karanténvlog
Szovjet módszerekkel állt kicsinyes bosszút a magyarokon "Igazságszerető" Pressman és sleppje (Karanténvlog)
Az e heti Karanténvlog nemcsak a magyar belpolitika baloldali posványával foglalkozott, hiszen az amerikaiak igazságtalan lépésre szánták el magukat, amikor erősen szigorították a magyarok belépését és vízumszerzését az Egyesült Államokba. Persze nem vár a határokon több tízezer magyar turista belépésre várva, de maga az elv felháborító, ugyanis meg nem érdemelt státuszba taszították a magyar embereket Pressmanék. Mindezt hazug módon a magyar útlevelet megkapó határon túli magyarokra hivatkozva, akik szerintük biztonsági kockázatot jelentenek az Egyesült Államokra, miközben ellenőrizetlenül ömlik be az amerikai határon a sok illegális bevándorló, de láthatóan azok nem jelentenek semmilyen kockázatot a szabadság hazájára. Ezen kívül hatalmas károgásba kezdett Varju László is, a gyurcsányista szekta ugyanis nem áll le nyáron sem, megnyomorított emberekről, félelemben és rettegésben tartott magyarokról beszélnek, de sajnos nem önkritikaként, hanem másokra kenve saját tetteiket. A Momentum külföldi érdekeket tökéletesen kiszolgáló politikusa, Tompos Marcika is szerepet kapott a Karanténban, aki most ismét nem a magyar, hanem a svéd érdekekért aggódik saját hazája ellenében. Végül a saját magát hazaárulónak nevező volt botrányhős exszocialista áll a szlovákok mellé a magyarok ellen. Nézzétek meg a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára! Kik voltak az utóbbi hónapok legnagyobb furkói? (Best of Karanténvlog)
Ahogyan megszokhattátok, minden nyáron van egy olyan hét, ahol az utóbbi hónapok legjobb Karanténvlog adásaiból válogatunk nektek, és nincs ez másképp most sem. A mai menüből nem maradhatott ki Cseh Katalin, a Momentum főállású hazaárulója, aki minden energiáját arra összpontosítja, hogy külföldön habzó szájjal szidja a magyarokat, és egy Bukarest-külsői magyargyűlölő kocsma hangulatát is túlszárnyalva igyekszik keresztbe tenni nemzetünknek. Talán senki sem felejtette el azt a Nagy Ervint, aki színészként hollywoodi mintára úgy érzi, hogy mindenhez is ért. Saját ostoba szavai ugyan folyamatosan lebuktatják, mégis teli torokból diktatúrát kiált és olyasmibe ártja bele az orrát, amiről fogalma sincs, cserében legalább rosszindulatú is. Érkezik Budapest Demszkyt is alulmúló főpolgármestere, a siránkozó, hibát hibára halmozó, folyamatosan másra mutogató, Gyurcsány zsoldjában álló Karácsony Gergely is, aki a szolid 500 milliós "mikroadományok" miatt komoly slamasztikába került, de minimális gerincet sem tudott növeszteni, semmiért nem vállalta a felelősséget most sem. Nem hagyhattuk ki a PestiSrácok.hu brüsszeli kalandját sem, ahol a DK-s Molnár Csaba ámokfutásával szembesülhettünk, aki Dobrev Klára mellett érkezve elvesztette a fejét és gyűlölködő, dehonesztáló szavakkal illetett bennünket, majd az egészet nem csupán letagadta, hanem még stábunkra is kente. A végére a baloldali bábjáték főnökét, Gyurcsány Ferencet hagytuk, aki borgőzös pillanatai ellenére a jelenlegi szánalmas baloldal egyértelmű vezére és irányítója, gyűlölettől csöpögő, hazug szavait pedig továbbra is büszkén küldi a nagyvilágba. Nézzétek most is a Karaténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára! Gyurcsányék már nem is díszítenek, szerintük Nyugaton MINDEN jó, hazánkban MINDEN rossz (Karanténvlog)
