karácsony gergely
Nem egyeztettek a DK-s hazugsággyárban: kórházakat zárnának be a kórházbezárástól félő gyurcsányisták (Karantén-vlog)
Van valami különlegesen romantikus abban, amikor Gyurcsány Ferenc és bandája oktat igazságról és hazugságról, becsületről és becstelenségről. Természetesen a legalantasabb hergelőknek és hazudozóknak az sem jelent problémát, ha – jó kommunistaként – saját bűneikkel vádolják az ellenfelet. A Karantén természetesen rátalált a DK újabb önellentmondó hazugságára – változatos módon most az egészségügyet használták fel Gyurcsány csatlósai a hergeléshez. Szakács Lászlót nemrég igazolták az egyre inkább a posványban ragadó szocialistáktól, ő pedig nem is aprózta el, egyből igyekezett bemutatkozni, és egy sajtótájékoztatónak csúfolt fehér fal előtti köpködésben vádolta meg a kormányt kórházbezárási tervekkel és tulajdonképpen a teljes zombiapokalipszissal. Jelentéktelen, szinte szálkányi hiba csúszott csupán a nagy leleplezésbe, ugyanis nem is olyan régen, a Mandelát Mengelével összekeverő, Adolf Hitlert éltető László Imre – újbudai DK-s polgármester – párt- és elvtársa éppen azt nyilatkozta, hogy minek ide 164 kórház, elég 90–100 is a magyarnak. Ki akar akkor kórházakat bezárni? De az ilyesmi nem jelent túl nagy botlást a DK-nál, folytatják tovább hazugságaikat, mintha mi sem történt volna. Ilyen az ő korszakváltásuk, hiszen tudjátok: reggel, délben és este hazudnak. A Karantén megzenésítette Márki-Zay Péter újabb bizonyítékát, hogy mennyire semmi köze a jobboldalhoz, hiszen a hódmezővásárhelyi guru a baloldal gusztustalan mantráját böffentette fel, miszerint a Békemenet tagjai azt sem tudják, hogy hol vannak, csak fizetett és ostoba statiszták. Zajos Peti ennél is tovább ment: szerinte az időjárás és a fáradtság miatt nem voltak elegen az ellenzék október 23-i összeröffenésén. A verőfényes napsütés biztosan megzavarta a hárommillió fideszes utolsó reménységét, bár az is lehet, hogy Orbán Viktor intézett egy esőfelhőt föléjük. A Karantén nem feledkezett meg Karácsony Gergelyék újabb hatalmas teljesítményéről, ugyanis a Fővárosi Közgyűlésben a feltűnően enervált főpolgármester már láthatóan unja, hogy Budapesttel is kellene foglalkozni, a baloldali városvezetés pedig egymással is összeveszett egy újabb mutyigyanús ügy miatt. Végül megemlékezünk Harangozó Tamás bugyuta okoskodásáról is, BimmBamm Tomi ugyanis pulykaként fújta fel magát, és fenyegetően üzent Orbán Viktornak, hogy szájára ne merje venni Horn Gyulát. Nézzétek most is a Karantént, ma is megéri!Késelés, gyújtogatás, mindennapos félelem – Ilyen az élet egy józsefvárosi bérházban, amelyből Karácsony és Pikó hajléktalanszállót csinált (Videó!)
