kamatstop
A kamatstop 30 milliárd forintot hagy a magyar családok kasszájában
A jelzáloghitelekre vonatkozó lakossági kamatstopnak köszönhetően 30 milliárd forint maradhat a magyar családok kasszájában – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.A kormány „befagyaszt” bizonyos árakat és növeli a jövedelmeket, az ellenzék a béreket „fagyasztaná be” és az árakat növelné
Orbán Viktor magyar miniszterelnök úgy látszik, azt az elvet vallja, mint az egykori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher, aki szerint az infláció az első számú közellenség. Már majdnem egy évtizede működik a rezsicsökkentésnek nevezett lakosságienergiaár-szabályozás, míg nemrégiben került sor az üzemanyagok árának rögzítésére, most pedig bevezetik a lakossági kamatstopot. A magyar infláció mára már egyértelműen a külső hatásokra vezethető vissza, amelynek elsődleges oka a Biden-kormány és az unió kétbalkezes gazdaságpolitikája. Mi kis ország révén nem tehetünk mást, mint védekezünk, ahogy tudunk. Ha az ellenzéki miniszterelnök-jelölt elképzeléseit követnénk, akkor egy átlagos háztartás a jelenlegi 22 ezer forint helyett 86 ezer forintot fizetne havonta rezsire.Orbán Viktor: lakossági kamatstopot vezetünk be (Videó!)
Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tett a közösségi oldalán szerdán publikált videóban, amelyben a szerdai kormányülésen meghozott fontos döntések közül kiemelte, hogy lakossági kamatstopot vezetnek be: az október végi szinten rögzítik a jelzáloghitelek kamatait.Ajánljuk még











