karácsony gergely
Már meg is bukott Orbán, az új (árnyék)kormányfőt Karácsony Gergelynek hívják
Balázs Péter volt külügyminiszterrel és volt önjelölt miniszterelnök-jelölttel készített interjút a 24.hu, amelyben a magyarországi ellenzéki pártok lehetőségeiről, valamint az Európai Unió és Magyarország viszonyáról is tájékoztatta az olvasókat. A 168 Óra csütörtökön megjelenő számából – az előzetesek szerint – azonban az is kiderül, miként formálódik árnyékkormány "Válasszunk!2018" néven Karácsony Gergely megsegítésére, amelynek nem csak Balázs Péter, de jobboldali tagjai is lesznek, mint például Bod Péter Ákos és olyan állítólag jobboldali tagjai, mint Mellár Tamás.Karácsony Gergely a leggyengébb pontján támadta meg Vona Gábort (Videóval!)
Az ellenzék immár nem a kormánnyal, hanem saját magával vív élet-halálharcot. Ezt bizonyítja az a „megható”, cicasimogatós videófelvétel is, amelyet Karácsony Gergely, a szocialisták és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje tett közzé szilveszterkor. Ebben úgy vitt be hatalmas mélyütést Vona Gábornak, hogy ki sem mondta a Jobbik elnökének a nevét. Az ellenzéki cicaharc fokozódik!Támogatottságának megkétszereződését várja Karácsony Gergelytől az MSZP
Karácsony Gergellyel a párt támogatottsága a választásokra felmegy 20 százalék fölé – ezt jósolta Molnár Gyula, az MSZP elnöke az ATV-n. A politikus az Egyenes beszéd című műsorban beszélt programjukról és reményeikről. Azt mondta, azért bizakodó, mert Karácsony személyében van vezetője a programnak, van egy karakteres baloldali program, ráadásul megkötötték a meg nem támadási szerződést a DK-val.Lattmann Tamás: Gyurcsány kinyírna, ha miniszterelnök lennék (PS-interjú!)
Ma a Magyar Szocialista Párthoz (MSZP) tartozni nem annyira izgató és nem annyira szexi - így jellemezte a párt elmúlt egy-másfél évét a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Lattmann Tamás. Az MSZP-vel is összeboronált szakember szerint a párt túlélése mostanában megint kezd kérdésessé válni, a megmaradásra pedig nem biztos, hogy Karácsony Gergely személye a garancia. A nemzetközi jogász portálunk kérdésére elmondta, több szocialista képviselőhöz hasonlóan ő sem zárja ki, hogy vannak árulók az MSZP-ben, a Jobbikkal viszont semmiképp sem fogna össze, a pártban ugyanis nincs meg az, amit sokan „a Simicska-féle varázsbalzsamtól” várnak. Lattmann Tamás az interjúban arról is beszélt, ha esetleg kormányfőnek választanák, Gyurcsány biztosan hátba támadná.Kínjában a karácsonnyal poénkodott a baloldal (talán) közös miniszterelnök-jelöltje
Nem tudom azt ígérni, hogy ha én leszek a miniszterelnök, akkor minden nap karácsony lesz - ezekkel a szavakkal próbált, kissé erőltetetten poént vinni a kevésbé poénos baloldali miniszterelnök-jelölt castingba Karácsony Gergely. A Párbeszéd politikusa, aki jelenleg a Párbeszéd és az MSZP közös kormányfő-jelöltje, pénteken tartott sajtótájékoztatót annak apropóján, hogy az első helyet kapta a szocialisták listáján.Karácsony Gergelyről nem tudjuk, mit akar, a híveit viszont jól ismerjük már
Nem, és nem bírják ki a haladó gondolkodók az apokaliptikus jövőkép nélkül. A magyar állapotok végóráján való aggódás olyan nekik, mint a herbál és a kati a Hungária körúti csavargóknak. Most, hogy Karácsony Gergely révbe ért, és egy hibahatáron létező párt vezetőjeként két másik baloldali párt miniszterelnök-jelöltje lett egyszerre, másfél tucat híresség azonnal fontosnak érezte nyilvánosságra hozni a politikai meggyőződését ebben az eleve túlpolitizált hangulatban.Ajánljuk még

