Tavaly tavasszal döntött úgy Karácsony Gergely főpolgármester és Pikó András, hogy a bérházként működő Kőbányai út 22. szám alatti ingatlanból hajléktalanszállót csinálnak. Az ott lakókat erről persze nem kérdezték meg, egyszercsak ott éltek velük egy házban a fedél nélküliek. További igazságtalanság, hogy amíg a régi lakóknak piaci alapon kellett pályázni és több százezer forintot előre kifizetni, addig a hajléktalanok szociális alapon költözhettek oda, és havonta mindössze ötezer forintot kell fizetniük egy-egy lakásért. A házban, ahol eddig egy összetartó közösség élt, most mindennaposak a randalírozások, késelések, múlt héten pedig egy pszichiátriai beteg felgyújtotta a saját lakását. A helyi Fidesz szerint Pikó András a hajléktalanszervezetek lekötelezettje, hiszen annak idején segítették őt a választási kampányában. Erről, és a helyzet orvoslásáról szerettük volna megkérdezni a baloldali polgármestert egy testületi ülést követően, de még a dohányzóból is képes volt kimenekülni, csak ne kelljen a számára kellemetlen kérdésekre válaszolnia.Akár negyedévet is csúszhat a 3-as metró átadása – A főváros a beruházás csúszásával mentegeti magát
Hónapokat is csúszhat az M3-as metróvonal átadása; a késést technikai és szervezési problémákkal indokolják az illetékesek. A beruházás eredeti, végső dátuma 2023 januárjára volt kitűzve, de biztossá vált, hogy március előtt az utasok nem használhatják teljes hosszában a metróvonalat.Két év szisztematikus rombolás után Karácsony beleunt a főpolgármesteri díszpinty szerepébe?
Több mint két éve már, hogy Budapest igen sanyarú sorsra jutott Karácsony Gergely és a baloldali összeborulás önkormányzati választásokon elért győzelmével. Hatalmas szavak és ígéretek hangzottak el: zöld és szociális forradalom, egyenlőség, társadalmi igazságosság, a kizsákmányoló burzsoázia letörése és hasonló kommunista mézesmadzag-bokréták. A szép szavakat követő „harcos” munkanapok azonban gyorsan kiábrándító és pusztuló valóságot hoztak az utóbbi tíz évben emelkedőben levő Budapest számára. Karácsony Gergelyről minden gondolkodó ember tudta, hogy nem a tettek embere; a Facebook-királyság zuglói évei után a fővárost is hatalmas bakugrásokkal húzta maga után a mélybe 2019 októbere után, kipárnázva az utat Gyurcsány embereivel, akik ott folytathatták 2010 előtti ténykedésüket, ahol abbahagyták: végre újra nagyokat meríthettek a kondérból, ahol mások főztjét falták fel, nem ügyelve arra, hogy a fővárosi polgároknak is hagyjanak valamit. A főpolgármester kínos ügyei, nemtörődömsége tehát bő két esztendő alatt meghozta keserű gyümölcsét, az előválasztási hercehurca után viszont még mélyebbre került az áldozatpóz koronázatlan királya, a méhlegelők és rovarhotelek büszke ura, aki már meg sem próbálja eljátszani a szerepet, hogy érdekli a káoszba fulladó Budapest. Karácsony újabb bravúrt elkönyvelve, 2021 őszén megmutatta, hogyan lehet a nullából mínuszt csinálni. Az eredményt sajnos közel kétmillió ember érzi a saját bőrén nemzetünk fővárosában, a baloldali propaganda és cselédsajtó azonban az egészet képes még most is Orbán Viktor nyakába varrni. Van-e ennél lejjebb? 2024-ig még sok az idő, a válasz tehát...Karácsony járványügyi szakembert alakít és drákói szigorításokat követel a kormánytól
A hiperpasszív főpolgármester újabban járványügyi szakembert alakít, visszasírja a lezárások és a kijárási tilalom idejét, folyamatosan fortyog a Facebookon és drákói szigorításokat követel a kormánytól. Saját sikerként könyvelte el azt is, hogy kötelező lesz novembertől a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön. Bejelentette, hogy a fővárosi kulturális intézményekben, például a színházakban mindenkinek maszkot kell majd viselni, illetve belengette, hogy számos fővárosi intézményben kötelezővé teszi az oltást a dolgozók számára. Karácsony pánik- és félelemkeltő posztjával igyekszik azt sugallni, mind meghalunk a negyedik hullámban, pedig a félelem nem tesz jót az immunrendszernek.Hann Endre szerint nem volt összeférhetetlen, hogy Karácsony egyszerre dolgozott a Mediánnak és Gyurcsánynak
