karlendítés
Jakab Péter el sem pirult, amikor kimondta: szerinte a vidéki emberek kiröhögik a Fideszt! (Karanténvlog)
A március 15-i Békemenet fontosságát talán majd később érthetjük meg, április 3-át követően, az viszont mindenki számára látható volt, hogy egy mintegy félmilliós tömeg kulturáltan és együtt lélegezve vonult hosszan, békésen a Kossuth térre. A Karanténvlog ezt a társaságot ellenpontozta a magát elfogadónak és liberálisnak nevező, szavakban Szeretetországot építő, ám tetteiben lámpavasat, börtönt kívánó agresszív baloldali tömeggel. Kollégáink Márki-Zay Péterék hergelőtalálkozójára látogattak, ahol lökdösés, fenyegetés volt az osztályrészük, mi pedig bemutatjuk a különbséget. Nagy szeretettel mutatjuk be nektek Buzinkay Györgyöt is, aki saját magát női zenekarok énekeseire szereti rámontírozni, miközben az ellenzék LMBTQ-felelősének is kikiáltották, de amikor politikáról igyekszik beszélni, akkor bődületes ostobaságok és hazugságok jönnek ki a száján. Most sem volt ez másképp, a Karantén pedig lecsapott rá. Itt lesz természetesen a Messiás is, hiszen Márki-Zay Péter napi rendszerességgel alázza meg magát újabb és újabb hazugságaival, a Szeretetország pedig ezekből a kamupanelekből és gyűlölködésből áll továbbra is. Márki-Zay szerint a Békemeneten nem voltak fiatalok, hiszen azok az ellenzéki megemlékezést választották. A fölösleges kamuk bajnoka ismét mélyre ásta tehát magát. Végül Jakab Péter is csatasorba állt, akit a karlendítős Jobbik-alelnök, Z. Kárpát Dániel aljas tette miatt kérdeztek az ATV-ben, de a rinocéroszbőrrel rendelkező Jakab képes volt a Fideszt leszélsőségesezni, miközben nem tudott semmilyen választ adni alelnökének náci tempójára. A Jobbik elnöke szerint a vidéki emberek kinevetik a Fideszt. Mi pedig Jakab Pétert nevetjük ki. Nézzétek most is a Karantént, megéri! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.