Pesti Srácok

keresztényellenesség

Terrorcselekménynek számít majd a Bibliából idézni, Jézus transznemű, a vallásgyalázás ellen szót emelő magyar KDNP-s képviselő pedig szégyenfalra került (Videó!)

Jurák Kata Magyar ugar 2022 április 17.
Szégyenfalra helyezték Vejkey Imre (KDNP) képviselő fotóját egy nemzetközi újságírószövetség svájci székhelyén pusztán azért, mert védte a keresztények jogait. Bár tavaly, az ügy kirobbanásakor mindez óriási felháborodást okozott, az azóta eltelt időszakban még vérlázítóbb módon próbálják a hívő embereket megalázni a „haladó” európaiak. Mint ismert, a volt finn belügyminiszter ellen azért indult eljárás, mert a Bibliából idézett, az pedig, hogy nem került börtönbe a négygyermekes anya, a magyarok kiállásának is köszönhető. A hazai keresztény közösségek számára még távolinak tűnik ugyan, de egyre inkább trenddé vált több európai országban is, hogy már nem viselhetnek az emberek keresztet a nyakukban, mert az provokációnak számít, és nem vallhatják meg szabadon a hitüket, nem idézhetnek bibliai szöveget, mert az bűncselekménynek minősül. Az Ügy szombati adásában górcső alá vettük, hogy a haladó liberálisok milyen módon próbálják meg a nagy elfogadás jegyében a keresztény értékeket elpusztítani, a hívőket pedig megfélemlíteni. Az Ügyben megismerhetik azokat az embereket, akik nem félnek szembeszállni a torz társadalmi ideológiák terjesztőivel szemben, és akik az elmúlt években fáradhatatlanul tevékenykednek a keresztény értékek megmaradásáért és segítik embertársaikat. Itt lesz velünk Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász vezetője, Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője és Vejkey Imre KDNP-s politikus, aki a parlamenti imacsoportot 9 éve vezeti.
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.