katolikus egyház
Befejeződött a győri Nagyboldogasszony-székesegyház teljes körű felújítása
Befejeződött a győri Nagyboldogasszony-székesegyház 2017 óta tartó, teljes körű felújítása. A templomot Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szentelte újra szerdán szentmise keretében. A több mint 4 milliárd forint, többségében állami forrásból megvalósult fejlesztések során megújult a főtemplom homlokzata, korszerűsítették a tornyot, amelybe új harangok is kerültek. Restaurálták a mennyezeti freskót és a barokk falfestményeket, felújították a székesegyház fő- és mellékoltárait és a karzatot.Véget ért a 37. Ifjúsági Világtalálkozó Lisszabonban – Szöulban találkozunk 2027-ben (Videó)
Véget ért a 37. Ifjúsági Világtalálkozó Lisszabonban. Szombaton este kilenckor kezdődött a portugál főváros Tejo parkjában a találkozó egyik csúcseseménye, a virrasztás, majd másnap délelőtt a pápai szentmise, amelyre odaszállították a fatimai kegyszobrot is. Mind a virrasztáson, mint a szentmisén közel kétmillióan vettek részt. A szentmisén hétszáz püspök és hétezer pap koncelebrált, mivel az egyes országok fiataljait elkísérték a főpásztoraik. A Vasco da Gama híd lábán lévő park a szálláshelyünktől 12 km távolságra volt, mi pedig elkísértük a magyar csapatunkat, kint virrasztottunk, együtt ünnepeltünk. A szentmise végén Ferenc pápa meghívta a fiatalokat 2025-re, Rómába, a meghirdetett Szentévre, majd bejelentette a következő találkozó helyszínét is, amely Dél-Koreában lesz 2027-ben.Másfél millió fiatal előtt tartott vigíliát Ferenc pápa Lisszabonban
Másfél millió fiatal előtt tartott vigíliát Ferenc pápa a portugál fővárosban, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó keretében. Az imádkozással egybekötött virrasztásra Lisszabon egyik népszerű parkjában került sor szombat este.Ifjúsági Világtalálkozó – Kulisszatitkok a sajtóközpontból (Videó!)
A lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozó a legnagyobb keresztény szellemiségű fesztiválnak számító rendezvény, amelyre a világ minden részéből érkeznek hívő fiatalok, hogy személyesen hallhassák a pápa nekik szóló üzenetét. Az esemény jelentős sajtóérdeklődés mellett zajlik: idén tizenötezernél több újságíró, riporter, fotós, operatőr dolgozik azon, hogy minél gyorsabban, minél színesebb tudósítással jelentkezhessenek a rendezvényről. A több mint ötezer sajtóorgánum számára küldött beszámolókat egyetlen sajtóközpontból továbbítják, rövid videós összeállításunkban pedig a kulisszák mögé pillanthatnak be. Tartsanak velünk, érdemes!Bese Gergő atyával a Hivatások Expóján – Ifjúsági Világtalálkozó (videó)
Az Ifjúsági Világtalálkozóval párhuzamosan számos katolikus közösség, szerzetesrend, iskola és egyetem, missziós közösség, lelkiségi mozgalom életébe nyerhetünk bepillantást a Hivatások Expóján. A program célja, hogy megmutassa a résztvevőknek, milyen sokféle módon hív Isten, mennyire sokfélék a hivatások az egyházban. Ezt a kiállítást néztük meg közösen Bese Gergő atyával – aki szerint Ferenc pápa sem tudja, hogy a világon hány szerzetesrend létezik –, ahol magyar szerzetesekkel is találkoztunk.Ferenc pápa: ma Jézussal fogtok járni – Keresztút az Ifjúsági Világtalálkozón Lisszabonban (PS-videó!)
Az Ifjúsági Világtalálkozó péntek esti keresztútján, a lisszaboni VII. Eduárd parkban Ferenc pápa emlékeztette a mintegy 800 ezer jelen lévő fiatalt, hogy Jézus ma is velünk jár, mindannyiunk iránti szeretettel és reménnyel telve. A félelmekre és a törékenységre mindig várakozással és vigasztalással válaszol. Kereszthalála a legnagyobb gesztus, mert „senki nem szeret jobban, mint aki életét adja másokért”. A keresztúton stábunk is részt vett. Azt az érdekességet is megtudtuk a helyi szervezőktől, hogy Ferenc pápa személyesen követte az előkészületi munkákat is, így például a színpad, a logó, maga az egész találkozó arculatának megálmodásában is aktív szerepet vállalt, voltak személyes kívánságai is, de voltak olyan elemek és ötletek a szervezők részéről is, amelyeket ő vetett el.Megérkezett Ferenc pápa a keresztútra (Exkluzív PS-videó!)
Ezekben a percekben kezdődött el Lisszabonban, az Ifjúsági Világtalálkozó keresztútja, amelyen Ferenc pápa is részt vesz. Az ájtatosság előtt a Szentatya a pápamobiljával az emberek közé ment, és köszöntötte a több százezer fiatalt, akik a VII. Eduárd parkban gyűltek össze. Keveseknek adatott meg, hogy olyan közel kerüljünk hozzá, mint nekünk. A keresztút után Ferenc pápa rövid beszédet mond majd.Ferenc pápa békére szólította fel a fiatalokat az Ifjúsági Világtalálkozón Lisszabonban (Videó és galéria)
Ahogyan már tegnap beszámoltunk róla, Ferenc pápa is hivatalosan megnyitotta a 37. Ifjúsági Világtalálkozót a portugál fővárosban. A nyitó ceremónia keretében vitték fel a fiatalok a találkozó két szimbólumát – a keresztet és a Mária-ikont – a színpadra, ahol Ferenc pápa mellé állították ki őket. Az ünnepség, amelyen több százezren vettek részt, egyik leglátványosabb része a pontifex megérkezése mellett a zászlók felvonulása volt. „Európának vissza kell szereznie a béketeremtő és a hídépítő szerepét” – ez volt talán a legfontosabb üzenete a Szentatyának a fiatal generációhoz. A sajtószektorban Bese Gergő atyával beszélgettünk.Ajánljuk még

















