katolikus egyház
Ellopták XVI. Benedek pápa egyik mellkeresztjét
Ellopták a néhai XVI. Benedek pápa különleges eseményeken viselt mellkeresztjét egy bajorországi templomból - jelentette kedden a Bayerischer Rundfunk (BR). A tartományi közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint az ékszert nappal - hétfőn 11:45 és 17 óra között - lopták el a traunsteini Szent Oszvald-templomból, ahol a néhai katolikus egyházfő hagyatékának egy részét őrzik. Az ismeretlen elkövetők felfeszítettek egy falba ágyazott vitrint és kiemelték belőle a mellkeresztet, emellett feltörték a templom folyóiratokat árusító standjának pénztárgépét is, amelyből ismeretlen összeget tulajdonítottak el.Berta Tibor püspök: Néha úgy tudósítanak a háborúról, mintha csak egy focimeccs lenne – Mi kérdezünk
A szerb belügyminisztérium tájékoztatása alapján szerdán három, állig felfegyverzett koszovói rendőrt fogtak el a szerb–koszovói határtól 1,8 kilométerre, Közép-Szerbiában. Egyre feszültebb a helyzet a két ország között, korábban a tüntetőkkel való összecsapás során több magyar katona is megsérült. Jelenleg is a KFOR-egységeknél tartózkodik egy magyar tábori lelkész, aki folyamatosan támogatja, segíti a békefenntartókat. Mennyire fontos a katonáknak a lelkipásztori jelenlét egy bevetéskor? Hogyan lesz valakiből tábori pap? Mekkora szerepet játszik a hit egy halálközeli állapotnál? Ezekről a témákról beszélgettünk Berta Tibor dandártábornokkal, a Katolikus Tábori Püspökség püspökével. Részletek a videóban!Biciklivel Lisszabonba az Ifjúsági Világtalálkozóra – Mi kérdezünk
Andris (24), Csongor (23), Levente (23) és Ágoston (20), a négy pannonhalmi bencés öregdiák nem kis útra indulnak el június 25-én a Pannonhalmi Bencés Főapátságtól. A 37. Ifjúsági Világtalálkozóra (IVT) tekernek ki, amely augusztus első hetében lesz megtartva Portugália fővárosában, Lisszabonban. A találkozó nem mellesleg a katolikus egyház egyik legnagyobb eseménye: az ideire a szervezők több mint hárommillió fiatal résztvevőt várnak.Ferenc pápa: a migrációhoz hasonlóan a hazában való maradás jogát is biztosítani kell
"Legyen szabad a választás a migráció és a maradás között" mottóval jelent meg Ferenc pápa üzenete a migránsok és menekültek szeptemberben esedékes világnapjára, amelyet előzetesen a Vatikán sajtótájékoztatón mutatott be.Bese Gergő atya: II. János Pál emlékét azért támadják, mert az emberi méltóság, a házasság és a család védelmezője volt
Több mint két hónapja borzolja már a kedélyeket Lengyelországban a TVN24 lengyel ellenzéki hírtelevízió által bemutatott dokumentumfilm, amely úgy ábrázolja az egykori egyházfőt, mint pedofil ügyeket elhallgató néhai krakkói érseket. A számos pontban nyilvánvaló hazugságot állító film „forrása” a Lengyel Népköztársaság hatalmi apparátusának anyagain alapul. A nagy bizonyossággal „hiteles” kommunista propagandaanyagok legfőbb célja a lengyel társadalom identitásának megkérdőjelezése – írja Bese Gergő atya a vasarnap.hu-n.A Kossuth tér is készen áll a Szentatya fogadására – Exkluzív betekintést nyerhettünk
A holnapi napon érkezik meg Ferenc pápa repülőgépe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Ez lesz a negyedik alkalom Magyarország történelmében, amikor hivatalban lévő pontifex érkezik hazánkba, így bátran kijelenthetjük azt is, hogy a következő napokban történelmi eseménynek lehetünk szemtanúi. Ferenc pápa érkezése előtt még kimentünk a Kossuth térre, ahol most vasárnap – a látogatás csúcspontjaként – a Szentatya szentmisét fog celebrálni. A nemzet főterén Bocsák Rita színpadi rendezővel beszélgettünk, és így megtudtunk pár kulisszatitkot is.Ferenc pápa 2021. szeptemberi látogatása után úgy érezte, több időt akar tölteni a magyarokkal
Ferenc pápa 2021. szeptemberi látogatása után úgy érezte, több időt akar tölteni a magyarokkal – mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő, aki az egyházfő április 28–30-án történő újabb látogatásának főbb témáit ismertette a Vatikánban tartott tájékoztatón pénteken.Várjuk a szentatyát – Így készülünk a találkozásra
A legnagyobb egyházi eseményekre a szervezők saját, új himnusszal is készülnek, ahogyan az legutóbb, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) esetében is történt. A 2021-es NEK-nek a „Győzelemről énekeljen” című himnusz volt, amelyet Kovács Ákos hangszerelt újra, ugyanis a korábbi, az 1938-as budapesti kongresszusi himnuszt dolgozták fel a szervezők. Az idei pápalátogatás, amely április végén lesz, hasonló méretű és fontosságú egyházi eseményként fogható fel a magyar katolikus egyház és Magyarország szemszögéből is, így érthető, hogy erre az alkalomra is komponáltattak egy köszöntőt. A „Camino – Krisztus, a jövőnk” címmel írt himnuszt Vizy Márton szerezte, a szövegét pedig Tóth Dávid Ágoston írta.Jézus Krisztus folyamatosan a béke programját hirdeti - Húsvéti interjú Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel
A prófétai jövendölés is azt mondta Jézusról, ő a béke fejedelme. Persze, ma az számít békének a világban, hogy az erősebb hatalom maga alá kényszeríti a kisebbet fegyveres és gazdasági módon, akik csak akkor mernek fellázadni, amikor a helyzetük már tűrhetetlenné válik. De ez nem a jézusi út – többek között erről beszélt portálunknak adott húsvéti interjújában Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek. Úgy vélte, a világ vezetői csak akkor mondanának le a háborújukról, ha, mint annak idején Szent Pál, kapnának egy isteni ráhatást, és megtérnének. Mint kiemelte, „az egész Uniónak, az amerikai vezetésnek, az ukránoknak, oroszoknak, mindenkinek meg kellene térni, akkor lenne béke”.Ajánljuk még

















