keresztényellenesség
Belehalt sérüléseibe az istenkáromlással vádolt és emiatt megtámadott pakisztáni keresztény férfi
Belehalt sérüléseibe az a pakisztáni keresztény férfi, akire a múlt héten a Korán feltételezett megszentségtelenítése miatt feldühödött muszlimok egy csoportja támadt rá a Pandzsáb tartomány keleti részén lévő Szárgoda városában - közölte a helyi rendőrség hétfőn.Nem imádkozhatnak Jézus nevében egy kaliforniai rendőrség és tűzoltóság lelkészei
Egy kaliforniai rendőrlelkész és egy tűzoltólelkész azt követelik, hogy a helyi városi tanács vonja vissza azt a közelmúltban hozott rendeletet, amely megtiltja nekik, hogy rendezvényeken „Jézus nevében” imádkozzanak – írja a Hetek.Lengyelországban is elkezdődött! – Kitiltják a varsói főpolgármesteri hivatalból a vallási jelképeket, a transzneműséget kifejező névmásokat viszont kötelező lesz használni
Betiltották a varsói főpolgármesteri hivatalhoz tartozó épületekben a vallási jelképek használatát – jelentette csütörtökön a lengyel sajtó.Franciaországban minden templom elé rendőri erőket vezényelnek a húsvéti ünnepekre
Gérald Darmanin francia belügyminiszter arra kérte csütörtökön a prefektusokat, hogy vezényeljenek biztonsági erőket minden katolikus és protestáns templom elé a hétvégi húsvéti ünnepek idejére.KDNP: Gyurcsány Ferenc kicsinyes céljaiért tipor sárba társadalmi csoportokat
A baloldal vezérének, Gyurcsány Ferencnek tényleg semmilyen erkölcsi aggálya nincs, hogy egész társadalmi csoportokat, vallási meggyőződésű embereket kicsinyes politikai céljai eléréséért a sárba tiporjon – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az MTI-vel hétfő este Gyurcsány Ferencnek az Országgyűlésben elhangzott, napirend előtti felszólalására reagálva.Folytatódik a finn politikus pere, akit azért hurcoltak meg, mert a Bibliából idézett
Bár korábban kétszer is felmentették, a finn legfelsőbb bíróság fellebbezése miatt folytatódik Päivi Räsänen pere, akit egy bibliai idézet miatt hurcoltak meg a hatóságok. A finn képviselőnő azonban nem adja fel, és kész a szólás és vallás szabadságát akár az Emberi Jogok Európai Bíróságán is megvédeni.Durva összecsapás volt a karácsony eltörlését követelő palesztinpárti tüntetők és a New York-i rendőrök között (videók!)
New Yorkban a hatóságok nyomozást indítottak kedden, miután palesztinpárti tüntetők összecsaptak a rendőrökkel karácsony napján.Így indít Tusk kormánya – Keresztényellenes pólóban pózolt az új lengyel családügyi miniszter
Donald Tusk még szinte el sem foglalta a helyét Lengyelország élén, de leendő kormánya más most bizonyította, hogy mindent megtesznek, hogy megsértsék a konzervatív szavazókat. Az új lengyel családügyi (!) miniszter erre a legmegfelelőbb módszernek a keresztények sértegetését tartotta.Eli Kohen: a keresztények leköpése nem képviseli a zsidó értékeket
Felkerült a Twitterre egy videó, amelyen Jeruzsálemben egy fakeresztet cipelő, külföldi keresztényekből álló csoport mellett elhalad pár ultraortodox zsidó, akik közül többen is a keresztények mellé köpnek a földre. Az eset nagy felháborodást váltott ki, a kormány több tagja is megszólalt az ügyben.Ajánljuk még