kata-tüntetés
Nagyon kiakadt Martin Imre vendéglős az ételfutárcégekre: "olyanok, mint az uzsorások"
"A nagy ételfutárcégek, akiknek dolgozó futárok most a kata-szigorítás miatt tiltakoznak, olyanok, mint a legrosszabb uzsorások. Elviszik a forgalom negyedét, gyakorlatilag az étterem nyereségének nagy részét. Nekik mindenért fizetni kell, de ők még a nekik tizenórákat robotoló futárok utáni járulékokat sem hajlandók megfizetni" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Martin Imre, gasztroműsorokból ismert vendéglős, a budapesti Ferdinánd Monarchia étterem tulajdonosa, aki csak most, a tüntetések kapcsán tudta meg, hogy az ételfutárok nem a milliárdos bevételű cégek alkalmazottai, hanem katás, azaz kisadózó vállalkozók.A baloldali politikusok szerepét vizsgálhatja az ügyészség a hídfoglalás miatt
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indíthat nyomozást a baloldali politikusok által támogatott, múlt hét keddi hídfoglalás ügyében. Aznap baloldali politikusok kezdeményezésére a kata módosítása ellen tüntető tömeg a Margit hídra és az Erzsébet hídra is átvonult, ahol blokkolták a forgalmat, és mind az autók közlekedése, mind a tömegközlekedés leállt, emiatt pedig feljelentették az érintetteket.Gyurcsány: a lázadók mintha készülnének valamire
Gyurcsány Ferenc mostanában a szokásosnál is elvontabb és értelmetlenebb készülődős posztjaival borzolja a magyar közvéleményt, ám ma reggel a magyar baloldal Plútó kutyájának sikerült olyat villantani, amire aligha lehetett volna számítani.Ma megint bukott az Orbán
Itt a vége, kisember! Legkésőbb 2011-ben bukik és csomagol, Grácig meg sem áll a váli-völgyi taschenhitler, a csúti törpe, a pannonbolsonaro... Na jó, ezt egy kicsit meg kell magyaráznom. És egy bennfentes titkot árulok el a Pesti Srácok olvasóinak: ilyen és hasonló poénokat sütögetünk el a jobboldalon, egyfajta duplacsavart alkalmazva. Így gúnyoljuk azokat a baloldali politikusokat, elemzőket, újságírókat, egyéb megmondóembereket, Kéritől Pulain és Somogyin át Puzsérig (de lehetne még több tucat nevet felsorolni), akik különböző gúnynevekkel, elterjesztett fals sztorikkal megspékelve, 2010 óta rendszeresen kijelentik, irigylésre méltó magabiztossággal, hogy az Orbán-kormánynak vége.Ötven tüntetővel próbált forradalmat csinálni a Momentum a várban, mérsékelt sikerrel
Hétfő este ismét a Momentum akaszkodott rá a kata átalakítását követő tüntetéshullámra. Úgy tűnik, hogy a baloldal épp hagyományt teremt a „hogyan szervezzen mindenki külön-külön tüntetéseket egy-egy napra” műfajban. Végül alig ötvenen vettek részt a Sándor-palota, azaz Novák Katalin köztársasági elnök hivatala elé szervezett újabb demonstráción. Mint emlékezetes: az államfő előzőleg - fenntartásokkal ugyan - , de aláírta a törvénymódosítást.Jakab szerint az adóelkerülők a nép, akiket képviselnie kell a tisztes adófizetőkkel szemben
Jakab Pétert eddig sem kellett attól félteni, hogy az eszéért fogják ellopni, azonban a látványos bukást látványos bukásra halmozó műproli parizerhuszár a kata átalakításának farvizén láthatóan úgy érzi, hogy Gyurcsány Ferenc kifutófiújaként övé az érdem a magyar néplélek megfejtése és majdani meglovagolása tekintetében.Körözött bűnözőt emeltek ki a „kata-forradalmárok” közül
Egy korábbi szabálysértése miatt körözött embert is előállítottak a rendőrök a hétfőn, a Margit hídra hirdetett tüntetésen – közölte a rendőrség az MTI-vel.Legalja: gyermekével védte magát a rendőrök előtt az ismert baloldali aktivista (videó!)
Gyomorforgató, ahogy a gyermektelenségért és hasonló „értékekért” tüntető emberek saját kisgyermekük megszületésével sem a normalitás felé fordulnak, hanem éppenséggel egy rendőri előállítás során használják élő pajzsként.A Momentum ifi tagozata a Sándor-palota előtt firkálta össze az aszfaltot
Tokaji Márton, a Momentum ifi tagozatának, a TizenX-nek az elnöke jelentkezett be a Sándor-palota előtti térről kis barátaival, hogy bejelentse: azért fogják összefirkálni az asztafaltot, hogy ezzel jelezzék a köztársasági elnöknek, Novák Katalinnak, hogy ne írja alá a kata-törvény módosítását, mivel neki minden magyart képviselnie kell.Ajánljuk még