kereskedelem
Index: földbe álllt a gazdaság
Az első negyedéves adatok szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2023-ban 0,9 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától, míg negyedéves összehasonlításban 0,3 százalékos csökkenést mutat – írja az Index. Azonban a kormány továbbra is optimista, és úgy véli, hogy az 1,5 százalékos gazdasági növekedési célkitűzés elérhető, a GDP csökkenése pedig csak ideiglenes.Még egy hónapot kell várni, hogy a kötelező akciózást bevezessék
A háború és az elhibázott szankciós politika Európa-szerte eddig nem látott inflációhoz vezetett. A kormány célja, hogy a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is megvédje a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket, a teljes foglalkoztatást, továbbá kivédje a recessziót és év végére egy számjegyűre csökkentse az inflációt. A kormány ennek érdekében döntött nemzetközi példák alapján a kötelező akciózás bevezetéséről – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken.Elindult az árháború a vásárlók kegyeiért, vagyis az árcsökkentés
A pénzromlás mértéke ugyan még az egekben jár idehaza, már közel lehet a tetőzéshez, sőt bizonyos élelmiszerek esetében megindult az árak csökkenése, hiszen elindult az árháború a vásárlók kegyeiért a kereskedelmi láncok között. A Madniner cikkéből kiderül, hogy többek között a SPAR is minden héten új termékek árát csökkenti.A legtöbb EU-tagállamnak jelentősen nőtt a kereskedelme Oroszországgal 2022-ben
A Politico táblázata bemutatja, hogy az EU-tagállamok nagy többségének jelentősen nőtt a kereskedelme Oroszországgal a háború évében – írja a Mandiner.Meglehet Putyin új szövetségese: mozgolódik Észak-Korea
Vajon mi érkezhet a november végén helyreállított vasúti vonalon Észak-Koreába Oroszországból és fordítva? Véletlenül sem gondolnánk, hogy fegyverek és utánpótlás, valamint nyersanyagok cserélnek gazdát. Ahogy az is meglepő lehet, hogy Észak-Korea hosszú csend után ismét rakétákkal kísérletezik a Japán-tengeren. Annak a Japánnak az érdekszféráját feszegetve, amely Oroszország hátsó udvarában – és Kína kvázi közvetlen szomszédságéban – a háborús fenyegetettségre hivatkozva történelmi léptékű haderőfejlesztést jelentett be. Úgy tűnik, Putyin újabb (kényszerű) szövetségest talált a világ egyik legelszigeteltebb diktatúrájának formájában, ami immáron nem is annyira izolált. Ráadásul végtelen felvevőpiaca tud lenni az orosz nyersanyagnak, cserébe pedig bőven van mit ajánlania a haditechnika terén. Mi szóltunk.A németek szót emeltek az amerikai érdekérvényesítés ellen, Brüsszel egyből rájuk szólt
Scholzék kifarolnak Bidenék mögül, az egyre nehezedő európai gazdasági válság közepette a németek még a félidős választást sem várták meg, máris új kereskedelmi tárgyalásokat akarnak. Brüsszel azonban az utolsó csepp vérig védi az amerikai gazdasági érdekeket – akár a németek tiltakozása ellenére is.Szijjártó: a keleti nyitás egy valódi sikertörténet
A keleti nyitás egy valódi sikertörténet – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Delhiben az indiai-magyar üzleti fórumon. Szijjártó Péter beszámolója szerint negyvenöt százalékkal növelték a keleti export mértékét, a kereskedelem negyvennyolc százalékkal nőtt, a Magyarországon befektetett külföldi tőke hatvan százaléka Keletről érkezett.A GDP-ről, a beruházásokról és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a KSH-tól a jövő héten
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a bruttó hazai termék (GDP) és a beruházások második negyedévi, valamint a kiskereskedelem júliusi mutatói.Brexit – Az EU-val kereskedő brit cégek harmada forgalomcsökkenésről számolt be
Az Európai Unióval kereskedő brit cégek csaknem egyharmada uniós forgalmának visszaeséséről vagy teljes elvesztéséről számolt be a brit vállalati szektor egyik legnagyobb szakmai szervezetének hétfőn ismertetett friss felmérése szerint. Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, és a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 havi átmeneti időszak – amely alatt jórészt nem változtak az unióval folytatott kereskedelem szabályai – december 31-én véget ért. Ugyanebben az időpontban megszűnt a brit tagság az EU egységes belső piacán és vámuniójában is.Ajánljuk még