karácsony gergely
Elindult a Fidesz kampánya a háborúpárti baloldalról
Letagadni lehet, de az internet nem felejt. A baloldal megpróbálja letagadni háborúpárti kijelentéseit, de az internet korában már nem olyan könnyű elrejteni a bizonyítékokat, mint a padlássöprések idejében. A Fidesz új kampányvideó-sorozatában emlékeztet mindenkit arra, hogy Gyurcsány és emberei igenis belesodornák hazánkat a háborúba, ezt ők maguk ismerték be, többször is.Karácsony bujkál, Brüsszelben pakolhatják az eurós bőröndöt
Karácsony bujkál a Városházán – ha már mégsem adták el, legalább jó szolgálatot tesznek a végtelen folyosók. Nem véletlen ez, hiszen saját bevallása szerint is csődközeli állapotban van. Kiváló ütemérzékkel Karácsony éppen a csőddel egyidőben "hadat üzent" Oroszországnak Budapest nevében. Az aránytévesztés azonban nemcsak a hazánkban ideiglenesen állomásozó ellenzék sajátja, hanem az európai átlátás és átláthatóság lángoló pallosának forgatóinál is. A katari korrupciós botrány központi szereplője, Eva Kaili ugyanis már ismét teljes szabadságot élvez, és akár pakolhatja is a bőröndöt. Remélhetőleg nem euróval.Hadat üzen Karácsony Gergely Oroszországnak, miközben Budapestnek nincs gazdája
Lakógyűlést tart a házmester, mert csőd szélére került a főváros. Gigahitelt vesz fel, mert elfogyott a pénz. Elindul a hármas metró – klíma nélkül. Már nemcsak a Fidesz, hanem Gyurcsány szerint sem végzi el a feladatát. Ezek tényleg nem Karácsony Gergely napjai, teljesen kicsúszott kezéből az irányítás. Csodálkozunk rajta, hogy ilyen „idegállapotban” akkora hülyeséget mond, mint ide Lacháza? Ám az ostobaság nem menti fel a felelősség alól, de még csak nem is enyhítő körülmény. A főváros választott vezetője – bármennyire is háborúpárti a stábja – nem mondhatja azt, hogy háborúban állunk Oroszországgal. Vagy erről is csupán Orbán, meg a kormány, meg a Fidesz, meg a sajtó és most már Gyurcsány tehet?Origo: Gyurcsányék mindenáron háborúba akarják sodorni Magyarországot
Karácsony Gergely szerint Magyarország háborúban áll Oroszországgal, tehát megint bebizonyosodott, hogy a dollárbaloldal mindent elkövet annak érdekében, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba és feladja békepárti álláspontját. Korábban Karácsony párttársa, Tordai Bence is többször követelte a fegyverszállítások megindítását Ukrajnába, ahogy több baloldali képviselő is. Orbán Viktor kormányfő korábban egyértelműen kijelentette: nemet mond a migrációra, a genderre, és nemet mond a háborúra is. A miniszterelnök kijelentését ezt követően élesen támadták Brüsszelből, Gyurcsányék persze megint a brüsszeli utasításokat követik - írja az Origo.Karácsony Gergely sebezhetetlen, az árcsökkenéstől pedig neked nagyon rossz lesz (a haladó sajtó szerint) – The Fair Right (videó)
Miután pár hétre parkolópályára tették a csatornámat vélhetően Pankotai Lili anyukája miatt (erről bővebben itt írunk), ezt a pár héttel korábban rögzített videót csak ma tudtuk feltölteni. Az idő azonban semmit sem vett el az érdemeiből, hiszen Karácsony Gergely azóta sem tudja rendesen megfogni a fénykardot, az LMP még mindig nem adta fel a hidak lezárását, a haladó sajtó szerint pedig az árcsökkenés dacára neked még így is nagyon-nagyon rossz. Ebben a mai videóban beszélünk a "Magyar anyák akciócsoport" által szervezett anyák napi tüntetésről, az LMP fantasztikus ötleteiről, Karácsony Gergely páncélozott tenyeréről, de az is kiderül, hogy mekkora az átlag péniszméret. Nézzétek meg a teljes videót, ami egy igazán különleges helyszínen készült. Ezúton is köszönjük a meghívást a Budapest Balcony-nak, aki biztosította számunkra a helyszínt és a fantasztikus hangulatot.48 perc: Karácsony kijelentéséhez hasonlók okozták a baloldal vesztét a legutóbbi választásokon
