kamala harris
Pence: Biden Trump intézkedéseit másolja a járvány elleni védekezésről szóló tervében
A Biden-terv a koronavírus-járvány kezelésére pusztán a Trump-kormányzat intézkedéseinek másolása – jelentette ki Mike Pence amerikai alelnök a Salt Lake Cityben rendezett alelnökjelölti vitában szerdán este.Biden elszabadult: bejelentette, hogy elnökként lezárná az Egyesült Államokat és gazdaságát a járvány miatt
Elnökké választása esetén teljesen lezárná az Egyesült Államokat és gazdaságát a koronavírus-járvány miatt – jelentette ki Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje az ABC televízió péntek éjjeli híradójának adott interjújában.Kamala Harris hivatalosan is a Demokrata Párt alelnökjelöltje lett
Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltállító konvencióján szerda este a párt "nagyágyúi" mondtak beszédet, és hivatalosan is Kamala Harris lett az alelnökjelölt.A szippantó és a szoppantó – avagy: pedofilokra és prostikra bíznák a demokraták Amerikát?
Az egyik hosszú évek óta tinilányok haját szagolgatja, a másik mindent bekapott, amit az arcába toltak. Ez a páros lenne hívatott novemberben legyőzni Donald Trumpot, majd pedig vezetni a világ legnagyobb szuperhatalmát. És az amerikai baloldal segédcsapatai, a belföldi terrorista szervezetek (Antifa, Black Lives Matter); a milliárdos vagyonnal rendelkező, de állandóan a társadalmi igazságosság jegyében erényfitogtató hollywoodi celebek; a gyáraikban a bangladesi munkásokat éhbérért dolgoztató, de odahaza a neomarxista egyenlősdi szlogenjeit pufogtató multicégek, és persze szinte a teljes média mindent meg is próbálnak tenni ezért. Velük szemben folytatja heroikus küzdelmét nem csak a „Narancsember” (vagyis Trump elnök), de az őt támogató, a mainstreamből kiűzött, ám elpusztíthatatlan konzervatív politikai aktivisták hadserege is.Ma válhat hivatalossá, hogy Biden a Demokrata Párt elnökjelöltje
Hétfőn kezdődik az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-állító konvenciója, amely minden korábbitól eltérő lesz, hiszen a koronavírus-járvány miatt virtuálisan rendezik meg, és az utolsó napon Joe Biden várható elnökjelölt is delaware-i otthonából mondja majd el a beszédét.Bevándorló hátterű jelöltet indítanak a demokraták, ami Biden szerint fontos pillanat lesz az USA életében
Kamala Harris története "Amerika története" – jelentette ki Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje szerdán az alelnökjelöltjéről, Kamala Harris kaliforniai szenátorról, akit egy wilmingtoni kampányrendezvényen mutatott be.Biden szerint Kamala Harris alelnökként már az első napon képes lesz a vezető szerepre
Joe Biden, az amerikai demokraták várható elnökjelöltje szerdán közölte: azért választotta alelnökjelöltjének Kamala Harrist, mert szerinte "már az első napon képes lesz a vezető szerepre".A BLM-re épít és színesbőrű, erősen balos alelnök-jelöltet választott a demokrata Joe Biden
A demokraták elnökjelöltje, Joe Biden meglovagolja a BLM-mozgalmat, és igyekszik azzal is megnyerni a feketék és rasszizmus-ellenesek táborát, hogy színesbőrű alelnök-jelöltet választott. Kedden este jelentette be, hogy Kamala Harris kaliforniai szenátor lesz az alelnöke, ha megnyeri az őszi elnökválasztást. Az 55 éves szenátor az első színes bőrű női alelnökjelölt az Egyesült Államok történetében; felmenői indiaiak, illetve jamaikaiak. Kamala Harris szerdán tart bemutatkozó és programadó beszédet, a lényeget azonban a fiatalabbik Soros Twitteréről megtudtuk: a történelmet most írják.Elsősorban egymást bírálták a demokrata elnökjelölt-aspiránsok a szerdai vitanapon
Az egészségbiztosítás és a bevándorlás, illetve az igazságügyi büntetési rendszer kapott hangsúlyt az amerikai demokrata elnökjelölt-aspiránsok újabb szerdai vitáján, amelyen sokszor egymást is bírálták a politikusok, nemcsak a hivatalban lévő elnököt, Donald Trumpot.Ajánljuk még

















