kereskedelem
Koronavírus – Nem lehetnek nyitva a boltok ma délután három órától, kivétel például az élelmiszerüzlet és a patika
Nem lehetnek nyitva a boltok kedd délután három órától a koronavírus-járvány miatt, kivétel például az élelmiszerüzlet és a patika – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel. A szolgáltató szektorra – például manikűrös, fodrász, edzőterem – még nem vonatkozik a jogszabály, tehát nyitva lehetnek, ugyanakkor a kormány javasolja a járványügyi óvintézkedések fokozott betartását.A hatósági szigor ellenére egyre pofátlanabbak a koronavírus-járvány nyerészkedői
Cukor kilogrammonként ezer forintért, overall – amely jó eséllyel a barkácsboltokban néhány száz forintért kapható szobafestő ruha – tízezerért, ötszáz milliliteres koronavírus-ölő (!!!) kézfertőtlenítő ötezerért – ilyen és hasonló árfolyamokon kínálják portékáikat azok a kiskereskedők, akiket a jelek szerint nem hat meg, hogy a kormányzat már korábban jelezte: szigorúan fellép a járvány miatt kialakult pánikon nyerészkedőkön.Vége a karácsonynak, mégis ismét tömve vannak a bevásárlóközpontok
Ugyan már vége a karácsonynak, nem csitul a kereskedelemben a beszerzési láz, ismét tömve vannak a bevásárlóközpontok – írta a Magyar Nemzet szombaton.A kínai gazdaság valószínűleg a vártnál később előzi meg az amerikait
Londoni pénzügyi elemzők szerint az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi konfliktus és a belső gazdaságszerkezet átalakulási folyamatának összeadódó hatásai miatt Kína az eddig vártnál valamivel később veheti át az első helyet Amerikától a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján, de a helycsere továbbra is a 2030-as évek elejére valószínűsíthető.Rekordforgalmat hozhat itthon az idei karácsony
Jócskán meghaladhatja az előzetes várakozásokat a lakosság decemberi fogyasztása, amely elérheti az 1200 milliárdot. Aranyvasárnap hétvégéjén minden korábbinál nagyobb tömeg volt a bevásárlóközpontokban, a piacokon és az adventi vásárokban. Akadt olyan áruház, ahol napközben lezárták a parkolót, mert nem fért el több vásárló. A rekordlátogatottság a piaci szereplőket is meglepte, akik ma, az ünnepek előtti utolsó beszerzési napon is nagy rohamra számítanak.Szijjártó Péter szerint Magyarország és Brazília gazdasági együttműködése nagy lehetőség előtt áll
Magyarország és Brazília gazdasági együttműködésének fejlesztése nagy lehetőség előtt áll – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Sao Paulóban tartott brazil-magyar üzleti fórumon kedden. A tárcavezető kiemelte, hogy a brazil és a magyar kormány azonos módon közelíti meg a világpolitika legjelentősebb dilemmáit, így semmilyen nyitott kérdés nem terheli a kétoldalú kapcsolatokat.Minden tizedik fagylaltossal baj van
Nem árt az óvatosság, ha valaki fagylaltot szeretne enni, a nyári szezonális ellenőrzések alkalmával ugyanis minden tizedik fagylaltkészítő, illetve forgalmazó helyen találtak valamilyen hiányosságot a szakemberek, tíz esetben ráadásul fogyasztásra alkalmatlannak ítélték a kínált árut. Az élelmiszer-biztonsági hatóság a Magyar Nemzetet arról tájékoztatta, hogy összességében javult a helyzet: a különböző fesztiválokra kitelepült vendéglátósok, mozgóboltok többsége szakszerűen üzemelt, ezért ritkábban és kisebb összegben kellett büntetést kiróniuk.Bővül a fogyasztás a kedvező gazdasági hangulatnak köszönhetően
A kedvező gazdasági hangulatnak köszönhető a belföldi fogyasztás jelentős mértékű bővülése, a gyártói kapacitásokat ugyanakkor új területekre kell kiterjeszteni - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.Szijjártó: Magyarországnak szüksége van a legfejlettebb technológiák behozatalára és kínai befektetésekre is
A teljes foglalkoztatás megteremtése után Magyarországnak a legfejlettebb technológiák behozatalára van szüksége, Budapest érdekelt a minél szabadabb globális kereskedelemben, és abban, hogy kínai vállalatok fektessenek be az országban - fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, felszólalva az Egy övezet, egy út együttműködés kereskedelmi fórumán Pekingben.Ajánljuk még