Hann Endre, a Medián igazgatója a HVG-nek adott interjújában Karácsony Gergely és Gyurcsány kapcsolatáról beszélt, emellett azt is megkérdezték tőle, nem érezte-e összeférhetetlennek azt, hogy egykori kutatási igazgatója, Karácsony Gergely tanácsadó is volt a Gyurcsány-kormány mellett.Visszalépése ellenére is Karácsony lehet az MSZP–Párbeszéd–LMP pártszövetség vezetője
Visszalépése ellenére is Karácsony Gergely lehet az MSZP–Párbeszéd–LMP-pártszövetség vezetője – erősítették meg a Magyar Nemzet szocialista forrásai. Elmondásuk szerint a frakcióknak járó állami támogatások miatt a három párt nem szűnne meg, hanem egyfajta szervezeti együttműködést alakítanának majd ki. Bár sok prominensük Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltsége mellett tette le a voksát, az MSZP-sek állítják: fel sem merült bennük a DK-ba való beolvadás.Balhés hajléktalanokat költöztettek a csepeli idősotthonba Karácsonyék – Fővárosi Közgyűlés újratöltve (Videó+galéria!)
Egy újabb hónap telt el, Karácsony Gergely és veretes csapata pedig újból síkra szállt Budapest érdekeiért. Vagy mégsem? Ez egyből megnyilvánult abban, hogy a főpolgármester válasz nélkül hagyta az újságírók, majd Láng Zsolt, a Fidesz frakcióvezetőjének a kérdéseit, aki a fideszes szavazók eltüntetésének szándékát kérte számon rajta. A Fővárosi Közgyűlés a Tarlós István vezette Budapesthez képest néha önmaga paródiája volt, Karácsony Gergely minden kényes kérdésnél a helyetteseire bízta a probléma megoldását. A közgyűlésen szóba került a csepeli idősotthon ügye, ahova az idősekre a szavakban mindig odafigyelő baloldal rendkívüli nemtörődömségről tanúbizonyságot téve problémás hajléktalanokat költöztetett. A szövevényes ügy a magát egységesnek mutató baloldali városvezetést is megosztotta, akik szünetet rendeltek el, hogy rendezzék soraikat, amely végül egy megosztott szavazást eredményezett. A Pesti TV stábja szóra bírta a közgyűlés egyik szünetében Pikó András józsefvárosi polgármestert is, aki botrányt botrányra halmoz, és kameránk előtt sem sikerült kihámoznia magát a slamasztikából, de beszéltünk Soproni Tamással is, aki részletesen mesélt a terézvárosi baloldali koalíció felbomlásáról és a szocialista frakcióval kapcsolatos fenntartásairól. Stábunk Láng Zsolttal, a Fidesz frakcióvezetőjével és budapesti elnökével készített interjújában elemezte Karácsony Gergely városvezetői anomáliáit, nemtörődömségét, de sikerült Kerpel-Fronius Gáborral, a Momentum főpolgármester-helyettesével is véleményt ütköztetni pártja jelenlegi helyzetéről. Tanulságos és pörgős videóval készültünk, tartsatok velünk most is!Gyurcsány egykori államtitkára, Karácsony elbukott kampányfőnöke, Gál J. Zoltán lehet a kassza őre a fővárosban
A Gyurcsány-korszak emberei újabb területeket szállhatnak meg Budapesten, így ma sem maradt a főváros megszegett főpolgármesteri ígéret nélkül. Karácsony Gergely Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ igazgatósági tanácsába ajánlja főtanácsadóját, nemrég elbukott kampányfőnökét – írta a mandiner.hu. A főpolgármester még hivatalba lépésekor tett ígéretet egy, a pártpolitikai üzelmektől mentes budapesti városvezetésre, az ellenzéki háttéralkuk fényében azonban ez a vállalás már a kezdet kezdetén kudarcra volt ítélve.Ajánljuk még

















