kamala harris
Trump támogatói a családot tartják fontosnak, Harris hívei pedig a jogot, hogy belepofázhassanak mások dolgába a nagyvilágban
Kamala Harris és Donald Trump támogatói között nagy különbségek mutatkoznak a vallási és külpolitikai értékek terén – derült ki a Pew Research Center új elemzéséből, amit a Neokohn szemlézett.Meghaladta a félmilliárd dollárt a Harris-kampányhoz érkezett pénzügyi adományok összege
Kamala Harris elnökválasztási kampánya 540 millió dollár támogatást kapott öt hét alatt – közölte a demokrata elnökjelölti kampányszervezet vasárnap.Egy “sötétebb” Amerikát jelentett be egy rikácsoló demokrata, miközben Luke Skywalker is Kamala Harrisnek kampányol – The Right Brothers
Kamala Harris ötször többet kér egy aláírt fotóért, mint Joe Biden a novemberi választások előtti adománygyűjtés részeként. Az alelnök 50 000 dollárért pózol egy aláírt fotóért. Mindeközben a “hidakat építsünk, ne pedig falakat” mondás hívei egy brutális méretű fallal kerítették körbe Chichagoban a Demokrata Nemzeti Kongresszus (DNC),helyszínét, mert állítólag félnek a Palesztina-párti aktivistáktól, akiknek viszont nagy része demokrata szavazó, szóval kerülhetett némi homokszem a gépezetbe. Ez abból is látszik, hogy a demokraták a Luke Skywalkert alakító ZS-kategóriás színészt, Mark Hamillt kérték fel, hogy szólítsa meg az amerikaiakat, és kérje meg őket, hogy “ne csatlakozzanak a narancssárga oldalhoz”. Ugye, milyen szellemes?Tim Walz hivatalosan is elfogadta az alelnökjelöltséget a Demokrata Párt konvencióján
Tim Walz minnesotai kormányzó hivatalosan is elfogadta szerdán a Demokrata Párt chicagói elnökjelölő konvencióján, hogy pártja őt indítja alelnökjelöltként Kamala Harris elnökjelölt mellett a novemberi amerikai elnökválasztáson.Biden szerint is Kamala Harris az amerikai demokrácia megmentője
Az amerikai demokrácia megóvásának legnagyobb reménységeként méltatta Joe Biden amerikai elnök Kamala Harris jelenlegi alelnököt, a Demokrata Párt elnökjelöltjét a helyi idő szerint hétfő este Chicagóban megnyitott elnökjelölő konvención.Hillary Clinton harcos üzenetet küldött Kamala Harrisnek
A chicagói Demokraták Nemzeti Konvenciójának nyitóestjén Hillary Clinton volt külügyminiszter is színpadra lépett, és arról az időszakról beszélt a több ezres tömegnek, amikor az első nő lett, aki megnyerte a párt elnökjelölését – írja a BBC. Aztán üzent Kamala Harrisnek.Egy globális befektetési cég vezetője gazdasági analfabétának nevezte Kamala Harrist
Scott Bessent, a Key Square Group, egy globális befektetési cég alapítója és vezérigazgatója szombaton a Breitbart Newsnak nyilatkozva gazdasági analfabétának nevezte Kamala Harris alelnököt, aki szerinte összeroppantaná a gazdaságot, ha elnökké választanák. Ráadásul még a Washington Post is kritizálta az alelnök gazdasági programját.Újabb milliárdos szúrt kést a WOKE ideológia bordái közé – The Right Brothers
Újabb milliárdos üzletember jelentkezett be, hogy kést szúrjon a WOKE ideológia bordái közé. Alex Lovén, a pimaszul ifjú zseni kijelentette, hogy a fiatalokat fel kell emelni, nem pedig áldozati pózba kell helyezni, és azt is hozzátette, hogy a szivárványos dolgok rosszat tesznek velük. Vannak azonban olyanok is, akik még nem tudják, hogy a neokommunista őrületnek hamarosan vége lehet, és még mindig nem bináris mézeskalács emberekkel akarja betömni az általa elképzelt piaci rést. De az is kiderül, hogy fekete-e Kamala Harris.Kamala Harris alelnökjelöltje: nem barátkozunk olyan diktátorokkal, mint Vlagyimir Putyin és Orbán (Videó)
„A szövetségeseinket tiszteletben tartó külpolitika - nem pedig az olyan diktátorokkal való összebújás, mint [Vlagyimir] Putyin és Orbán - [a helyes út]” - mondta a Fox News-nak adott interjújában Tim Walz, Kamala Harris alelnökjelöltje.Ajánljuk még

















