karácsony gergely
Döbbenetes videó Budapest fejlődéséről az elmúlt évtizedben (videó!)
Valósággal sokkolók a videó, amelyben egyes budapesti helyszínek 2010-es és 2021-es utcaképein keresztül kapunk betekintést a főváros kormánypárti vezetés alatt végbement fejlődésén. Az egykorvolt nemzeti szégyenfolt, Demszky szemétdombja egy évtized alatt valódi európai nagyvárossá nőtte ki magát a mérete mellett immár a stílusával, megjelenésével is.Meg vagyunk mentve! Mindent dobjatok el, és kövessétek Márki-Zay „mestert”, a zsebmegváltót! – Karantén-vlog
Aki nem vallásos, most majd az lesz, aki eddig is az volt, annak innentől nincs szüksége útmutatásra, hiszen itt a megoldás a világ minden bajára: Márki-Zay Péter. A magát szerényen megváltói analógiába helyező Zajos Peti néhány napja Londonban mutatta meg magát a nagyérdeműnek, de cirkuszi előadásán nevetni nem nagyon tudtunk. Ehelyett a Karantén-vlog azzal szembesült, hogy Márki-Zay szolidan és szerényen arra utalt, hogy az apostolok is eldobtak mindent, hogy kövessék a Mestert, ahogy Simon András és Péterfi Judit is megtette, hogy kövesse őt. A baloldal miniszterelnök-jelöltje joviális, megengedő mosollyal kijelentette, hogy azért mindenkinek nem kell ott hagynia az állását ahhoz, hogy a „Mestert” követhesse. Rendes ember ez, mindig is mondtuk, ahogy Karácsony Gergely is megérdemel némi vállveregetést, ugyanis a vallást ő sem tisztelte az utóbbi napokban, így a kommunista tanítók szemében Budapest főpolgármestere nagyot nőhetett. A szenteltvízbe pisilés viccelődő baloldali bajnoka azóta már magyarázkodik, igaz, ezt is sunyi módon teszi, hiszen gusztustalan mondata második felét nem hangoztatja azóta, amikor is azt mondta, hogy ez a tevékenység amúgy „belefér”. A Karantén-vlog most sem kímélte a baloldali gurukat, ahogy a Városháza-ügy méltatlan kezelését sem Karigeriék részéről, akik tagadnak, menekülnek és kínjukban viccet csinálnak szorult helyzetükből, másra kenve saját sarukat. A saját magát vizsgáló baloldal érdekes módon nem talált semmi látnivalót a Városháza-botrányban, ahogy V. Naszályi Mártát sem érdekelte szembesítésünk azzal, hogy százmillió forintos nagyságrendű költségvetési csalás ügyében nyomoz kerületében a rendőrség. Végül a DK menetrendszerű aljassága is szerepet kapott a vlogban, a független bíróságért harcoló, választási győzelem nélkül is alkotmányozni készülő gyurcsányisták továbbra sem változtak. A kommunista nem vész el, csak átalakul! Nézzétek most is a vlogot, megéri!Ilyen még nem volt – Most arra költenek pénzt Karácsonyék, hogy valaki megrajzolja, hogyan költenek pénzt
Budapest költségvetésének vizualizációjára hirdetett versenyt a Főpolgármesteri Hivatal. Közleményükben kiemelték, az új városvezetésnek hivatalba lépése óta kiemelt célja, hogy a budapestieket – a lehető leginkább megszólítva őket – bevonja a városfejlesztés távlati céljainak meghatározásába, és a hétköznapi kihívásokra is igyekszik a civilekkel együttműködve megoldást találni. A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány bevonásával szervezett verseny lehetőséget teremt különböző szakterületek képviselőinek arra, hogy kreatív, látványos, közérthető módon mutassák be, mire, mit, mikor költ Budapest.Rétvári Bence szerint Karácsony bocsánatkérése is hiperpasszívra sikeredett
Karácsony Gergely sokakat megbotránkoztató kijelentése után igyekezett kozmetikázni saját szavait, ugyanis az alábbi mondattal kért bocsánatot: „Arról beszéltem ugyanis, hogy a 21. században egy parkban építkezni éppen annyira elfogadhatatlan, mint egy templomban belepisilni a szenteltvíztartóba.” - idézi fel Rétvári Bence pénteki Facebook-bejegyzésében.Vallomást tett az egyes számú, védett tanú a Városháza-ügyben
Részletes tanúvallomást tett az első számú tanú arról, a Karácsony Gergely vezette főváros Berki Zsolt közreműködésével miként próbált vevőt találni a Városházára. Az ingatlant kezdetben negyvenmilliárd forintért plusz tíz százalék „jutalékért” kínálták amerikai és izraeli befektetőknek.Verbális erőszakot követett el Karácsony a keresztény értékek ellen a KDNP szerint
Portálunk már beszámolt róla, hogy Budapest hiperpasszív főpolgáremstere durván megsértette a keresztényeket egy rádiós interjúban, mikor a frissen átadott Magyar Zene Házával kapcsolatban azt mondta a 21. században egy parkban építkezni éppen annyira elfogadhatatlan, mint egy templomban belepisilni a szenteltvíztartóba. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) visszautasította Karácsony Gergely főpolgármesternek a Magyar Zene Házával kapcsolatban tett nyilatkozatát, azt a keresztény értékek elleni támadásnak, főpolgármesteri verbális erőszaknak nevezte.És akkor Karácsony elismerte, hogy "erős hasonlatot használt", majd ismét sértegette a "magukat kereszténynek mondó" fideszeseket
Különös módon kért elnézést Facebook-oldalán Karácsony Gergely, miután a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője is sérelmezte a főpolgármester egy rádiós interjújában elhangzott kijelentését. Ebben arról beszélt, hogy "a 21. században egy parkban építkezni éppen annyira elfogadhatatlan, mint egy templomban belepisilni a szenteltvíztartóba.Bocsánatkérésre szólítja fel Karácsony Gergelyt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége is
Minden jóérzésű, a másik hitét és vallását tiszteletben tartó ember nevében bocsánatkérésre szólítja fel Karácsony Gergely főpolgármestert a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A szervezet csütörtöki, az MTI-nek megküldött közleményében azt írta, megdöbbentők Karácsony Gergely szavai, aki a Magyar Zene Háza átadásáról beszélve a szenteltvíztartót méltatlan és blaszfémikus kontextusba helyezte egy rádióinterjúban. Az ominózus interjú miatt Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője is olyan mértékben háborodott fel, hogy kíméletlenül kiosztotta a főpolgármestert a tegnapi közgyűlésen. A politikus közölte Karácsony Gergellyel, hogy "ekkora bunkóságot és ennyi embert megbántva ilyet még nem mondott főpolgármester, 1990 óta egészen biztosan."„Belefér”, avagy Karácsony Gergely humorhoz való affinitásáról
Vigyázni kell az angol művészekkel: nem tudni, hogy viccből vagy komolyan mondják, amikor megszólalnak – például a Monty Python Stan/Loretta jelenete ma a közéleti viták központjában áll, dacára a zacskó problémájának. De mi inkább egy másik világsztár, Freddie Mercury poénját idéznénk: amikor a híres énekes hazánkban járt a Queen utolsó koncertturnéján, viccesen megkérdezte, eladó-e a parlament és mennyi hálószoba van benne. Az angol humor kifogyhatatlan, de úgy tűnik, a főpolgármester, Karácsony Gergely, a mi kedvenc szemüveges emberünk még kifogyhatatlanabb tréfagyűjtemény. Egy igazi Hahota magazin.Ajánljuk még















