Pesti Srácok

kapitány

Ahogy jósoltuk: egymást marja a baloldal, Jakab Péter szerint pedig csak akkor nyertek volna, ha ő a „Kapitány” (Karanténvlog)

Magyar ugar 2022 április 8.
Még egy hét sem telt el az országgyűlési választásokat követően, az elsöprő erejű kormánypárti győzelem ugyanakkor nem tette bölcsebbé azt a baloldalt, amelynek tagjai a köpködésen, marakodáson, irigységen kívül semmire sem voltak képesek az utóbbi négy évben sem. Természetesen vízió nélkül, csupán a hatalom görcsös megragadását kitűzve akár borítékolni is lehetett volna a nagy lebőgést, azonban minden hazáját féltő magyar emberre szükség volt április 3-án, hogy ez valósággá váljon. A Karantén mégis vastagon meg lett töltve tartalommal, hiszen félelmünk alaptalan volt: a baloldal most is csak csalásról hadovált, egymást ütik, ahol érik, csak saját magukba nem néznek bele. Jakab Péter kiemelkedő teljesítményt nyújtott most is, hiszen egy televíziós interjúban egyből megtalálta Márki-Zay Péter személyében a felelőst, valamint képes volt azt is kijelenteni, hogy ha ő lett volna a miniszterelnök-jelölt, minden másképp alakult volna, az ellenzék győzelmétől lett volna hangos a világ. Gyurcsány Ferenc sem akart lemaradni, ő is támadta a „kapitányt”, aki szerinte nem tudta elkormányozni az ellenzék hajóját és biztos, ami biztos, azért leszögezte: csalás történt, tisztességtelen választásokon nyert a Fidesz. Az orvosi sarkot Márki-Zay Péter tette teljessé, aki saját mondatait elfelejtve, valamint figyelmen kívül hagyva azt is, hogy a választások lassan egy hete lezajlottak, újabb kampányba kezdett, amelyben Orbán Viktort támadja azzal, hogy „golyófogónak” küldene katonákat Ukrajnába. A „Kapitány” hajója elsüllyedt, de MZP a tenger mélyéről is örömmel harsogja a nem létező legénységnek parancsszavait. Végül Orbán Viktor tiszta és világos szavaival zárjuk a Karantént, aki röviden, de velősen leplezte le az ellenzék legsunyibb hazugságát, hogy minden szép szavuk mögött csak a hatalomvágy lapul. Nézzétek most is a Karantént, megéri!

Márki-Zay önpusztító rombolása közben azért ne felejtsük: a pihentetett Dobrev ugrásra készen áll a kertek alatt

Vezércikk 2022 február 2.
Volt itt balhé és műbalhé dögivel az utóbbi hónapokban; ették és marták egymást a baloldaliak a híres előválasztásukon tavaly ősszel, még a szokásosnál is tisztábban látszott, hogy a Fidesznél talán csak egymást utálják jobban ezek a híres demokraták. De a konc igézete miatt átmenetileg mosolyt erőltettek a farkasvicsor helyébe az elvtársak, a saját maguk által okozott káoszt és zavart pedig rendkívül meglepő módon egyből hárították is, hiszen amikor a nagy káoszban lefagyott az előválasztási rendszer, akkor az természetesen Orbán hibájából történt. Sőt, még olyan hírek is felreppentek, hogy egyesek többször szavazhattak kedvenc balos jelöltjeikre a nagy dzsembori alatt, de ez a nagy igyekezetben miért ne fordulhatna elő, elvégre "szent" a cél. A baloldal káoszelméletét már régóta ismerjük, sajnos elsősorban a gyakorlatban tapasztaltuk meg, hiszen akkor szabadul el igazán a pokol, amikor hatalom kerül a kezükbe. Most sem készülnek egyébre, igaz ez akkor is, amikor azt látjuk, hogy a kirakatba különleges teremtmény került Márki-Zay Péter személyében. A magát megváltóként aposztrofáló vásárhelyi guru miniszterelnök-jelölti pozíciója hónapok óta rengeteg kérdést vet fel. Vajon kitart a több millió embert napi szinten vérig sértő, önleleplező és zavaros gondolatokkal operáló Zajos Peti, vagy egy olyan személy várja a legjobb pillanatot a staféta átvételére, akit mostanában megkíméltek a viharoktól, aki kellően ravasz, lelketlen és a csillagot is letagadja az égről, ha arra van szükség? Elképesztő, de Dobrev Klára pont ilyen ember.

A semmittevő, még a főpolgármester-helyettesi posztról is kirúgott Dorosz Dávid rákosista módon fenyeget, és országgyűlési képviselő akar lenni (videó)

Magyar ugar 2021 december 18.
Közeledik a karácsony, azonban a szeretet ünnepe a politikában nem tud gyökeret verni, csupán a számító és pánikot keltől szólamok érkeznek az egyesült ellenzék soraiból, a pozitív üzenetek ismét elmaradtak, ahogy ezt szomorúan tapasztalták a Karanténvlogban Szabó Gergőék. Szalai Szilárd és Dezse Balázs mellett most Bokor Gábor, a PestiSrácok.hu újságírója egészítette ki a csapatot, akivel tételesen kibeszélték a srácok a hét történéseit. Elsőként Márki-Zay "kapitány" került sorra, aki egyre kétségbeesettebben magyarázza milliókat dehonesztáló kijelentéseit, semmilyen megbánást nem tanúsítva, a csillagot is letagadva az égről. Márki-Zay egy lakossági fórumon a trágyával etetett gombák kitételt próbálta megmagyarázni, hasonló meggyőző erővel, mint amikor egy óvodás tagadja le, hogy bekakilt, miközben sáros a pálya. A Karanténvlogban a kapkodó, pánikban levő, de azért ordasakat hazudozó DK is szerepet kapott, akik félárbocon hergeltek a kormány járványpolitikája ellen, érveik ugyanis nem voltak. Dorosz Dávid volt főpolgármester-helyettes ismét kinyitotta a száját, ez pedig sok örömmel nem kecsegteti a normális embereket, hiszen Dorosz semmihez sem ért a felforgatáson kívül, még saját baloldali haverjai is megszabadultak tőle, hiszen a fővárosból távoznia kellett. Gondolhatjátok, hogy milyen szintű szakértelem rejtőzhet Dorosz agyában, ha még a nem túl magasra rakott mércét sem tudta megugrani Budapest vezetésében, most azonban teli szájjal szidja a kormányt és a körzet képviselőjét, Tuzson Bencét, aki ellen indulni fog áprilisban országgyűlési képviselőjelöltként. Végül Jakab Péter is szerepet kapott a műsorban, aki egyre inkább megfáradva hergel a kormány ellen, elárulva azokat, akik valaha jobboldali pártként szimpatizáltak a Jobbikkal, hiszen a pártot véglegesen Gyurcsány karmaiba taszította. Nézzétek most is a Karanténvlogot!
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.