karanténvlog
Gurmai Zita azt követelte a kormánytól, hogy adja át a terepet az egészségügyben az MSZP szakembereinek – Karanténvlog!
Sajnos tényleg mindig van lejjebb és lejjebb, a magyar baloldal jelenlegi színvonala mind szellemi, mind erkölcsi tekintetben teljes mélyponton van. Ezt az állapotot ezen a héten is többen támasztották alá a vert sereg soraiból, a Karantén pedig leste az alkalmat, hogy lecsapjon. E heti kedvencünk mégis Gurmai Zita volt, aki pontatlanságoktól, hamis állításoktól hemzsegő parlamenti felszólalásában ismét mantraszerűen ismételgette a baloldal az egészségügyet ostorozó paneleit. Az ostoba szólamokba azonban egy csipetnyi akaratlan humor is került, hiszen Gurmai kijelentette, hogy ha a kormány nem tudja megoldani az egészségügy gondjait, akkor adja át a terepet az MSZP szakembereinek, akik majd megoldanak mindent. Jakab Péter sem akart lemaradni a hét legnagyobb otrombaságai verseny különdíjáról, ezért, miután el kellett tűnnie a Jobbik éléről, vidéken mossa maradék híveinek agyát, látványos képeket posztolva arról, hogy a vidéki emberek mellette állnak. Ezekből a remek performanszokból olyan komikus jelenetek sülnek ki, mint amikor vendéglátója elmondja a kamerába, hogy jövőre a nép fele megfagy és éhen fog halni, Jakab elvtárs pedig bőszen bólogat. A Karantén ezen kívül a károgó Varju újabb, habzó szájú fröcsögését sem hagyhatta ki a felhozatalból, hiszen a DK vörös bikája ismét beleakasztotta a szarvát a valóságba, és újból vereséget szenvedett. A vlog elején azonban a magyar válogatott történelmi sikerével is foglalkoztunk, hiszen a magyarokat folyamatosan becsmérlő angolok hazai pályán kaptak ki 4–0-ra csapatunktól. A nagy szívvel és rendkívül jól játszó magyar csapat a magyar himnuszt kifütyülő, és obszcén rasszistázó óbégatást felmutató angol szurkolókat méltó módon „intézte el”, óriási örömet és büszkeséget okozva minden magyar embernek. Nézzétek most is a Karantént, megéri!Karigeri Horn Gyulát mentegette hazugságokkal, Jakab fenéken rúgta magát (Karanténvlog)
Mozgalmas hetet zárt a magyar belpolitika, ahogy a Karantén is, hiszen a "törvénytelen" szót jokerként használó DK újra megtalálta régi önmagát, azaz 0–24-ben hergel, fenyeget és hazudik, miközben olcsó demagógiáját hinti szét a jobb sorsra érdemes magyar emberek között. Szerencsére Gyurcsány szektás gonoszságait egyre kevesebb ember hiszi el, de a Szemkilövető és csapata konokul folytatja a harcot a valósággal. A Karantén észrevette, hogy bizony senki sem kíváncsi az ukrán elnök, Zelenszkij csapnivaló sorozatára, amelyet szinte senki sem néz, pedig az RTL Klub hatalmas dobpergés mellett tűzte műsorára. A magyarokat szinte folyamatosan sértegető Zelenszkijre azonban a kutya sem kíváncsi hazánkban, így felmerül a magát mindig pénzügyi és szakmai érvek mögé sáncoló kereskedelmi televízióval kapcsolatban az, hogy a politika mégiscsak fontosabb, mint a nézettség? Eddig is megvolt a véleményünk az RTL Klubról, a vlogban pedig be is mutatjuk egy korábbi adásunk leleplező filmkockáit a "független" csatornáról. A hét híre volt, hogy Jakab Péter lemondott pártelnöki tisztségéről; ennek apropóján egy kis összefoglalót raktunk össze nektek a krumplikirály legerősebb jeleneteiből, a bohóckodást követően pedig Z. Kárpát Dániel ostoba hordószónoki teljesítményével tesszük fel a koronát a Jobbik szemétdombjára. Végül nem hagyhattuk ki a budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely arcpirító kakikenését sem, hiszen a Fővárosi Közgyűlésben hazugságokkal védte meg azt a baloldali javaslatot, amely alapján Horn Gyuláról közterületet lehetne elnevezni. Karácsony szerint Horn megvallotta bűneit, ezen kívül régen is volt már az eset, így nincs akadálya az elnevezésnek. A zuglói vátesz azt azonban nem fejtette ki, hogy ezzel az erővel Sztálin és Hitler is felkerülhetne az utcanévlistára, a bevallott bűnök tekintetében pedig ugyancsak nem mondott igazat, hiszen Horn Gyula még büszke is volt 1956-os tetteire. A baloldal tehát semmit sem változott. