Pesti Srácok

Orsós-Forgács-Káldos a Polbeatben: A többségi társadalom problémahalmaznak éli meg a cigányságot

Hogyan tudunk úgy békésen együtt élni, amiben én meg tudom élni a cigányságomat magyarként és a magyarságomat cigányként úgy, hogy nincs ezzel probléma – adta meg a beszélgetés alaphangját Orsós Attila, roma aktivista a Polbeatben arra a kérdésre, hogy mi a cigányság érdeke. Forgács István szerint viszont nem érdemes ilyesmiről beszélgetni, mivel az egységes cigányság, mint homogén massza, nem is létezik. Közösségekről lehet beszélni, melyeknek az érdekei feltárhatók, problémái megoldhatók. Káldos János szerint azért beszélünk mégis cigányságról, mert ezek a helyi közösségek érdekei, élethelyzetei annyi mindenben mutatnak hasonlóságot, hogy általánosítható a kérdéskör.

A cigányság helyzete egy puskaporos hordó, és ebben hasonlít a nyugati-európai muszlim közösségekhez. Gyermekvállalási hajlandóságuk messze magasabb, mint a többségi társadalom tagjainál, és ennek köszönhetően a óvodás korosztálynak egynegyede cigány származású. Ha most nem indulunk el az felzárkózás útján, akkor ez robbanni fog és a többségi társadalomnak is ez volna az érdeke – állapították meg egységesen a vita résztvevői. Abban viszont nem értettek egyet, hogy mi is lenne az integráció követendő útja: az asszimiláció, a feloldódás, vagy az anyagi és kulturális nivellálódás.

Az évszázados asszimilációs politikának köszönhetően, akik felzárkóztak, azok egyszerűen már nem minősülnek cigánynak, és nem is tartják magukat annak. Akkor sem, ha kiderül: a nagypapa még Kalányos volt és Orsós – jelentette ki Káldos János azzal összhangban, hogy a felzárkózás együtt jár-e a cigányság felszívódásával a többségi társadalomba. Erről kell ma ismét dönteni, hogy szociális státusz vagy etnikum, és ehhez kell igazítani az eszközöket.

De hol vannak a megoldások akkor, mikor a vita háromnegyede is a definíciókkal, a fogalmi pongyolaságokkal tisztázásával, a valóság felrajzolásával töltötték a résztvevők? Adjunk pénzt, de mire? Az etnobizniszre, a naposcsibékre, a semmit nem jelentő oktatásegészségügyre? Vagy utcaszinten a helyi programokra, a munkába állításra, a munkahelyen megmaradásra?

PestiSracok facebook image

Nézze meg a teljes Polbeatet!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.