kárpátalja
Brenzovics: A hatalom mindent megtesz, hogy ne juthasson be magyar képviselő az ukrán legfelsőbb törvényhozásba
"A két legbefolyásosabb, potenciális jelölt, Tyimosenko Julia és Porosenko Petro programjai inkább nacionalista töltetűek, egyértelműen a kisebbségi jogok szűkítésére irányulnak" - nyilatkozta portálunknak Brenzovics László. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hozzátette: jól jellemzi az Ukrajnát sújtó belpolitikai válságot, hogy a márciusi választásokon induló összes jelölt népszerűsége 10-15 százalék között van összesen, ami azt jelenti, hogy a fennmaradó több, mint nyolcvan százalék elutasítja őket. Miközben a választópolgárok láthatóan nem bíznak saját politikusaikban sem, a legnépszerűbb jelöltek csak a szélsőséges ukrán nacionalizmus rigmusaival tudják megszólaltatni gyér szavazótáborukat, amelyben Porosenko éppúgy osztozik, mint Timosenko. Mindeközben a magyar többségű körzetet 2012 óta szándékosan osztják két körzetre, mivel a hatalom mindent megtesz azért, hogy ne juthasson be magyar képviselő az ukrán legfelsőbb törvényhozásba. Mire számíthatunk a választások után? Ukrajna megmarad az Európai Unió árokpartján? Marad az államok-közi állóháború?Ukrajnának szüksége van a kettős állampolgárságra
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter gyakorlatilag elárulta saját magát a tekintetben, hogy részéről csak szándékos műbalhé volt a tavaly őszi állampolgársági adok-kapok, ami ahhoz vezetett, hogy Ukrajna és Magyarország kölcsönösen kiutasított egy-egy diplomatát – írja a Magyar Idők.Már az AfD-t is belekeverték a kárpátaljai magyar székház elleni merényletbe
2018 februárjában érkeztek a megdöbbentő felvételek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházának kiégett szobáiról. A terrorcselekmény nem tett jót az amúgy is feszült ukrán-magyar viszonynak, amelyet az ukrán szélsőségesen nacionalista kijevi vezetés idézett elő több nyíltan magyar és kisebbségellenes törvénymódosítás elfogadásával. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a vádlottak padjára azóta három lengyel nacionalistát ültettek, akiket ráadásul állításuk szerint egy német újságíró bízott meg, aki ezen felül még oroszbarát is. A meglehetősen zavaros dolgokat állító vádlottak korábban Magyarországról érkező pénzekről is beszéltek, most viszont a bevándorlásellenes német AfD-t keverték bele az ügybe.Ukrán sajtó: bíróság elé állítják a kárpátaljai magyar szervezet székházát megtámadó lengyeleket
A lengyel ügyészség átadta a bíróságnak annak a három lengyel állampolgárságú személynek az ügyét, aki 2018 elején megszervezte, illetve végrehajtotta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházának felgyújtását – írja ukrán sajtóforrásokra hivatkozva a KárpátaljaLap.net. Az egyik gyanúsított vallomása szerint egy (orosz hátterű) német újságíró volt a felbújtó.Az elmúlt 70 év legnehezebb esztendejét élte túl a kárpátaljai magyarság
Az elmúlt hét évtized legnehezebb évén van túl a kárpátaljai magyar közösség, amelyet Kárpátalja 1944-es szovjet megszállása óta nem tapasztalt nyomás alá helyezett az ukrán államhatalom, mert az ukrajnai nemzetiségek közül egyedül a kárpátaljai magyarok szálltak határozottan szembe a kisebbségi jogok teljes eltörlésére irányuló nacionalista ukrán állami politikával.A kárpátaljai Tiszakeresztúrra vitt adományokat karácsony előtt a PestiSrácok.hu csapata (PS-videó+képgaléria)
A PestiSrácok.hu csapata idén Kárpátaljára vitt adományokat: stábunk Tiszakeresztúrra látogatott, mely Beregszász mellett található. A kis falu mintegy ezer lakost számlál, rengeteg a nélkülöző. Portálunk tíz családnak tudott most segíteni, akik elsősorban tartós élelmiszert kaptak; jól jött karácsony előtt a lisztből, cukorból, tésztából, konzervekből és egyéb alapélelmiszerekből álló csomag, emellett a 30 kis magyar óvódásnak is vittünk egy-egy karácsonyi csomagot, valamint játékokat. Dobsa István, Tiszakeresztúr polgármestere fogadott bennünket, aki elmondta, hogy Tiszakeresztúr mellett található a körülbelül négyszáz lelkes Karácsfalva, a két településnek pedig közös polgármesteri hivatala van, így az ő hivatala igazgatja a másik kis falut is. Nem könnyű ma magyarnak lenni Kárpátalján, azonban az ott élő magyar emberek szerényen és mégis büszkén viselik sorsukat. Nézzék meg a helyszínen készített videónkat!Munkácson zárta az idei kárpátaljai egészségügyi szolgálatot a karitász orvosmissziója (PS-videó!)
A Katolikus Karitász orvoscsoportja kárpátaljai missziójuk során ezúttal Munkácson végzett ingyenes szűrővizsgálatokat. A segélyszervezet 2015 óta segíti a kárpátaljai magyarok egészségügyi ellátását, egészségmegőrzését. Az első két évben a kórházak felújítását, eszközök beszerzését támogatták. 2017-ben pedig ingyenes szűrőprogramot indítottak. Első körben négy önkéntes orvos csatlakozott a programhoz, majd 2018 végére már több, mint 15 orvos és 20 medikus végzi a szolgálatot Kárpátalján és Délvidéken is. Az orvosmisszió olyan egészségügyi szolgáltatást juttat el a határon túli magyarsághoz, amely Kárpátalján hiánypótló. Ukrajnában ugyanis nem végeznek térítésmentesen szűréseket. A Katolikus Karitász 49 önkéntes orvosa az idei évben 12 alkalommal végzett szolgálatot kárpátaljai településeken. Munkácson összesen 150 gyermek és ugyanennyi felnőtt szűrését végezték el, ezzel zárult az idei missziós program. A segélyszervezet célja, hogy jövőre még több településre eljussanak és nőgyógyászati rákszűrést is végezhessenek, amely szolgáltatás nem áll rendelkezésre Ukrajnában. A program bővítése érdekében gyűjtést is indított a karitász.Kárpátalja kormányzója: Viktor Baloga pártja rendelte meg és helyeztette ki a magyarellenes óriásplakátokat
A Viktor Baloga, kárpátaljai oligarcha-politikus vezette Egységes Centrum (JC) párt vezetői rendelték meg és helyeztették ki idén októberben és novemberben a kárpátaljai magyarság három prominens vezetőjét ábrázoló magyarellenes óriásplakátokat a főutak mentén Kárpátalja több járásában - közölte Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó vasárnap hivatalos honlapján. Viktor Baloga a közelmúltban azt javasolta az ukrán kormánynak, hogy vásárolja fel Beregszászon a Magyarországra áttelepült lakosok otthonait, és kelet-ukrajnai menekültek betelepítésével szüntesse meg a város magyar jellegét.Speciális egységek keresik Kárpátalján a katonai behívó elől bujkáló sorköteleseket
Műveleti egységeket hoztak létre Kárpátalján a katonai és rendvédelmi hatóságok a katonai behívó elől bujkáló sorkötelesek felkutatására, mert a megyében, ahogy Ukrajna-szerte is, egyre több fiatal próbál kibújni a sorkötelezettség alól az év végéig tartó őszi-téli sorozási időszakban.Ajánljuk még