A PestiSracok.hu stábja ismét Tusnádfürdőre látogatott, ahol a szokásos csodálatos hangulat fogadta csapatunkat, ahol valóban együtt dobbant minden magyar szíve. A Karantén igyekezett ott tartózkodásunk legérdekesebb pillanatait összefoglalni megmutatni nektek. Sajnos ezt követően el kell, hogy rontsuk a kedveteket, hiszen a DK-s Rónai Sándor böfögi tovább a gyurcsányista hazugságokat, most már díszítés nélkül, hiszen mindig van lejjebb. Ez azt jelenti, hogy most már árnyalatok sincsenek a demagóg szólamokban, egyszerűen kijelentik, hogy Nyugaton MINDEN jó, hazánkban pedig MINDEN rossz. Ilyen egyszerű ez. Ami pikánssá teszi ezt a szánalmas bohóctanfolyamot, hogy a DK saját magát ajánlja "rendteremtőként" hazánknak, de ezt egyszer már megtapasztaltuk, és köszönjük, nem kérünk belőle. Pikó András is megjelenik a Karanténban, aki nagy büszkén és vastag bőrrel az arcán, mosolyogva gurgulázta, hogy mekkora fejlődésen esett át Budapest, ehhez azonban a Karanténnak is volt néhány keresetlen szava, kicsit kitértünk Pikó józsefvárosi ámokfutására is, végül a Fradi szégyenteljes vereségéről is ejtettünk pár szót. Tartsatok most is velünk és iratkozzatok föl a csatornánkra! Ez az igazi sokszínűség és elfogadás, együtt dobban a magyarok szíve Tusványoson – Karanténvlog
A Karanténvlog kibeszélő ezúttal rendhagyó módon Tusnádfürdőről jelentkezett, Dezse Balázs helyett pedig kivételesen Gulyás Áron kollégánk ült be Szalai Szilárd mellé. A szokásos szókimondó hangvétel így sem maradhatott el, de Szabó Gergőék Tusványos kivételes hangulatáról is beszélgetettek, hiszen a minden évben Erdélyben megrendezett szabadegyetem magához vonzza a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról a magyarokat, akik az érdekes panelbeszélgetéseken kívül koncertekkel és a gyönyörű erdélyi táj segítségével töltődhetnek fel. A Karantén nem hagyhatta ki a PestiSrácok.hu csapatának véletlen brüsszeli találkozását a gyurcsányista Molnár Csabával, de utazásunk során ugyancsak véletlenül találkoztunk a DK-s Arató Gergellyel Budapesten, aki éppen a Karanténvlog erről szóló epizódját nézte a telefonján. A srácok végül beszélgettek arról is, Tusványos az igazi sokszínű találkozó, és itt nem csak üres politikai szólam egymás elfogadása és a véleményszabadság, nem úgy, mint a baloldalnál, akik beszélnek róla, mégis a gyűlölet táplálja a cselekedeteiket, és nem tűrik mások véleményt. Nézzétek meg a Karantén rendkívüli tusványosi kiadását és találkozzunk jövő héten is! A gyurcsányisták igazi arca: Molnár Csabából előbújt az agresszív kommunista a brüsszeli reptéren (Karanténvlog)
A Karanténvlog mindig az aktuális hét legborzasztóbb baloldali hazugságait, baklövéseit és eszementségeit veszi górcső alá, most azonban egy rendhagyó adást láthattok, hiszen még korábban találkoztunk Molnár Csabával, a DK egyik vezérürüjével és Dobrev Klárával a brüsszeli reptéren, aminek egy részét sikerült megörökíteni. Szó szót követett, melynek eredményét az alábbi videóban láthatjátok, és érdemes értő füllel figyelni, hiszen a szóváltás előzménye sajnos pont nem került rögzítésre, hiszen a durva káromkodás és gyalázkodás mindenkit váratlanul ért, senki sem gondolta, hogy meg kellene örökíteni a beszélgetést. Ezt használta ki Molnár Csaba, akinél valamilyen húr