Pesti Srácok

Ha rajtuk múlna, már 50 éve béke lenne a Közel-Keleten – Káldos és Kulifai a Politikai Pankrációban Izraelről és Palesztináról

Ötödször vagyunk ebben a helyzetben tizenvalahány éve, és ha ez a háború elszabadul, könnyen népirtás lehet belőle – mondja az egyik fél, aki szerint az 1920-as évek Vasfal-ötlete valósult meg a palesztin települések lezárásával. A Hamász mellett nem, Palesztina mellett óvatosan, a kétállami megoldás mellett lehet tüntetni, de ne most – mondja a másik fél. Mégis, ha Káldos Jánoson, a Magyar Iszlám Jogegylet tagján és Kulifai Mátén, a Hetek főszerkesztő-helyettesén múlna, már rég béke lenne a Szentföldön. Összecsapott a PS stúdiójában a pro-Izrael és a pro-palesztin álláspont, de az összecsapás – szemben a Közel-Kelettel – itt békés, kulturált és barátságos volt, mellőzve minden szélsőséget.

Egyikük demonstrálhatott, a másikuk nem, pedig nincs is akkora különbség kettőjük álláspontja közt, bár Káldos inkább a palesztin, Kulifai pedig az izraeli üggyel szimpatizál. Káldos elmesélte, milyen demonstrációt akartak tartani. 2014 óta emlékeznek meg nyilvánosan a Budapesten élő izraeliek és zsidók, illetve a Budapesten élő muszlimok és arabok a palesztinok és az izraeliek között zajló háborúk és összecsapások áldozatairól. Soha nem akarták sem egyik, sem a másik népet a tengerbe szorítani, sosem álltak ki sem a Hamász terrorizmusa, se az izraeli szélsőségesek mellett, most mégsem engedélyezte a rendőrség.

Kulifai elismerte, hogy ez a döntés korlátozza a résztvevők szólás- és véleményszabadságát, de egyútta üdvözli is a rendőrség zéró toleranciáját, és ezt a nyugat-európai példákkal magyarázta. Ha Berlinben, Londonban és Párizsban több tizezres tömegek ünneplik zsidók meggyilkolását, ha szerte Európában tömegével történnek antiszemita incidensek, akkor az ilyen gyalázatnak itthon még a lehetőségét is el kell kerülni. Így lett az, hogy semmilyen palesztinpárti tüntetést nem engedélyeznek, nehogy bárki megérezze, hogy most jött el az ő ideje.

Nyugat-Európában is vannak normális emberek, akik a palesztin ügy mellett állnak ki, de mivel ők nem csinálnak balhékat, ezért a média nem figyelt fel rájuk. Persze korábban is megjelentek néha a palesztinpárti tüntetéseken olyan politikai agendával rendelkező emberek, akikkel ő nem tudott azonosulni, de abban a közegben sem fordult elő semmi balhé.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Káldos. Kulifai ezzel szemben emlékezetett arra, hogy Magyarországon ezres számban élnek az arab világból származó muszlim diákok, akik október 7-e után egy nappal az utcára hívtak mindenkit egy angol nyelvű üzenetben. Pedig akkor még az izraeli hadsereg el sem indult a Gázai övezet felé, tehát nehezen lehet azzal magyarázni ezt a kezdeményezést, miszerint a palesztin áldozatokkal vállalnak szolidaritást.

– jelentette ki. Káldos állítja: ha Európában a Hamász terrorszervezetnek minősül, akkor nem gondolja, hogy probléma lenne a mellettük való tüntetések betiltása. Ugyanakkor, ha csak attól tartunk, hogy egy törvényes, békés és elfogadható célokért tartott tüntetést arra hivatkozva tiltanak, mert elképzelhető, hogy csatlakoznak hozzá rossz szándékú emberek, az elfogadhatatlan.

– állt bele a kérdésbe Kulifai.

– vitatkozott vele Káldos. A vitában természetesen előkerült a történelem, hogy kinek mihez van joga a Szentföldön. Abban mély egyetértés bontakozott ki, hogy senkinek nincs joga a másikat a tengerbe szorítani, ezért meg kell próbálni békét teremteni. A hogyanra is lennének ötleteik.

Nézzék meg a teljes videót a PS-en!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.