karácsony gergely
Farkas Örs: Karácsony miatt Zugló hitelből finanszírozza mindennapjait
Zugló mára odajutott, hogy hitelből kénytelen finanszírozni mindennapjait, holott Karácsony Gergely öt évvel ezelőtt nulla adóssággal vette át a kerületet – közölte az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.Karácsony Gergely megnyitotta a két éve folyó kampányát és felsorolta a kerületeket (PS-galériával!)
A bolygóforraló Nap még utolsó sugaraival nyaldosta a Szabadság teret, amikor megjelentek az apátiában szenvedők és a vesztesek (ők írták le így magukat!), hogy a rendezvény szabópétere, azaz Karácsony Gergely reményt és önbizalmat csepegtessen beléjük egy kis tapsenergiáért cserébe. Állítólag azért jöttek össze, mert most kezdődött meg Karácsony Gergely kampánya, amit az ellenzék örökös jelöltje minden pozícióra már 2018 óta megállás nélkül folytat. Mivel semmi értelmezhető szerkezete nem volt az eseménynek, ezért csapongó beszámoló következik, abban a szellemben, hogy mind a Kispest újpesti vendégjátékát, mind a Facebook által valamiért nekem ajánlott, Integrál Nőiesség önismereti csoport mai ülését ki kellett hagynom e kilátástalan nyomor miatt.Kocsis Máté: Ha Zugló sikertörténet, miért nem azzal kampányol Karácsony Gergely?
Ha Zugló sikertörténet, miért nem azzal kampányol a főpolgármesteri címre pályázó Karácsony Gergely? – vetette fel Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szombaton, Budapesten, sajtótájékoztatón.Karácsony kérésére sem lép vissza Hunvald
A volt szocialista politikus ezt azután közölte, hogy korábban Karácsony Gergelyék levélben kérték erre – hangzott el a Hír TV híradójában.A HVG titkos, nem publikált mérési adatokkal cáfolja a hivatalos közvéleménykutatást
A hvg.hu szerint elolvadt Tarlós István előnye, és olyan szoros versenyben van Karácsony Gergely bukott zuglói polgármesterrel, mint még soha. Állításukat titkos, nem publikált mérési adatokkal igyekeznek alátámasztani, szinte egy időben a Nézőpont Intézettel, akik viszont konkrét számadatokat közölve írták ma reggel, hogy Tarlós népszerűsége jelenleg nagyobb, mint két kihívójának, a baloldal közös jelöltjeként induló Karácsony Gergelynek és a független Puzsér Róbertnek együttvéve.Nézőpont: Jelentős az előny a főpolgármesternél
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint Tarlós István főpolgármester népszerűsége nagyobb, mint a baloldal közös jelöltjeként induló Karácsony Gergelyé és a független Puzsér Róberté együttvéve – írta a Magyar Nemzet pénteken.Karácsony Gergely megfúrná a metró és a hév összekötését
Újabb, a 4-es metróhoz hasonló, jelentős költségtúllépéssel fenyegető beruházásra kényszerítené Budapestet Karácsony Gergely azzal, ha az ő elképzelései szerint valósítanák meg a 2-es metró és a gödöllői hév összeköttetését – írja a Magyar Nemzet. A baloldal főpolgármester-jelöltje a kampányában néhány napja még a beruházás felgyorsítását követelte, miközben januárban még nem tartotta azt elfogadhatónak. Karácsony terve százmilliárdos nagyságrendű pluszköltséggel és az építkezés ellehetetlenülésével járna. A liberális főpolgármester-jelölt elképzelései százmilliárdos többletköltséget okoznának.A börtönviselt Hunvaldnak könyörög az ellenzék Erzsébetvárosban, hogy ne induljon a polgármesteri székért
„Kedves Gyuri!” felütéssel írt levelet a Budapesten mind a 23 kerületben együttműködő ellenzéki tömb Hunvald Györgynek, hogy rábírják, ne induljon az októberi választásokon polgármester-jelöltként – írja a 24.hu. Az MSZP-t a párt támogatása híján hátrahagyó volt VII. kerületi polgármesternek szóló levelet az ellenzéki összefogás erzsébetvárosi polgármester-jelöltje, a DK-s Niedermüller Péter, a fővárosi közgyűlésben ülő szintén DK-s Gy. Németh Erzsébet, Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, és az ellenzéki budapesti alku egyik főtárgyalója, az MSZP-s Molnár Zsolt szignózta.Sistergős cicaharc a Blahán – Puzsér szerint KariGeri az MSZP-nek gyűjt illegálisan személyes adatokat (Videó!)
Puzsér Róbert szerint Karácsonyék az MSZP adatbázisát gazdagítanák illegális módon. A Sétáló Budapest program szellemi atyja szerint elfogadhatatlan, hogy Karácsony Gergelyék tizennégyszer annyi ajánló ívet kértek ki, mint amennyi ajánlást gyűjthetnének. Puzsér egyúttal felszólította az MSZP-Párbeszéd-DK szövetségeseit, a Jobbikot, a Momentumot és az LMP-t, hogy védjék meg a támogatóik adatait az MSZP-től és Karácsonytól.Ajánljuk még
