elpattant. Mielőtt az ominózus jelenetet megnézitek, álljon előtte egy kis összeállítás Molnár "munkásságának" legjellemzőbb pillanatairól, a folyamatos és konkrétum nélküli gyalázkodásról, a parttalan orbánozásról, a hergelésről és a primitív, demagóg szólamokról. A performansz legfontosabb üzenete, amit soha senki se felejtsen el, hogy a kommunista mindig azzal vádolja meg a másik felet, amit ő csinál, legyen ez ennek a videónak a mottója és mindenki döntse el, hogy kinek ad igazat. Egy dolog biztos, Molnár Csaba azt hitte, hogy megfélemlíthet bennünket, hiszen elsőre nem ismerte fel csapatunkat, majd ahogy látta, hogy az – valóban sokkoló – viselkedése nem segít, folyamatosan teret vesztett, majd bemenekült a repülőgépre és később kitett egy posztot a közösségi oldalára, melyben láthatóan megpróbálta megmagyarázni erőszakos viselkedését és érezhető volt benne a félelem, hogy a beszélgetés eleje is rögzítésre került. Ilyen tehát Gyurcsány zsoldjában állni, ilyen az, amikor a gyűlölet magvait vetik el, amikor a hergelés és a demagógia mögött meztelen a király, amikor a hatalomvágy minden erkölcsi normán áthágó félelmetes szörnnyé változtatja az embert. Minden jóravaló, hazáját szerető baloldali ember számára üzenjük: nem Gyurcsány Ferenc és szektája a megoldás. A francia migránslázadás meggyőzte Gyurcsányékat, hogy fogadjunk be évi 70 ezer bevándorlót (Karanténvlog)
Üstökösként csapott le a francia migránslázadás Európára, elképesztő képsorok láttak napvilágot egy szinte az egész országra kiterjedő erőszakhullámról. Rablás, fosztogatás, lincselés és elszabaduló indulatok jellemezték Franciaországot az utóbbi napokban, sőt, már hetekben, ennek pedig hatása lehet akár hazánkra is, amelyet a Karantén is körbejárt. A lelőtt fiatal arab bűnöző édesanyja együtt vonulgatott mosolyogva a tüntetőkkel, mintha nem is a fia halt volna meg, az elsősorban migráns hátterű tobzódók pedig kapva kaptak az alkalmon és lángba borították a francia városokat. Volt már ehhez hasonló, azonban az állam ilyen szinten még nem vesztett csatát saját állampolgárai ellen; szinte teljesen tehetetlenné váltak, ez pedig hozott egy újdonságot az erőszakhullám közepette. Egyre több franciának lett végleg elege abból, hogy a saját országában úgy bánnak vele, mint valami rabszolgával, ezért szabadcsapatokat alakítottak, mint egy zombifilmben, amikor már csak az egyének tudják megvédeni magukat, miután az állam összeomlott. Ezek a fiatalok azt kiabálták, hogy "ez az otthonunk, Franciaország a mienk, védjük meg otthonainkat". Talán pont egy katarzis kell a franciák ébredéséhez? A Karantén azonban itt nem áll meg, hiszen miközben ez a brutális erőszakhullám elharapózott Franciaországban, és óvva int mindenkit az ellenőrizetlen és nyakló nélküli migráció pusztító hatásaitól, Gyurcsányék nyíltan kijelentették, hogy most kellene végre összeszedni magunkat és évente 70 ezer migránst befogadni. Igen, mindenki jól olvasta, ez a jelenlegi baloldal terve: legyen nálunk is migránsháború, hátha így meg lehet szerezni a hatalmat a polgárháborús helyzetben. A Karantén végül Karácsony Gergely újabb érzékenyítésével is foglalkozott, hiszen a főpolgármester az 500 milliós "mikroadományokkal" ugyan nem foglakozik, de már készül a következő Budapesti Lakógyűlésre, és próbált rendkívül lazának látszani, amikor lakosok üzeneteire válaszolt. Az eredményt láthatjátok a Karanténban! Iratkozzatok föla csatornára! Meg vagyunk mentve: Gyurcsány megígérte, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét (Karanténvlog)
