karácsony gergely
Karácsony Gergely régebben nem szerette a Strabagot, most meg közbeszerzéseket nyer a cég Budapesten
Az ember már meg sem lepődik, ha azt látja, hogy a baloldali politikusok ellenmondásba keverednek. Most épp a főpolgármester csinálja homlokegyenest az ellenkezőjét annak, mint amit korábban hangoztatott. Még 2012-ben ugyanis a Közgépet és a Strabagot ostorozta azért, mert e két cég konzorciumban nyert a közbeszerzéseken, és ezzel szerinte a „tönk szélére juttatta” magyar riválisait. Most viszont, hogy hatalmon van Karácsony Gergely, a Strabaggal csináltatja meg a Pesti rakpartot és a Blaha Lujza tér rekonstrukcióját. Mindezt úgy, hogy a cég korábban olyan hanyag munkát végzett, hogy az ITM vizsgálja annak lehetőségét, hogy az osztrák céget egyszer és mindenkorra kizárja a közbeszerzésekből. Az ellenzék Simicska Lajos után a Strabagot is meg tudta szeretni. Mondjuk az SZDSZ mindig is nagy rajongója volt a nevezett cégnek. Titoktartás kötelezi Karácsony tolmácsait, nehogy további hazugságok derüljenek ki
Titoktartásra hivatkozva elutasította az Origo megkeresését Karácsony Gergely egyik tolmácsa. A lap cikkében azt írja: csak azt szerették volna csak megtudni, hogy milyen a közös munka a főpolgármesterrel, illetve igaz-e, miszerint Karácsony egyáltalán nem tud angolul. Az, hogy nincs középfokú nyelvvizsgája, bár korábban azt állította, már bebizonyosodott. Azután, hogy kiderült, Gyurcsány Ferenc jelöltje nem beszél semmilyen nyelven, hazugságspirálba került. Avagy a dugókért sem Karigeri felelős, hanem mindenki más
Hollik István a napokban megosztott egy bejegyzést arról, hogy lassan gyalog gyorsabban odaér valahova, mint autóval. Lett is őrjöngés a ballib sajtóban erről (Telex, 444, satöbbi), s a 444 azt is bebizonyította, hogy az európai, nyugati nagyvárosokban az a trend, hogy kevesebb autó jut egy lakosra a városokban. Ez sajnálatos módon nem igaz, mint a későbbiekben látni fogjuk. Karigeri eközben már odáig fajult, hogy „menjen a ...” a képviselő. Nos, ezek szerint Hollik István bűne az, hogy igazat írt. Nota bene, a 444 még azt is megírta Holliknak, hogy járjon tömegközlekedéssel. Haha, milyen viccesek, éljen a nagykörúti értelemben vett belváros. Vastagodik a bőr az arcon: az olimpiát meglékelő Fegyőr szívügye a sport, sőt a magyar foci; Karigeri egója az egekben (Karantén-vlog)
Hihetetlen kimerítő beszélgetést folytatott Karácsony Gergely az Index kibeszélőjében, ahol megpróbált vicces lenni. Utóbbi sajnos nem sikerült, de számunkra különleges kimerültséget jelentett végignézni az izzadságszagú jópofáskodást, amit a főpolgármester leművelt. Okosabbak most sem lettünk, hiszen a szokásos parancsszavakat hallhattuk, miszerint Orbán Viktor eljátszotta a nép bizalmát, tizenegy év alatt SEMMIT sem tett az országért, de majd a balos tömörülés kiköszörüli a csorbát, ahogy azt látjuk a másfél év alatt romba döntött Budapesten is. A főpolgármester nagyképűen ellentámadásba ment át a nyelvtudása miatti kérdéskörben is, hiszen elmondta, hogy olyan nemzetközi kapcsolatrendszere egyik ellenzéki politikusnak sincs, mint neki. A Karantén természetesen ezt nem hagyhatta szó nélkül, örömmel csaptunk le az idegesítően bárgyú, ám rendkívül kártékony gondolatokra, de ha megnézitek a videót, az is kiderül, hogy mi köze van a cintányéroknak és a bohócoknak Karigerihez. Szomorú, de Dobrev Klára tovább ontja a gusztustalan hazugságokat, hiszen az ország különböző pontjain haknizó Gyurcsányné ismét igyekszik a 2010 előtti baloldali kormányokat dicsőíteni, miközben a tej és a tojás árának drágulásával ad mattot a kormánynak. Azt is megtudtuk, hogy minden nagy bajunkra egy megoldás van: a magyar euró, amely az Európai Egyesült Államok és a baloldal torz szerelemgyereke lenne a gyurcsányista jövőben. Aki velünk tart, megismerheti a legnagyobb szívvel rendelkező szocialistát, az Országgyűlésben egyébként folyamatosan fröcsögő, fenyegetőző Harangozó Tamást, de Fegyőr szívügyéről is ejtünk néhány szót, hiszen a Petőfit sminktanfolyamra cserélő, olimpiát meglékelő momentumos most a magyar sportot, azon belül is a magyar focit akarja megújítani és rendbehozni. Akinek elege van az agybajból, a Karantén végén meghallgathatja Orbán Viktor bejelentését is, hiszen a népnyúzó diktátor adóvisszatérítést helyezett kilátásba a gyermeket nevelő szülőknek. Érdekes, hogy a habzó nyállal gyűlölködő ellenzék ezen napokkal később sem tudott fogást találni. Ne is várjuk meg a brainstorming végét, nézzük együtt a Karanténvlogot!