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!Az embereket szétverető, országot kiárusító Gyurcsány szerint törvénytelen a magyar kormány (Karanténvlog)
Vajon mit akar elérni Gyurcsány Ferenc, aki a valóságot olyan szembeötlő módon tagadja, hogy azt már valóban csak a legszektásabb imádói hiszik el neki. Ha Orbán Viktor és a magyar kormány brüsszeli sikereiről van szó, azt az ellenzék nagy része kelletlenül ugyan, de elismeri, Gyurcsányék szerint azonban ez óriási kurdarc. Teljesen érthetetlen a hozzáállás, azonban a kommunistáktól száz év alatt megtanultuk, hogy ez a minimum. Közben, hiába választotta meg több mint 3 millió magyar ember újból kétharmaddal a magyar kormányt, Gyurcsányék szerint mégis törvénytelen a működése, így magát a legitimációt támadják egy háborús veszélyhelyzetben. A Karantén gyűjtött egy csokrot a gyurcsányisták émelyítő fröcsögéséből. De nem hagyhattuk ki azt a pökhendi Márki-Zay Pétert sem, aki röhögve jelentette ki, hogy ami megmaradt a "mikroadományokból", azt sem adja vissza azoknak, akik küldték, miközben szeretett Gyagyás Tódija, azaz Kész Zoltán árulása miatt sopánkodott. Bekerült a mai csapatba Tordai Bence is, aki meglepő módon az alapjövedelem ostoba utópiáját szajkózza. A 0.3 százalékos Párbeszéd szélsőbaloldali takaréklángelméi láthatóan sokkal többre nem is képesek, a cél az, hogy ne kelljen dolgozni, mások pénzét pedig szétosztják a léhűtők között. Végül Cseh Katalint sem hagyhattuk ki, aki nem szaporította tovább agysejtjeit, önellentmondó fröcsögésében tulajdonképpen Orbán Viktort hibáztatta az orosz-ukrán háború miatt. Nézzétek a Karantént most is, nem hagyjuk abba!Mindig van lejjebb: kormányzásból oktatta ki Orbán Viktort a bukott Fegyőr
A Pesti TV utolsó Karanténvlogjában az alapcsapat, Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs beszélgetett. A Karanténvlog közel két éves működése során egy hullámhosszon mentek a poénok számos vendéggel, ez pedig most véget ért. Nem maradhatott ki a politika sem, hiszen a DK-s Kálmán Olga megint oltári nagy hülyét csinált magából, amikor Gyurcsány Ferenc mantráját osztotta meg erőlködve az interneten követőivel. Szóba került Fegyőr is, aki nulla tapasztalattal, bukott pártelnökként a kormányzásról oktatta ki Orbán Viktort és a Fideszt, de a saját magát véglegesen leszalámizó Jobbik botrányai is helyet kaptak az adásban. Végül Tordai Bence, a 0,3 százalékos Párbeszéd beszélő feje oktatta az embereket, hogy mi a többség akarata. Mindezt egy szinte nem létező párt tagjaként. Nézzétek meg az utolsó Karanténvlogot a Pesti TV-n és ne feledjétek: maga a vlog tovább él a Youtube-on, keressétek Karanténvlog néven és iratkozzatok fel, mert minden pénteken érkezünk továbbra is.A „függetlenobjektív” Kálmán Olga megint óriási hülyét csinált magából (Karanténvlog)
