kampány
Mesék a zsákutcából: Karácsony szinte mindent ingyenessé tenne
A szocialisták 2013 óta rendszeresen támadják a rezsicsökkentést, és ha rajtuk múlna, eltörölnék – közölte a Fidesz-frakció szombaton az MTI-vel, miután Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nagyarányú, a gáz, a víz, az áram és távhő árát érintő árcsökkentést ígért a győzelmük esetére.Múltjáról magyarázkodva keménykedik a kormányváltásról álmodozó Vona
Homályos előéletének és botrányos kijelentéseinek relativizálásával az áprilisi országgyűlési választáson való aktív részvételre kérte hallgatóságát Kőszegen csütörtökön Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, magas részvételi arány mellett szerinte ugyanis lehetséges a kormányváltás.Tökön rúgta magát a választási kampány kezdetén a Transparency International
Ha nem szálltak volna be a civil szervezetek az idei választási kampányba, talán sosem tudjuk meg, hogy egyik ikonikus zászlóshajójuk, a Transparency International olyan adatok alapján teszi közzé immár több mint két évtizede a Magyarországot rendszeresen lejárató jelentéseit, amelyeknek a jelek szerint semmilyen alapja sincs. A csütörtöki Nagy Leleplezés attól sem lett hitelesebb, hogy arra szakértőként szedték elő a Bajnai-kormány külügyminiszterét, aki az ősszel még a DK-MSZP miniszterelnök-jelöltje is volt néhány hír erejéig. A sértődött Balázs Péter szerint minden bajunkért ( vagy az ő bajáért) Orbán Viktor a felelős, de nincs probléma, mert az EU legalább rendszeresen megbüntet minket a vitáinkért. Újabb adalék az idei kampányban, hogy immár nem csak az ellenzéki, a választásokon induló politikusok akarják bebörtönözni az általuk fideszesnek vélt hivatalnokokat, hanem a magukat a politikától látszólag kényesen távol tartó civilek is.Orbán Viktor Dunaújvárosban: Biztonságot, védelmet, erőt ma a kormánypártok házatáján találni
Nem engedhetjük át a bevándorlásról szóló döntéseket külföldieknek, brüsszelieknek,vagy bárki másnak – ezt mondta a miniszterelnök a dunaújvárosi D+TV-nek adott interjúban. Orbán Viktor kiemelte, a választási kampány szempontjából a legfontosabb dolog, hogy Magyarországot megőrizzük magyar országnak.Dobrev: A Fidesz csalni fog – Niedermüller: Orbán miatt drogoznak a fiatalok
A biztos kormányzás tuti receptje a kudarc – vontuk le a következtetést a Demokratikus Koalíció keddi kampányeseményén, ahol Dobrev Klára igyekezett meggyőzni a Marczibányi térre ellátogató néhány nyugdíjast, hogy a már ezerszer leszerepelt Bauer Tamás és Niedermüler Péter Magyarország megmenekülésének letéteményesei. A párt nemcsak kormány-, hanem rendszerváltásra is készül az áprilisi országgyűlési választások után, ezért olyan titkokat is megoszt szimpatizánsaival, mint például: Magyarországon a gazdag emberek többet keresnek mint a szegényebbek, aminek természetesen Orbán Viktor egyszemélyi diktatúrája az oka. Orbán nemcsak despota, hanem a fiatalok egészségének megrontója is: Niedermüller szerint a miniszterelnök miatt dizájnerdrogoznak a vidéki fiatalok, mert nem járhatnak számítástechnika oktatásra. A pártnak a jelek szerint mostanra kiforrott a médiastratégiája, az újságírói kérdésekre testületileg perekkel fenyegetőznek. Gyurcsány Ferenc alakulata megtalálta a megoldást a migráció kérdésére is: ha áprilisban győznek, másnap megszűnnek az ellenőrzések, a határvédelem, és az jön ide, aki csak akar.Lopott fotóval és hazugsággal kampányol egy a határon túli magyarok ellen uszító Facebook-oldal
Ellopta egy Székelyföldön élő család fotóját és uszító tartalmú plakátot csinált belőle a „Ne szavazhasson, aki SOHA nem élt itt” elnevezésű Facebook-oldal. A fénykép alá ráadásul egy állevelet is írtak, tele valótlan állításokkal. A fotó tulajdonosa hiába kérte a tartalom eltávolítását, egyelőre nem történt előrelépés az ügyben.Hétfőn kezdődik az aláírásgyűjtés
Hétfőtől kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az áprilisi országgyűlési választás aláírásgyűjtése.Elkezdődött a kampány: az ÁSZ a kampánypénzeket és a plakátokat is ellenőrzi
Szombaton megkezdődött az április 8-ai választást megelőző kampányidőszak. Az Állami Számvevőszék már hetekkel ezelőtt megkezdte az ellenőrzések előkészítését. Az Állami Számvevőszéknek nemcsak a kampánypénzek ellenőrzésében, hanem a politikai hirdetések tekintetében is fontos szerepe van. Az ellenőrzés alapvetően a 2014-től hatályos jogszabályi keretek között folyik. A novemberi kampánytörvény módosítás alapján azonban az egyszázalékos támogatottságot el nem érő jelölőszervezeteknek is vissza kell fizetniük a kampánytámogatást. A visszafizetési küszöb az egyéni jelöltek esetében 2 százalék - közölte saját portálján az ÁSZ.Az eddigi látszat ellenére, csak szombaton kezdődik a kampány
Február 17-én, szombaton kezdődik a hivatalos, ötven napos választási kampány, ekkor lépnek életbe a kampányra vonatkozó szabályok is. Hétfőtől a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon.Ajánljuk még