A 48 perc - Házigazda: Lánczi Tamás e heti adásában Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, Nagy Attila Tibor politikai elemző és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója tárgyalták meg a hét legfontosabb eseményeit csütörtök este Lánczi Tamás vendégeként.Karácsony Gergely szerint háborúban állunk Oroszországgal
Az ellenzéki politikusok néha már az eszelősséget súroló, de persze lelkesen tagadott háborúpártisága némelykor rémisztő mondatokban nyilvánul meg. Az alábbi idézetből az derül ki, hogy Karácsony Gergely szerint hadban állunk Oroszországgal, és csak a második gyengéd visszakérdezésre nyeri vissza belátóképességét a főpolgármester. Persze lehet, hogy a Karácsony Gergely képzeletében létező Budapest Köztársaság, vagy mi, hadat üzent Oroszországnak, csak elfelejtettek szólni róla. Szerencsére még Gergőt nem kell vezénylő tábornoknak, főmarsallnak, esetleg generalisszimusznak szólítanunk, de ha az oroszok egyszer véletlenül komolyan veszik, akkor Medvegyev személyesen fogja lehülyézni. Még szerencse, hogy ez a legtöbb, amit elérhet.Karácsony Gergely Momentum-kompatibilis – Soproni Tamás a Mi kérdezünkben (Videó)
Polgármesterként kerületében nem támogatná Soproni Tamás az óvodásoknak szóló dragqueen-show-kat, de a gyermekvédelmi törvénnyel nem ért egyet; szerinte az csak olyan nem, vagy alig létező dolog, amitől úgy retteghetünk, mint a horrorfilmektől. Terézváros momentumos polgármestere saját elmondása szerint nem szeretné keverni az országos és az önkormányzati politikát, ezért nem vesz részt a tanártüntetéseken, amelyekkel kapcsolatban azt is szerettük volna megtudni, hogy pontosan mi történik, ha egyszer párttársai átjutnak a Karmelita melletti építkezési kordonon. Ez ugyan nem derült ki a PS TV stúdiójában sem, az viszont igen, hogy az MSZP bizonyos politikusaival nem hajlandó közösséget vállalni, az ellenzéki térfélen kizárólag a Momentum és a DK minősíthető létező pártnak, Karácsony Gergelyt pedig Momentum-kompatibilisnak tartja. Ebbe pedig az is beleférne, hogy Karácsony Gergely valamikor a Momentum színeiben politizáljon – vagy az egész Párbeszéd.Karácsony elbújt a kamerák elől, miközben a balos többség megszavazta a BKK eladósítását (Videó)
Ismét elbújt az újságírók kérdései elől Karácsony Gergely, ugyanis a legutóbbi közgyűléshez hasonlóan most is a fél városházát megkerülve, egy hátsó ajtón érkezett a főpolgármester az ülésterembe. Kérdezni így nem lehetett tőle, ezért helyettesétől próbáltuk megtudni, mikorra is tervezték csődbe vinni az önkormányzatot, Tüttő Katát azonban láthatóan jobban érdekelte a csapból folyó víz – bármit is jelentsen a főpolgármester-helyettes hirtelen jött hidromechanikai érdeklődése. Valamivel többet mondó volt a DK önkormányzatokért felelős árnyékminisztere, aki a PestiSrácok.hu kérdésére csak annyit válaszolt, hogy nem akar rosszat mondani a főpolgármester válságkezeléséről. Pedig Szaniszló akár megpróbálhatott volna jót is mondani Karácsonyról, ez azonban fel sem merült.Ajánljuk még