A Karanténvlog ezen a héten sem volt nehéz helyzetben, hiszen egymás után jelentkeztek magasba nyújtott karral az ellenzéki megmondók, akik rosszindulatban és ostobaságban fej-fej melletti versenyt hoztak le ismét. A magát függetlennek és természetesen objektívnek beállító Kálmán Olga azonban megnyerte a képzeletbeli versenyt, hiszen viccesnek szánt ákombákomjaival a szokásos mélységet is alulmúlta, amikor a multicégek extraprofitját megcélzó különadót úgy vezette le, mintha a „kisembereket” akarná büntetni a kormány. Fekete-Győr András, a bukott pártelnök is megvillant, aki annyira magabiztos lett ismét, hogy a kormányzás mikéntjéről oktatott a Magyar Országgyűlésben, és közben még el sem nevette magát. A Karanténben a jobbikos Lukács László György is helyet kapott, aki folyamatos önellentmondásokkal hívta fel a figyelmet magára, és arcpirulás nélkül hivatkozott a kétharmadot megszavazó emberekre, akik szerinte nem értenek egyet az Orbán-kormány ténykedésével. Végül nem hagyhattuk ki a zöld és igazságos Tordai Bencét sem, aki 0.3 százalékos pártjával a többségre hivatkozik, és a többi takaréklángelméhez csatlakozva hatalmas oktatást tartott a többség erejéből. Ne hagyjátok ki a Karantént, most is ütni fog!Teljes az összeomlás a baloldalon, Gyagyás Tódi is Márki-Zay ellen fordult – Dódity Gabriella a Karanténvlogban
Különlegesen vidám Karanténvlog volt a most pénteki, ahol Szabó Gergő és állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs ismét kitettek magukért. Segítségükre volt ebben Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz frakcióvezetője, akivel először a kispesti ügyekről volt szó, hiszen Lackner Csaba és Kránitz Krisztián hiába próbál megbújni, nem felejtük őket, ahogy Gajda Péter szocialista polgármester kényelmetlen helyzetét is újra előhozta a csapat. A síkos kezű Gréczy Zsolt ismét előkerült, és ha már nem szégyellte magát rendről és tisztaságról beszélni azok után, amin egy ország megbotránkozott, a Karanténvlog sem fogta vissza magát és alaposan kibeszélte Gyurcsány pornóképes szolgáját. Nem maradhatott ki Fekete-Győr András sem, a Momentum bukott pártelnöke, aki 6–7 százalákos pártjával a háta mögött arról beszélt, hogy ők a demokraták, nem az elsöprő többség, akik nem őket választották. Jávor Benedek, a láthatatlan Párbeszéd brüsszeli kitartottja is helyet kapott a Karanténvlogban, aki fél százalékos pártjával a háta mögött arról beszélt komoly fejjel, hogy a hazai cigányságot ők képviselik igazán, senki más. Végül Márki-Zay Péter került terítékre, aki hihetetlen mennyiségű zagyvaságot hordott össze ismét, de a műsor résztvevői kibeszélték Kész Zoltán, azaz a híres Gyagyás Tódi pálfordulását is, hiszen Márki-Zay régi harcostársa is vásárhelyi guru ellen fordult. Nézzétek most is a Karantént!Újra beindult, és fensőbbséges kioktatást rendezett a síkos kezű gyurcsányista, Gréczy Zsolt (Karanténvlog)
Nem elég az ellenzéknek a hatalmas bukta, majd az azt követő filézés, amit egymással csinálnak, közben visszaérkeztek az igazi nagymenők, mint a remek képeiről és síkos kezéről ismert Gréczy Zsolt, Gyurcsány egyik jobbkeze. A saját magáról ocsmány pornóképeket készítő DK-s politikus most tanácsokat osztott kioktató hangon oktatásügyben egy bizottsági ülésen, ahol rendről és tisztességről hadovált magabiztos arccal. Hihetetlen az ellenzéknél az a mentalitás, amit Gréczy is képvisel, hiszen bujdosás helyett büszkén feszít és oktat a saját nemi szervét boldogan fényképező gyurcsányista, és pont az oktatást vette ostrom alá. Elvégre a kultúra az kultúra, főleg a kommunistáknál. A Karanténvlog azonban foglalkozott Fegyőr parlamenti makogásával is, hiszen a Momentum bukott pártelnöke Gréczyhez hasonló magabiztossággal jelentette ki, hogy csak az ellenzék sorai állnak demokratákból, és jó nagyot rúgott ismét több mint hárommillió emberbe. Jávor Benedek sem hagyta abba a polgárpukkasztást, ugyanis a 0,3 százalékos Párbeszéd brüsszeli