek 37 százaléka támogatja, Kovács Alex Gábor támogatottsága 27 százalék, Juhász Péteré pedig 11 százalék. Emiatt az ellenzéknek csak akkor van esélye az önkormányzati választáson, ha egy baloldali jelölt áll a fideszes indulóval szemben. Fontos lenne tehát számukra az előválasztás.Juhász Péter: Sorostól boldogan fogadnék el pénzt (Videó)
Nem tagadná meg Bajnait, Sorostól pénzt fogadna el Juhász Péter – úgy tűnik, hogy a baloldalon már a látszatra sem adnak. Mondjuk éppenséggel felesleges is lenne, hiszen az elmúlt napokban-hetekben sorra jönnek ki a leleplező videók, amelyekben a Bajnaihoz is kötődő Action for Democracy emberei ismerik be, hogy dollárral akartak beavatkozni a magyar választásokba, ehhez pedig Soros adta a pénzt.Bródy János megint nagyot ment: szuverén embernek nevezte Juhász Pétert és be is állt neki kampányolni
A cipész maradjon a kaptafánál, Bródy János meg a zenélésnél. A politizálás ugyanis nem áll jól neki és látszólag nem is ért hozzá, hiszen Juhász Pétert szuverén emberként emlegeti és támogatja. Bár, ha a szívünkre tesszük a kezünket, nincs mit csodálkozni Bródy kijelentésén, aki szerint a demokrácia ott kezdődik, hogy az ő számait játssza folyamatosan a rádió, és akkor még nem beszéltünk a kilencvenes évek előtti szerepéről sem. Szerintünk azonban már eleget játszotta a számait a rádió, le is jártak, hiszen a szocializmus egyik kedvence volt a művész úr. Meg sem lepődünk, hogy Juhász Pétert nézte ki magának vezetőnek, a művészi lepel ugyanis sokat elbír.Juhász Péter javára léptette vissza a Momentum Kerpel-Fronius Gábort az V. kerületben
Kerpel-Fronius Gábor visszalép a budapesti 5. kerületi polgármester-jelöltségtől és a jövőben Juhász Pétert támogatja - minderről a Momentum számolt be közösségi oldalán.Dühös diákok gigatüntetésén tért vissza a NEM nőverő Juhász Péter – The Fair Right (videó)
A kiváló dolgozó érdemrendre hajtó diákok ismét kivonultak, hogy megdöntsék a rendszert. Áztak, fáztak, de nem hagyták magukat, mivel elmondásuk szerint miattuk kaptak 30 százalékos béremelést a pedagógusok. Ennek örömére pedig 47 fős tüntetést szerveztek, aminek a végén Juhász Péter elmondta, hogy visszatér a közéletbe. Ha valaki esetleg nem emlékezne Petyusra, ő volt annak idején a baloldal Jakab Pétere. Valószínűleg nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a Juhász Petya a 2010-es évek környékén a baloldal agresszív bohóca volt. Az asszonyverő megnevezés azonban minden kétséget kizáróan igaztalannak tűnik a magyar joggyakorlat szerint, ezért ilyen állandó eposzi jelzővel nem is illetnénk Petyust, a visszatérőt. De nemcsak az imént említett asszonyverési ügyben sokszor perelő Juhász Péter volt a téma. Bódi Ábel mesélt a bírósági ügyéről, de szó volt az elüldözött fiatal színésznőről, a magyarországi jogrendszerről és annak hiányosságairól, illetve a Toyota merész kijelentéséről is. Nézzétek meg a teljes videót!Juhász Péter, akinek mindent megbocsát a hálózat
Juhász Péter visszatért. A minden pozícióban megbukott politikus és híres cégtulajdonos újra boldogítja a közvéleményt, most épp a Kétfarkú Kutyapárt színeiben kívánja bevenni a Belvárost. A Juhász 2022-es kampányban készült videóit készítő KözösÜgyünk Kft. totálisan eladósodott, mégis most valaki újra fizeti az aktivista újabb, tucatszámra gyártott videóit és hirdetéseit.Külföldi cégekhez kerülnek Juhász Péter támogatóinak adatai
Az a tény, hogy Juhász Péter kizárólag külföldi cégekkel végeztet adatkezelési, adatfeldolgozási tevékenységet, számos aggályt vet fel – mondta ifjabb Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász hangsúlyozta: akik aláírják Juhász petícióját, külföldi szervezetekkel is megosztják adataikat, ami komoly egyéni és nemzeti szuverenitási kockázatot hordoz.Ajánljuk még
















