karantén
Vége a prágai sörturizmusnak – Csehországban minden vendéglátóhelyet bezárnak
Csehországban nem nyitnak ki a vendéglátóhelyek és a kisboltok.Nem fertőződtek meg koronavírussal a román kormány tagjai az első teszteredmények szerint
A fertőzés gyanúja azért merült fel, mert péntek délelőtt kiderült: koronavírus-fertőzött a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik szenátora. Ludovic Orban ezt követően bejelentette, hogy minisztereivel együtt házi karanténba vonul. Ezt kérte pártja szenátoraitól és a párt állandó tanácsa tagjaitól is.Feltűnő piros felirattal kell jelezni, hogy valaki karanténban van
A koronavírus cseppfertőzéssel és nagyon gyorsan terjed, ezért a tömeges járvány megelőzéséhez az a legfontosabb, hogy ne fertőzzük meg egymást. Ezért azokat a magyar állampolgárokat, akik potenciálisan fertőzöttek, hatósági házi karanténra kötelezhetik. Ez egy rendkívüli járványügyi intézkedés – közölte a koronavirus.gov.hu portál, amely összegzi, mit kell tennie és mit tilos tennie annak, aki házi karanténban van.Bezárt a DK irodája, Gyurcsány home office-ra váltott
Mivel a járványügyi szabályok mindenkire egyaránt vonatkoznak, nekünk is meg kell ezeket természetesen tartani, ezért néhány fontos elővigyázatossági intézkedést tettünk. Egyrészt bezártuk a DK központi irodáját a tegnapi napon, és valamennyi ott dolgozó kollégának elrendeltük az otthoni munkavégzést – mondta az ATV Híradójának Molnár Csaba, a Gyurcsány-párt EP-képviselője.Több tízmilliárd eurót fordítanak Franciaországban a járvány gazdasági hatásainak tompítására
Több tízmilliárd eurót fordít a francia kormány az Emmanuel Macron francia államfő által a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére és gazdasági hatásainak tompítására bejelentett intézkedések finanszírozására – közölte Bruno Le Maire gazdasági miniszter pénteken, Édouard Philippe miniszterelnök pedig bejelentette, hogy a koronavírus-járvány lassítása érdekében mostantól csak a száz főnél kevesebb embert vonzó rendezvények tarthatók meg.Álhír Budapest lezárása
Álhír Budapest tervezett lezárása a koronavírus miatt, a főváros karanténba helyezésének kérdése nem volt napirenden az operatív törzs ülésein – közölte a Belügyminisztérium pénteken egy, a közösségi médiában terjedő információra reagálva. A rendőrség kutatja az álhír elsődleges forrását – tették hozzá.Ajánljuk még
















