kánikula
Vasárnapig még kitart a forróság, de a hosszú hétvége második felében enyhül a hőség
Vasárnapig még 33-40 Celsius-fok valószínű a legmelegebb órákban, majd egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar. A csúcshőmérséklet a jövő hét elején már 28-34 fok között alakul. Kedden, augusztus 20-án többórás napsütés várható, de szórványosan előfordulhat zápor-zivatar, és a szél is többfelé megerősödik - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.Egyre súlyosabb az aszály
A nyári kapás növényeknek az elmúlt egy héten nagy szüksége lett volna csapadékra, Magyarország jelentős részén nagyfokú, egyre fokozódó aszály tapasztalható. A kukorica és a napraforgó egyre inkább szárad, miközben lassan az érés folyamata kezdődik – írta a HungaroMet Nonprofit Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.Szép időnk van ma, ugye?
Ma is. Meg már két hete, amióta majd’ beledöglünk a kánikulába. Amikor kora nyáron többen figyelmeztettek, figyelmeztettünk, hogy idén is csapadékhiányos évünk van, rögtön felbukkantak a kommenthuszárok, hogy „micsoda hülyeség ez, hiszen éppen esik az eső”. Valóban esett akkor, de hol van most az a víz? Most szükség lenne rá! Aki józanul akar gondolkodni a témáról, az már öt meg tíz meg húsz éve is hallhatta, hogy a helyes vízgazdálkodás és a vizes helygazdálkodás a jó válasz a klímaváltozásra. Ám ahelyett, hogy erről beszélnénk sokat és értelmesen, mindent túlharsog a klímarettegők klímahisztije. Két érzelmi kitörés között pedig ők is csak melegítik a várost.Kiadták a piros riasztást a hőség miatt
Egyelőre nem ér véget a melegrekord-sorozat, de záporok, zivatarok, is várnak ránk. Az északnyugati országrészben kissé elviselhetőbb, kibírhatóbb lesz a hőség hazánk más részeihez képest."Nem európai embernek való" - A legmagasabb fokú hőségriasztás van érvényben, a kánikula jelentős egészségügyi veszélyt jelent!
A meteorológusok az ország egész területére figyelmeztetést adtak ki magas középhőmérséklet miatt. Tizenegy vármegyében hármas fokú, piros figyelmeztetés lesz érvényben a hőség miatt. Európában tavaly mintegy hetvenezer ember kapott halálos hőgutát a forróság miatt. "Gyermekeket, háziállatokat egy percre se hagyjanak parkoló autóban! A rendkívüli meleg miatt a a szokásos vízadag legalább duplájával induljanak neki a túrázásnak a rendkívüli melegben, valamint úgy tervezzék az útvonalat, hogy a legmelegebb időszakban kerüljék a kopár hegygerinceket" - figyelmeztet a mentőszolgálat. A hőségben többeknél migrén, vérnyomás-ingadozás és keringési probléma is jelentkezhet. 2024 nyara rekord forróságot hozhat, miután az elmúlt év a valaha mért legmelegebb volt. A klímaválság egyre súlyosabb hőhullámokat okoz, amelyek jelentős veszélyt jelentenek az emberek egészségére és életére.A NASA szerint 2023-ban volt a Föld legmelegebb nyara a mérések kezdete óta
A mérések kezdete, vagyis 1880 óta 2023-ban volt a legmelegebb nyár a Földön - közölte a NASA csütörtöki jelentésében.Az idei nyár volt a valaha mért legforróbb a Föld északi féltekéjén
Az idei nyár volt a valaha mért legmelegebb a Föld északi féltekéjén a Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerdai bejelentése szerint.Nemcsak nálunk fűtöttek be ennyire – Mutatjuk, hol a legelviselhetetlenebb a forróság
Bár szerdáig Magyarországon is hőségriadó van érvényben, elbújhatunk a 38 fokunkkal a többi ország mögött. Kína északnyugati részén ugyanis 50 Celsius-fok feletti hőmérsékletet mértek, Japánban 40 fokos hőség tombol, Rómában pedig leállították az építkezéseket is a rekkenő meleg miatt. Az emberek esernyővel és sok-sok folyadékkal védekeznek a meleg ellen, a Pécsi Tudományegyetem pedig arra figyelmeztet, hogy ügyeljünk a sópótlásra.Ajánljuk még

















