karácsony gergely
Fellobbant a népharag Karácsony közlekedési káoszokat okozó kabinetfőnökének bejelentése miatt
Nagy mellénnyel, a közösségi oldalán és sajtótájékoztatón is bejelentette Karácsony Gergely kabinetfőnöke, hogy végre felújítási munkálatok indulnak a Blaha Lujza téren. Az örömhírt azonban sokan felháborodással fogadták a Facebookon – na nem azért, mert bárki útját szeretné állni a fejlődésnek, hanem azért, mert a fővárosi önkormányzat „szakemberei” már így is háborús állapotokat idéztek elő a közlekedésben, és a Blaha Lujza téri munkálatokkal a káosz borítékolhatóan növekedni fog.Számos összefüggés van a 99 Mozgalom és Bajnai 2014-es ügyködései között
Mint ismert, a nyilvánosság előtt használt 99 helyett betűvel írva, Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesületként jegyezhették be a Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét támogató szerveződést. Ennek miértjére a baloldal nem tud vagy talán nem is akar magyarázatot adni, pedig érdekes, hogy a szerveződés elnöke a főpolgármester egyik háttérembere, Perjés Gábor lett. Nehéz nem látni a hasonlóságot a jelenség és a 2014-es választás között, amikor Bajnai Gordont amerikai hátszéllel akarták felépíteni a választásra.Ugródeszkának használják jelenlegi pozíciójukat a baloldali polgármesterek
Több baloldali polgármester és alpolgármester hagyja hátra jelenlegi pozícióját egy magasabb, országos politikai életben betöltött posztért cserébe, legalábbis annak reményében. Erre a legjobb példa nem is lehetne más, mint Karácsony Gergely, aki a miniszterelnök-jelölti versenyen száll harcba. Az ő vetélytársa Márki-Zay Péter, aki Hódmezővásárhely polgármestere. Mellettük több fővárosi és vidéki politikus is a feladatait magától eltolva a választási kampányra kívánja áldozni a következő hónapokat.Karigeri egy béna helyreigazítási kísérlettel bizonyította be ismét, hogy a humor nem baloldali műfaj
Karácsony Gergely aláírt egy angol nyelvű nyilatkozatot. A Szabad Városok Szövetségét („Pact of Free Cities”) alkotó fővárosok – Prága, Varsó, Budapest, Pozsony – főpolgármesterei kiadtak egy közös nyilatkozatot 2019 december 16-án, amelyet, nyilván értő olvasás után, Karácsony Gergely is szignált. Nem csak mi, hanem igen sokan felháborodtunk ezen a szövegen, különösen annak egy mondatán, amikor az a szemük elé került. Karácsony Gergely szerint a vonatkozó szöveg általunk használt fordítása nem helyes.Karácsony nem engedélyezi a Lánchíd fényfestését
Tegye fel a kezét, aki tud mondani egy olyan ügyet, amelyet Karácsony Gergely nem a kormánnyal való hadakozásra használt fel – mondta Láng Zsolt a Magyar Nemzetnek arról, hogy bár a kormány a fővárosban Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát tervezi megrendezni augusztus 20. alkalmából, Karácsonyék mégis úgy döntöttek, hogy nem engedélyezik a Lánchíd fényfestését. A Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője szerint már megszokhattuk a baloldaltól, hogy mostohán bánnak a nemzeti ünnepeinkkel.Karácsony mikropártja az Európai Bizottságnál fúrja Magyarországot és Lengyelországot
Közös levélben fordultak lengyel ellenzéki pártok képviselőcsoportjai és a Párbeszéd Magyarországért az Európai Bizottsághoz (EB), hogy vizsgálja meg a magyar-lengyel helyzetet, és indítsa el a jogállamisági mechanizmust, amely tisztázza, van-e rendszerszintű sérelem – közölte a Párbeszéd kedden az MTI-vel.A BKV szerint megoldható a frankfurti villamosok klimatizálása
A BKV szerint az utóbbi napokban a tények részleges ismeretén és hibás értelmezésén alapuló téves információk jelentek meg a használt frankfurti villamosok beszerzésével, klimatizálhatóságával kapcsolatban.Némi homály dereng Karácsony mozgalma körül
A nyilvánosság előtt használt 99 helyett, betűvel írva, Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesületként jegyezhették be a Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét támogató szerveződést – szúrta ki a Magyar Nemzet. A műveletet a főpolgármester régi háttérembere Perjés Gábor intézte, aki egyben a Kilencvenkilenc Mozgalom elnöke is, annak ellenére, hogy ő maga nem szerepel a 99 Mozgalom alapítói között. A Bajnai Gordonnal is összefüggésbe hozott Perjés a Magyar Nemzetnek elismerte, hogy a 99 és a Kilencvenkilenc Mozgalom között van összefüggés, ám részletesebb magyarázatot csak későbbre ígért.Újra elővette régi tervét a baloldal: a keleti vakcina ellen hangolnak Karácsonyék
Most, hogy a kormány oltási programja sikeres, és javult a koronavírus megbetegedési ráta, úgy tűnik Karácsony Gergelyt arra ösztökéli, újra támadja a keleti vakcinát. A baloldali miniszterelnökségért versenyző politikus nem ma kezdte, pár hónapja a politikai játszmája részévé tette a fővárosi antigéntesztelést. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora korábban azt nyilatkozta: az ellenanyagszint nem mérhető pontosan.Ajánljuk még

















