kamala harris
Kamala Harris még nem elnökjelölt, Michelle Obama is bejelentkezhet még?
Bár hivatalosan még nem elnökjelölt, a Demokrata Párt főbb szereplői vasárnap gyorsan beálltak Kamala Harris alelnök mögé támogatva, hogy legyen az új elnökjelölt azzal együtt, hogy Soros Alex mintegy patrónus jelentette be Kamala Harris jelölését, a Demokrata Párt Nemzeti Kongresszusa előtt egy hónappal már egyértelműnek tűnik, hogy ki indulhat Biden helyett.A hiábavalóság vására
Az önmagában ténykérdés, hogy Joe Biden nem alkalmas amerikai, vagy bármilyen elnöknek. Kevés olyan magatehetetlen vezetője volt az Egyesült Államoknak, mint a nyíltan gyámságra szoruló idős úr, aki szellemekkel fog kezet, és gyakrabban mint néha teljesen értelmetlen hangok halmazából próbál mondatokat faragni. Itt jegyezném meg, utóbbi jellegzetesség politikai közösségének magyarországi képviselőire is igaz, csak őket híres szakértőként hivatkozza a sajtó megfelelő helyre kötött része. Mindenesetre Biden megválasztásával az amerikai társadalom eklatáns módon mutatta a be a birodalmak összes válságtünetét, hiszen az öreg Joe beiktatását még a lovát konzullá kinevező Caligula is elismerően szemlélte volna. És mindennek a tetejében a jelölttel ott pózol az éppen soros Soros, mintegy jelezve, a nem is létező hálózat ismét szeletet kér a tortából. Felmerül a kérdés, történt változás Biden visszalépésével?Visszalépett az elnökjelöltségtől Joe Biden, a hátralévő időben az elnökségre koncentrál és Kamala Harris jelöltségét támogatja (cikkünk frissül)
Joe Biden visszalép az elnökjelöltségtől - az elnök a közösségi médiában közzétett közleményben jelentette be szándékát vasárnap. A hírt szinte mindenki várta már, mi is feltettük azt a kérdést szombat reggel, hogy túléli-e a hétvégét Biden elnökjelöltként. Biden a jövő héten majd beszédet intéz az amerikai nemzethez. Mike Johnson republikánus házelnök szerint Bidennek le kellene mondania, mert ha a következő ciklusra alkalmatlan, akkor már most is az.Kamala Harris százszor kellemetlenebb, mint Joe Biden bármikor (videó)
Amikor annak idején Joe Bident elnöknek választották a holtak, már akkor sejteni lehetett, hogy az egészségi állapota zuhanórepülésben van, és akkoriban többen gondoltuk azt, hogy azért került mellé alelnöknek Kamala Harris, mert neki akarják valójában átadni a stafétabotot. Nem biztos, hogy nem volt ez soha tervben, az viszont teljesen biztos, hogy Kamala Harris népszerűtlensége talán még Bidenét is túlszárnyalja (vagy inkább alulmúlja?), és ez nem véletlen. Ennek csak egyik oka az, hogy a demens időseken nem illik nevetni, leginkább viszont arról van szó, hogy Kamala Harris minden pillanata a nyilvánosság előtt egy komolyabb szekunder szégyen vált ki a normál emberekből, például az, amit a napokban egy feketéket ünneplő díjátadón művelt.Az amerikai alelnök 1,5 milliárd dolláros segélyt jelentett be Ukrajnának a svájci békekonferencián
Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke több mint 1,5 milliárd dolláros (558 milliárd forint) segélyt jelentett be, részben Ukrajna energetikai ágazatának és humanitárius helyzetének támogatására a svájci Luzernben tartott nemzetközi békekonferencián.Joe Biden kihagyja a svájci békecsúcsot
A Fehér Ház hétfőn közölte, hogy nem Joe Biden elnök, hanem Kamala Harris utazik június 15-én a svájci Luzernbe, hogy részt vegyen az ukrán békecsúcson. Az ukrajnai békekonferenciát június 15-16-án tartják a svájci Bürgenstock üdülőhelyen az ukrán vezetés kérésére. A találkozót az állam- és kormányfők szintjén szervezik.Egy igazi, modern fiatal nem karácsonyt, hanem Kwanzaa-t ünnepelt idén – Dezse Vű
Az idei év talán legnagyobb húzása, ezer másik mellett persze az volt, hogy a Fehér Ház kiírta a közösségi média felületeire azt, hogy “Boldog Kwanzát kíván mindenkinek a Biden-Harris adminisztráció!”. Egy valamire való WOKE-komcsi először lájkolta ezt a posztot, majd nagyon örült neki, esetleg ő maga is kiírta a közösségi felületeire, hogy Boldog Kwanzaa-t kíván, majd amikor senki nem nézett oda, akkor beírta a Google keresőbe, hogy “Mi az a Kwanzaa? De soha nem vallja be, hogy nem tudta. És nem is érdekli. Ahogy a feketéket sem, akiknek egyébként – állítólag – a legnagyobb ünnepe. Pár éve legalábbis.Blinken szerint "rés tátong a civilek védelméről szóló ígéretek és a valóság között" Gázában
A civilek komolyabb védelmére szólította fel az amerikai külügyminiszter csütörtökön Izraelt a Gázai övezet déli részében ellen indított offenzívájával kapcsolatban, kiemelve, hogy még mindig "rés tátong" Izrael civilek védelmére tett ígéretei és a szárazföldi harc során történtek között.GEOrgPOLITIKA – Már az egész Gázai övezetben dúlnak a harcok
Az izraeli hadsereg kiterjesztette a támadásokat az egész Gázai-övezetre. Vadászgépek Khan Yunis várost is bombázták az elmúlt éjszaka, amelynek következtében számos lakóház összedőlt. Már ezer felett van a civil halálos áldozatok száma a tűzszünet vége óta. Öt hete kezdte meg Izrael a hadműveletet a Hamász terrortámadására válaszul. Daniel Hagari a hadsereg szóvivője reggeli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Hamász minden támaszpontját, bunkerét és a vezetőség lakóépületeit is célpontnak tekintik. Az IDF heves harcok után már kiépítette az állásait a Gázai-övezet északi részén, most a déli szektort akarják megtisztítani a terroristáktól.Ajánljuk még

















