káldos jános
Hány pomerániai gránátos életét éri meg a kurd-török viszály? – Sayfo Omár és Káldos János a Polbeatben (élő 19 órakor)
Az esti Polbeatben két, a térséget ismerő vendégünkkel, Káldos János szociológussal, a Napi Iszlám című oldal alapító-szerkesztőjével és Sayfo Omárral, a Demokrata című hetilap külpolitikai szerkesztőjével, a közel-keleti média és politika kutatójával kíséreljük meg felidézni a régi, köztévés külpolitikai magazinműsor, a Panoráma szellemiségét, és kibányászni a valóságot – már amennyire lehet – és az igazságot – már amennyire létezik – az évszázados kurd-török konfliktus mélyrétegeiből.Orsós-Forgács-Káldos a Polbeatben: A többségi társadalom problémahalmaznak éli meg a cigányságot
Hogyan tudunk úgy békésen együtt élni, amiben én meg tudom élni a cigányságomat magyarként és a magyarságomat cigányként úgy, hogy nincs ezzel probléma – adta meg a beszélgetés alaphangját Orsós Attila, roma aktivista a Polbeatben arra a kérdésre, hogy mi a cigányság érdeke. Forgács István szerint viszont nem érdemes ilyesmiről beszélgetni, mivel az egységes cigányság, mint homogén massza, nem is létezik. Közösségekről lehet beszélni, melyeknek az érdekei feltárhatók, problémái megoldhatók. Káldos János szerint azért beszélünk mégis cigányságról, mert ezek a helyi közösségek érdekei, élethelyzetei annyi mindenben mutatnak hasonlóságot, hogy általánosítható a kérdéskör.Van-e közös útja a cigányoknak és nem cigányoknak? – Forgács-Orsós-Káldos vita a mai Polbeatben! (Élő 19 órakor!)
Forgács István, hazánk egyik legjobb cigányügyi szakértője, Káldos János kissebségszociológus és Orsós Attila romajogi aktivista lesz Ambrózy Áron és Szarvas Szilveszter mai vendége a Polbeatben. A kisebbségi szakértőket arról kérdezzük, ki képviseli a cigányságot, kire szavazzanak a romák, egyáltalán sikeres-e az integráció, különösen, ha a nyugati példákkal hasonlítjuk össze. Kérdések és válaszok a Polbeatben! Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Ajánljuk még