karácsonyi vásár
Bombát találtak a potsdami karácsonyi vásárban (Videóval)
Gyanús tárgyat, vélhetően egy robbanószerkezetet találtak a német rendőrök a Berlintől délnyugatra fekvő, Postdamban, a karácsonyi vásár közelében pénteken délután. Német hírportálok szerint a környéket kiürítették, és a szerkezetet, amelyről kiderült, hogy házilag készített szöges bomba, hatástalanították.Hajmeresztő képekkel fenyegeti az ISIS a karácsonyi vásárokat
Merényleteket tervez az ISIS több európai és amerikai karácsonyi vásár ellen. Több olyan kép került fel a világhálóra, amelyeken az látható, hogy az Iszlám Állam súlyosan fenyeget karácsonyi vásárokat a Zuerst lap értesülései szerint.Merkel: Ki kell mondanunk, terrortámadás történt
„Ki kell mondanunk, terrortámadás történt” – nyilatkozta a terrortámadás óta először megszólaló Angela Merkel. A német kancellár hozzátette, tisztában van vele, milyen kemény szavak ezek, ugyanakkor borzasztó elismerni, hogy ez Németországban bekövetkezhetett.Reméljük, a nyomozás megállapítja a tettesek motivációit – Pártok közleményei a terrortámadásokról
Az Együtt egyelőre bizonytalan a berlini tettesek motivációját illetően és a nyomozókban bízik, az MSZP szerint ugyanakkor nem kirekesztés kell és hangzatos jelszavak, hanem több rendőr. A Jobbik szerint mindent meg kell tenni, hogy a terroristákat még Európába érkezésük előtt megállítsák.Pakisztáni származású lehet az elkövető
Egy Naved B. nevű 23 éves pakisztáni menekült lehetett annak a kamionnak a sofőrje, amelyik a berlini karácsonyi vásár tömegébe hajtott –írja külföldi sajtóforrásokra hivatkozva a Híradó.hu. Úgy tudni, Naved B. a Tempelhof repülőtér területén kialakított befogadó állomáson élt, és piti bűnözőként tartotta nyilván a német rendőrség.Ajánljuk még















