képviselők vagyonnyilatkozata
Nincs baj a gazdaságban, ha a baloldali képviselők is állampapírban fialtatják a pénzüket, V. Naszályi Márta pedig a bérlőjén nyerészkedik
Nem az első alkalom, hogy legitimálja a baloldal a jobboldal politikáját, hiszen korábban a szocialista Tóth Bertalanról derült ki, hogy a parlamentben ugyan kritizálja a családtámogatási rendszert, a valós életben ő maga is igénybe veszi a forrásokat. Ugyanígy tett az egykori Jobbik-vezér, Jakab Péter is. Az idei vagyonnyilatkozatokból pedig kiderül, hogy a szavak szintjén ugyan szidják a balosok a gazdaságpolitikát, mégis bíznak annyira az államban, hogy állampapírban fialtatják a pénzüket. Mindeközben egy másik kettősségre is fény derült, hiszen a Párbeszéd rendszerint aggódik az emberek lakhatása és az elszálló albérletárak miatt, de azért az I. kerületi polgármesterük szemrebbenés nélkül emeli drasztikusan a lakása bérleti díjának árát. Gyurcsány Ferenc luxusvillába költözik, Orbán Viktor vagyona különösebben nem változott, Gelencsér Ferenc gazdagabb, mint az átlag fiatalság, Tordainak pedig még mindig áll a háza
Nyilvánosságra hozták az idei vagyonnyilatkozatokat, amelyekből kiderült, hogy a Gyurcsány házaspár igazi luxusban él: manapság tettek le több mint 400 millió forintot egy rózsadombi, örökpanorámás lakás előlegeként. Orbán Viktor vagyona ezzel szemben szinte semmit nem változott, a miniszterelnök megtakarítása a magyar átlagot sem éri el. A Momentum exvezetője, Gelencsér Ferenc viszont jól megszedte magát kriptovalutából, de eleve jobban él, mint egy átlagos harmicas. A párbeszédes Tordai Bence illegálisan felépített háza pedig még mindig áll. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.