kereszt
Keresztet állítottak a déli határhoz – a migránsoknak és a balliberálisoknak is üzennek vele (PS-videó)
Magyarország keresztény ország, keresztény törvényekkel – ezt üzeni az a mintegy négy méter magas kereszt, amit a RAJT Mozgalom állított szerdán – viharos szélben – a röszkei határhoz, amely az egyik legforgalmasabb migránsútvonal.Dúró Dóra kiosztotta Soproni Tamást, amiért az száműzte a keresztet
Hát ez a pillanat is eljött. És nem szakad le az ég, a sajtó nem háborodik fel, sőt el sem jönnek a Mi Hazánk ebben a témában tartott sajtótájékoztatójára. Senki. Van még immunrendszere a nemzetünknek? Vagy a karácsony már csak fenyőünnep, és mi már csak egy fogyasztói társadalom vagyunk? – írja felháborodott bejegyzésében Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese arra reagálva, hogy Soproni Tamás száműzte a keresztet kerületéből.Muszlimok miatt letakart keresztek: Tagadnak a migránssimogató fake news-gyárak
Néhány napja az a hír járja, hogy a más vallásúak érzékenysége miatt eltakarnának keresztény jelképeket egy olasz temetőben. A haladó média persze tagadja, hogy ennek bármi köze lenne a bevándorláshoz és a híres nyugati “toleranciához”, pusztán egy régi, nagyböjttel kapcsolatos szokásról van szó. Szilvay Gergely, a Mandiner munkatársa szerint azonban a katolicizmus sokfelé hasonlóképpen hatott a népi kultúrára, de azért ennyire nem egységesített, az olasz és a magyar temperamentum pedig jó eséllyel nem hozott létre tök azonos vallási szokásrendszert.Magyar zászló, kokárda, kereszt – ezekkel garantált dührohamot okozhat a liberálisoknak
A Liberálisok undorodnak a Parlamentre kifüggesztett keresztes zászlóktól – tudatta Sermer Ádám, a drogos párt ügyvivője. Na és – vonhatnánk meg a vállunkat –, nekünk meg az ilyen Sermer-féle alakoktól rándul görcsbe a gyomrunk, ökölbe a kezünk. Ám ilyen egyszerűen azért ne lépjünk túl a dolgon! Miért van az, hogy honi liberráltjaink minden ünnepünkbe kényszeresen belerondítanak?Undorodnak a Liberálisok a keresztes zászló látványától
Undort érez a Magyar Liberális Párt ügyvivője a Parlament falára kifüggesztett keresztes zászlók láttán – írja a MagyarIdők.hu. Sermer Ádám Facebook-bejegyzésében arról írt, szívesebben látná lobogni az EU zászlóját az Országházon. A zászlók kapcsán Gyurcsány Ferenc is megszólalt, aki szerint Orbán Viktor a kereszténységet szeretné felhasználni az önkényuralom kiépítésére.Vona keresztje
Vona Gábor videobloggeri pályafutásba áttűnő politikai karrierje megkapta az őt megillető figyelmet: a jobboldal kiröhögte magát, a liberálisok meg tovább keresték az antirasszizmus jegyeit a szerző munkásságában. És bizonyosan meg is találták, de miután Heller Ágnes Demszky Gábor nászútján vesz részt, ennek a körülménynek a megáldása még várat magára (hogy keverjük a világvallásokat). De éles szemű megfigyelők, a Geert Wilders támogatói nevű FB profil például észrevette, hogy Vona videójának díszletezése nem stimmel.Kötelező a kereszt kifüggesztése a bajor állami intézmények hivatali épületeiben
Péntektől kötelező a kereszt kifüggesztése Bajorország német tartomány állami intézményeinek hivatali épületeiben. Az állami fenntartású kulturális és felsőoktatási intézményekre nem vonatkozik a kötelezettség, számukra csak ajánlott a kereszt kifüggesztése, éppen úgy, mint a helyi önkormányzatoknak.A kereszténygyalázó Lidl elé állíttat ma kőkeresztet Németh Szilárd Csepelen
Az utak mellett felállított kereszteknek nagy hagyományuk van Európában – ennek megfelelően Magyarországon is. A feszület azt szolgálja, hogy aki nem tud eljutni az Isten házába, elhaladva előtte, útközben is mondhasson egy fohászt.Ajánljuk még
















