karácsony gergely
Bíróság elé került Karácsony Gergely kedvence
Bíróság elé állt a budapesti állatkert volt operatív igazgatója, akit gazdasági csalással vádol az ügyészség. Szabó Roland korábbi botránya ugyan évek óta köztudott volt, ám Karácsonyék sokáig nem engedték el a kezét.Demszky szerint Budapest főpolgármestere lehetne Orbán 2026-os kihívója, csak a mostani nem biztos, hogy alkalmas erre
Felkészül Bősz Anett. Vagy aki éppen Gyurcsány Ferenc kegyébe tud kerülni jövő júniusig, ugyanis Demszky Gábor a közösségi oldalán megosztotta a siker biztos receptjét. A volt főpolgármester szerint a főváros vezetője komoly felhatalmazással, országos és nemzetközi elismeréssel rendelkezik, ráadásul dacolni kényszerül a kormánnyal. A győzelemhez pedig szerinte már csak „elegendő karizma, program, tehetség és kabinet” kell. Várjuk olvasói levélben, hogy ezek közül hányat teljesít a jelenlegi főpolgármester.Prostituáltak használják légyottok helyszínéül Karácsony Blahára telepített WC-jét
Egészen elképesztő jelenetsornak volt szemtanúja az Origo egyik olvasója. Vasárnap fényes nappal sétált el előtte egy lengén öltözött, ahogy fogalmaz, furcsa járású nő (egy prostituált) és egy férfi. A pár határozott léptekkel ment be a mára elhíresült Blaha Lujza téri WC-be. Azért, hogy aztán ott a hölgy – aki mielőtt belépett volna, még egy nagy slukkot szívott a cigarettájából, aztán azt még égve a hüvelykujjához szorította, majd a mutatóujjaival elpöckölte, egyenesen a járda közepére – szexuálisan kielégítse alkalmi partnerét - írja az Origo.Közterületi kutyavécék, randióra és még több kerékpáros fejlesztés - "Előremutató" fejlesztésekre tervez százmilliókat elszórni a főváros
Karácsony Gergely, nemzetünk biciklisáv felelőse idén már sokadszorra jelentette be, hogy a főváros a csőd szélén táncol, sőt már csődbe is ment nemegyszer. A rejtélyesen elszublimált fővárosi tartalékokról persze továbbra is mélyen hallgat, helyette könnyebb megoldásként a kormányt hibáztatja a politikai nagyvad. Legújabb innovációja a közöségi költségvetésről indított szavazás. Ennek a helyi tervei között közel 70 db ötlet szerepel, amelyekben bőven akad olyan, ami a kerékpározással van összefüggésben. Hiszen nem elég az Üllői útra telepített számtalan Karácsony-cölöp, amely akadályozza a mentőket. Az ötletek megvalósítása csak 500 szavazat felett lehetséges. A legtöbb tervezetnél pedig már nem sok hiányzik, hogy elérjék ezt a számot. Íme a legfontosabb fejlesztések, amelyek Karácsonyék szerint elengedhetetlenek, hogy a csődbe jutott főváros felvirágozhasson:Zelenszkij: ha lesz pénz, lesz demokrácia – Politikai Hobbista Hardcore
A demokráciának számos formája lehet, de ha nagyon egyszerűen akarnánk fogalmazni, azt mondhatnánk, hogy van a jó és van a rossz demokrácia. Ukrajna viszont nem egyszerűen jó, egyenesen mintademokrácia! A szemünk előtt alakul meg egy új, keleti Svájc, egy utópia. Ennek pedig ékes bizonyítéka, hogy Zelenszkij elnök pénzhiányra hivatkozva nem akar jövőre választásokat tartani. Pontosabban: ha a Nyugat választást akar, akkor fizesse ki Zelenszkij újabb elsöprő győzelmét.Ne a szovjetek régi talpnyalói oktassanak bennünket az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméjéről (Karanténvlog)
Az orosz tankönyv-ügy egyre szélesebb körben okoz vitákat, és már az elején érdemes leszögezni, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc valóban nem lehet semmiféle vita alapja. A másik fontos szempont a vita részletezése előtt, hogy azok az emberek, akik a legundorítóbb szovjet kommunizmus kiszolgálói voltak, most ne oktassanak senkit 1956 szelleméről. Ezt tette ugyanis Lendvai Ildikó is, akinek a fia keverte meg az állóvizet és dobta be a köztudatba a témát egy lettországi portálra hivatkozva, hogy az oroszok 1956-ot fasiszta lázadásnak írták le. A tankönyvben ez nincsen benne, de azt valóban leírják, hogy 1956-ban a II. világháborús fasiszta magyar hadsereg egyes tagjai is részt vettem a harcokban. Fasisztának nevezni a magyar hadsereget aljas és hazug dolog, ezt minden magyar nevében kikérhetjük magunknak, ebből egyikünk sem engedhet. Azt pedig máris leszögezhetjük, hogy pont a Lendvai Ildikók, Karácsony Gergelyek és hasonszőrű elvtársaik szokták fasisztázni Horthyt és az 1945 előtti magyar világot, így különösen felháborító, hogy ők most a leghangosabbak. Megszoktuk már a baloldal aljasságát, így azt a régi kommunista szokást is, hogy a saját bűneikkel vádolják meg a másik felet. A Karantén ezért nem hagyta szó nélkül ezt az ügyet sem, de befutott a Gyurcsányba szerelmes DK-s Barkóczi is, valamint a Budapestet büszkén csődbe vivő és azt fennhangon hirdető Karácsony Gergely is, akinek a csődhelyzet mellett van egymilliárd forintja graffitifalakra és kerékpártámaszokra. Abszurd budapesti látkép a baloldal homályos szemüvegén keresztül. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára.A főváros helyett, állami forrásból volt kénytelen a csepeli önkormányzat felújtani egy utcát
Bár fővárosi hatáskör, mégsem újították fel Karácsony Gergelyék a csepeli Táncsics Mihály utcát, amit helyettük most a helyi önkormányzat tett meg, állami forrásból. A főpolgármester még a veszélyhelyzet idején döntött úgy egy személyben, hogy több előkészített, megtervezett fővárosi útfelújítást töröl.Brutális változások a budapesti közlekedésben
Idén szeptembertől olyan történik a budapesti közlekedésben, amire régóta nem volt példa, ugyanis több mint egy évtized után drágulnak egyes BKK-jegyek árai. A vonaljegy 450 forintba, a fedélzeti vonaljegy 600 forintba, illetve a gyűjtőjegy 4000 forintba kerül szeptember 1-jétől. Karácsony Gergely főpolgármester az emelés miatt is – szokásához híven – a kormányt teszi felelőssé.Magyar Nemzet: az Action for Democracy a jövő júniusi választások befolyásolására készül
Az amerikai Action for Democracy a 2022-es országgyűlési választás után a jövő júniusi önkormányzati, illetve európai parlamenti választások befolyásolására készül. A Bajnai Gordon bizalmasa, Korányi Dávid által vezetett szervezet már meg is tette az első lépést: három projekt támogatását jelentette be, ami jól jelzi, hogy folytatódik a külföldi befolyásolás, ismét megindulnak a dollárok a baloldali propagandagépezethez – írja a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