Az egyik legszánalmasabb Fővárosi Közgyűlésén jártunk szerdán, ahol a baloldali politikusok úgy menekültek előlünk és a kellemetlen mikroadományokat firtató kérdések elől, mint ördög a szenteltvíztartótól. Természetesen a válaszok semmitmondóak voltak, a mindenhez is értő polihisztorok most szerényen a háttérbe vonultak és csodálkoztak, hogy mi is a kérdés. A Karantén visszaidézte Karácsony Gergely egy rendkívül pimasz mondatát is, hiszen a főpolgármester nyeglén kijelentette, hogy úgyis megnyeri jövőre a választást. Ezen kívül foglalkoztunk Molnár Csabával, a DK egyik legvisszataszítóbb hazaárulójával is, aki ismét lukat beszélt a hasunkba Gyurcsány Ferenc magyar hangjaként, mi másról böffentve, mint a kormány által elhozott apokalipszisról. Ezt a világvégét meglepő módon csak a kipróbált, minden problémát makulátlanul megoldó Gyurcsány-Dobrev páros tudja kiküszöbölni, a válságmenedzselés ugyanis a legjobb referenciájuk. Végül maga a baloldal ura, Gyurcsány Ferenc is szerepet kap a Karanténban, aki néhány nyugdíjas előtt tett ígéretet sztentori hangon, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét. Ő már csak tudja, hogy lehet odáig süllyedni. Nézzétek a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra! A DK zsebsztálinja mindannyiunkat megfenyegetett: csak remélni tudja, hogy békésen zajlik majd a gyurcsányista hatalomátvétel (Karanténvlog)
Ismét nagy hetet futottunk, hiszen Karácsony Gergely szokás szerint hülyét csinált magából, de erre még büszke is, hiszen a budapestiek 7 százaléka támogatja dedós felvetéseit, amibe beletartoznak a 14–18 évesek is, ugyanis ők is szavazhattak a lakógyűlésnek csúfolt bohózat keretein belül. A bolsevik taktika miatt már szégyenpír sincsen az arcán a főpolgármesternek, aki még levelet is írt Orbán Viktornak a budapestiek nevében, hiszen az 1,7 milliós fővárosban 136 ezren szavaztak, ebből pedig 79 százalék értett egyet Karigeri ostobaságaival. A Karantén hosszú pályafutása alatt igen sok értelmetlen baloldali hőzöngésbe és hangulatkeltésbe futott bele, így Vajda Zoltán, XVI. kerületi hivatásos provokátorral is találkoztunk már, de legutóbbi teljesítménye még nekünk is sok volt. Vajda ugyanis – nem először – azt rikácsolta, hogy az uniós pénzeket maga a kormány blokkolja, saját magát fosztva meg a hazánknak jogosan járó milliárdoktól. A DK sosem maradhat ki a Karanténvlogból: a heti söpredék legfajsúlyosabb figurája most Molnár Csaba, aki fenyegetően üzent a jobboldalnak, hiszen reméli, hogy békés lesz az átmenet, amikor a gyurcsányisták átveszik a hatalmat. A tipikus kommunista lózung, amikor a békéről beszél, de a szavai erőszakot sugallnak. A Karantén foglalkozik a Sas-kabaré szintjét még alulról sem súroló Tompos–Hajnal momentumos duó vicceskedésével is, akik a fröcsögésen kívül láthatóan semmihez sem értenek; miközben izzadságszagú poénkodásaikat próbálják spontánnak beállítani, mindenki számára világossá válik, hogy miért áll 5 százalékon a pártjuk. A Soros-klán új főnökkel támadja hazánkat, vegyük komolyan a fenyegetést (Karanténvlog)
