karácsony gergely
Niedermüller beleszállt Karácsony Gergelybe
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője beleszállt Karácsony Gergelybe, mondván, politikusként hiteltelenné, emberileg pedig megbízhatatlanná vált. Niedermüller Péter a közösségi oldalán üzent Karácsony Gergelynek, aki az MSZP kormányfőjelöltjévé is válhat miután a szocialisták elnökségének támogatását már elnyerte.Karácsony: teljes a káosz a baloldalon
Teljes káosz van az ellenzéki oldalon ,az emberek nagy része kormányváltást akar, de az ellenzék képtelen ezt az igényt megtestesíteni - nyilatkozta Karácsony Gergely a Népszavának. A Párbeszéd és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor úgy véli, „még bőven benne van a pakliban” a kormányváltás.Elvtársa vette fel Karácsony Gergely „igazságbeszédét”
Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja, a surranópályán az MSZP miniszterelnök-jelöltségét elvállaló PM-es Karácsony Gergely eddigi szövetségese vette fel a zuglói polgármester napokban nyivánosságra került, elhíresült beszédét – tudta meg az Origo baloldali forrásból. A kiszivárogtató személye egyelőre kérdéses."Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt" - Nézze meg, korábban hogyan ekézte az MSZP-t Karácsony Gergely (videóval!)
Még fél évvel ezelőtt is utálta a szocikat, mára azonban az MSZP miniszterelnök-jelölt aspiránsa Karácsony Gergely, Zugló párbeszédes polgármestere. A PestiSrácok.hu csokorba gyűjtötte, az MSZP által nagyon akart Karácsony korábban miket nyilatkozott mostani hódolóiról, videonkban pedig azt is megnézheti, a politikus hogyan egyértelműsítette, hogy az MSZP és a DK ágyazott meg a Fidesz kétharmadának, ezért ezekkel a pártokkal nem lehet szövetségre lépni és hogy az MSZP és a DK a két legelutasítottabb párt Magyarországon.Párbeszédesek az MSZP-listán?
Már-már a klasszikus helyzetkomédiákat idézi az MSZP miniszterelnök-jelölti castingja. Felmerült korábban több név is, Botkától, Dobrev Klárán át Balázs Péterig, de előbb-utóbb valahogy mindenki visszavonulót fújt. A legfrissebb variáció, hogy a Párbeszéd politikusa, a zuglói polgármester, Karácsony Gergely lenne a szocialisták miniszterelnök-jelöltje- írja a Hirado.hu.Molnár Gyula az Együttnek: ezt a stílust be kellene fejezni!
Valójában megcsináltuk azt a forgatókönyvet, amelyet Botka akart, csak Botka nélkül- mondta Molnár Gyula az ATV-ben. Az MSZP elnöke a kiszivárgott hangfelvétellel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: Karácsony Gergely szavai „egy értelmiségi ember dilemmájáról szólnak”.Szigetvári: nem az Együtt szivárogtatta ki a felvételt
Nem leszek rosszban a demokratikus politikusokkal, még ha más utat is választanak, mint mi. Nincs idő lelkizésre - ezt mondta Szigetvári Viktor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A politikus arról is beszélt, hogy nem az Együtt kezéből került ki a Karácsony Gergelyes felvétel.Karácsony: "A f.szért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre" (hangfelvétellel!) - A polgármester elismerte, ő beszél a felvételen
Még csak egy napja a baloldal lehetséges közös miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely, de máris megbánta a vállalását. Legalább is erre utal a hirado.hu birtokába került hangfelvétel, melyen a Párbeszéd politikusa elég kendőzetlenül fogalmaz. „Alapvetően az az érzésem, hogy a f.szért hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem" - fogalmaz Karácsony a zárt ülésen. A felvétel megjelenése után Karácsony a Facebook profilján elismerte, ő beszélt a felvételen és tudja is, ki készítette, de nem árulja el.Beindult a miniszterelnök-jelölt kölcsönzés a baloldalon
Galló Béla politológus szerint az MSZP súlyos válságban van a személyiségeket tekintve is, ezért kényszerül arra, hogy egy másik párttól próbáljon miniszterelnök-jelöltet "kölcsönözni". Az elemző az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje is.Ajánljuk még

