gúnárja, aki harminckétmillió helyett immár száztizenkétmillió forintot kap egy évben, pont a pénzekről beszélt egy listáról bejuttatott roma képviselővel, akivel a mérhetetlen Párbeszéd minden támogatásával a hátuk mögött kijelentették, hogy az egy százalékot meg sem közelítő párt képviseli a társadalmat és a hazai cigányságot. Végül Márki-Zay Péter javított a napi mosolymennyiségen, hiszen rajta már idegeskedni sem tudunk; a bukott baloldali miniszterelnök-jelölt ugyanis újabb zagyvaságokkal vétette észre magát, miközben lassan senki sem marad már mellette régi harcostársai közül. Nézzétek most is a Karantént!Elképesztően fájnak a magyar politikai sikerek a hazai baloldalnak – Vörös Tamás a Karanténvlogban
Magyar politikus elvileg a saját hazája érdekeit nézi, még akkor is, ha nem az ő oldala van kormányon. Ez lehet, hogy szinte minden országban így van, de ahogy a mondás tartja, nekünk kommunistából is a legrosszabb fajta jutott. Ezt bizonyította Balázs Péter, Bajnai korábbi külügyminisztere is, aki csak hebegett-habogott, amikor Ursula von der Leyen látogatásáról kérdezték az ATV-ben, és sziszegve próbált kihátrálni az egyértelmű válasz elől, miszerint ez valóban magyar diplomáciai siker. A Karanténvlogban Szabó Gergő Szalai Szilárddal karöltve beszélgetett a józsefvárosi állapotokról is a péntek esti vendéggel, Vörös Tamással, a VIII. kerület fideszes frakcióvezetőjével, hiszen a jobb sorsra érdemes kerületet két és fél év alatt szinte teljesen tönkretette Pikó András és az egymással is hadakozó baloldal. Szóba került a műsorban az Országgyűlésbe kerülő Momentum is, akik nem voltak képesek az üres, tartalom nélküli lózungokon kívül semmi másra most sem: ezt Hajnal Miklós bizonyította, akinek ostobaságait ki is elemezték a srácok. Természetesen a Jobbik sem maradhatott ki, akik 4 százalékos népszerűséget mondhatnak már csupán magukéknak, de a végső szétesés közepette vidéki bástyákról és kormányzásról hadováltak. Nézzétek most is a Karantént, most is megéri!A négy százalékos Jobbik nem létező vidéki bástyáiról sző meséket, ahol ellenállást építenének a kormány ellen (Karanténvlog)
Csak úgy sorjáztak ismét az ostobábbnál ostobább ellenzéki reakciók, ezt a hetet sem úszta meg a baloldal bődületes baklövések nélkül, a vesszőfutást pedig a Karantén sem hagyhatta szó nélkül. A DK szépen lassan visszamerészkedik a csatatérre, fegyvereit pedig továbbra sem cserélte le: a demagógia, hergelés, irigység keltése, a hazugság és a gyűlölködés Gyurcsány Ferencék legfontosabb szövetségesei maradtak. Így az alufóliás koronaherceg, Varga Zoltán most sem pihentette a hangszálait és teljesen paradox módon a bevándorlástól féltette az országot, miközben párttársaival együtt pont a migrációt támogatta. A Momentum bekerült a magyar Országgyűlésbe, és ha már ott vannak, akkor bizonyítják is "rátermettségüket", ugyanis Hajnal Miklós a szokásos semmitmondó mantrával állt elő a Parlamentben, amelynek a sértegetésen és a fenyegetésen kívül nem volt sok veleje. A Karantén foglalkozott a Jobbikkal is, akik a korábbi 20 százalék fölötti támogatottságból Jakab rémuralma alatt ismét eljutottak a parlamenti küszöb alá, a négy százalékos párt ezzel azonban nem foglalkozik, a valóságot messzire hajítják, cserében vidéki bástyákról delirálnak, ahonnan a Jobbik irányítaná az "ellenállást". Végül teret adtunk Balázs Péternek, Bajnai egykori külügyminiszterének is, aki sziszegő utálattal tekint a magyar sikerekre és kibírhatatlannak tartja, ha a magyar érdekeket hatásosan képviseli a magyar kormány! Nézzétek most is a Karanténvlogot!Ajánljuk még