Sokaknak egyszerűen unalmas meghallgatni az igazságot, így volt ez mindig, a Karantén azonban pont emiatt sem marad csendben. A történelem során rengeteg példa bizonyítja, hogy a nagy veszedelmet egy kézlegyintéssel elintézték, aztán jött a feketeleves: a mongolokkal és a törökökkel is ez volt a helyzet, hiába a pontos helyzetjelentések, hiába kondult a vészharang, egyesek csupán nagyokat nevettek, álproblémának nevezték, aztán jött a tatárjárás és a mohácsi csata, de a patópálok és nemzetárulók sosem nyugodtak az évszázadok során. Ma is sokan gúnyosan nevetnek, amikor Soros György neve elhangzik, pedig az orruk előtt vannak a bizonyítékok, sőt, néha nyilatkozatokban mutatja ki a foga fehérjét a klán, de ez sem elég. Nem elég a megannyi ernyőszervezet, akik a magyar társadalmat és berendezkedést támadják, akik lépten-nyomon hazánk ellen lépnek fel és igyekeznek belénk fojtani a szuszt. A Karantén nem mehetett el szó nélkül Rónai Sándor, DK-s EP-képviselő szánalmas bohózata mellett sem, aki egyetlen kellemetlen kérdésre se válaszolt az ATV műsorában, inkább látványosan mellébeszélt és Orbán Viktort szidta egyenes reakció helyett. Bemutatjuk, hogy milyen az, amikor Karácsony Gergely már ki se mer állni, hanem maga helyett egy fiatal lánnyal mondatja el a kormányszidó hazugságait, és Jámbor elvtárs remek menekülése is szóba kerül, aki csak akkor szeret általánosítani, ha nem a saját politikai közösségéről van szó, a szadista gyermekpornó ügyében csak nyammog és mutogat, felelősséget nem vállal. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára. A püffedt Nagy Ervin erőszakra buzdítja a diákokat, miközben könnyes szemmel békéről hadovál (Karanténvlog)
Milyen szép dolog az, amikor a napba tekintve, önmagunk által elérzékenyülve, könnycseppeket morzsolva arról beszélünk, hogy kiszakad belőlünk az emberiség szeretete, az igazságtalanság pedig közben nem hagyja, hogy csöndben maradjunk. Elnyomás, diktatúra, a haza kiürülése, ezek mind a hazug baloldal napi meséi, azonban jó hollywoodi szokás szerint igyekeznek színészekkel is felturbózni a szánalmas hazugsággyárat. A Karantén pedig nem hagyhatta ki, hogy a magát lánglelkűnek tituláló Nagy Ervin színész bohózatát ne kapcsolja be a vlogba. Egy politikus is tud zavarosan és önellentmondóan beszélni, ezt látjuk a Párbeszédtől a Gyurcsány-szektáig tartó hatalmas baloldali ív csúcsragadozói között is, de Nagy Ervin, önjelölt vátesz, próféta és védőguru igazán belecsapott a lecsóba, mi pedig összeszedtük a halandzsáit, hiszen az erőszakra buzdítás mellett pont a fröcsögés és az agresszió ellen szeret prédikálni, a két halmaz azonban érthető okokból nem tud találkozni. A céltalan hőbörgést színészi teljesítménnyel felruházó Nagy Ervin a nagy elnyomás közepette azért elfelejti, hogy milyen jól jönnek a "diktatúra" által érkező állami pénzek a zsíros filmszerepekre. Valahogy nincs letiltva, az éterbe böfögheti az ostobaságait nap mint nap. Vajon egy baloldali kormányzás idején megtehetné ugyanezt egy nemzeti érzelmű színész? A kérdés költői, a Karantén azonban Nagy Ervinen kívül foglalkozik Gyurcsány háziszárnyasával, az örökké károgó Varju Lászlóval is, valamint elképesztő zagyvasággal érkezik a momentumos Bedő Dávid, végül pedig Korózs Lajos bohóckodása teszi fel a koronát a Karanténvlogra. Nézzétek meg a videót és iratkozzatok föl a csatornára! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.