keresztényellenesség
LMBTQ-aktivisták rongáltak meg egy pozsonyi templomot (18+)
Az LMBTQ-őrület áldozata lett több pozsonyi épület, köztük templomok és egy kolostor. Az aktivisták vérvörös betűkkel írták ki a templom falára: "Isten transz".Helyi templomokra firkáltak LMBTQ-jelszavakat Pozsonyban
Pozsony központjában vandálok LMBTQ-jelszavakat festettek helyi templomokra és kolostorokra. Vörös feliratok jelentek meg a régi városházán is. A vandálok angol nyelven olyan szlogeneket festettek a keresztény épületekre, mint „Isten transznemű”, „Jön a homoszexuális forradalom” vagy „Homoszexuális erő” – olvasható a Körkép.sk cikkében.Késsel támadtak meg egy keresztény aktivistát Londonban, mert Charlie Hebdo feliratú pólót viselt (Videó!)
Késsel támadtak meg egy nőt Londonban, mert Charlie Hebdo feliratú pólót viselt. A hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak a harminckilenc éves nő kilétéről, de a közösségi médiában és a YouTube videómegosztó oldalon megjelent értesülések szerint Hatun Tash keresztény aktivistáról van szó, aki a Védd Krisztust, bíráld az iszlámot (DCCI) nevű vallási szervezet igazgatója. A nő kisebb, nem életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.„Isten áldja az abortuszokat!” felirattal provokálnak az amerikai életellenes aktivisták
A nyugati életellenes csoportok most az egyesült államokbeli Arkansas egyik városában provokálták a normalitás képviselőt. Egy majdnem tizenégy méter széles molinót függesztettek fel Eureka Springs városának Jézus-szobrára „Isten áldja az abortuszokat!” felirattal – írja a Magyar Nemzet.Orbán Viktor, Ferenc pápa és Salvini fotóját is megtaposták a bolognai melegfelvonuláson (videó)
Orbán Viktor, Ferenc pápa, Matteo Salvini és Donald Trump arcképét is megtaposták a vasárnapi bolognai melegfelvonuláson, amely az egyenlőséget és a toleranciát hirdette. A konzervatív politikusok megdöbbenésüknek adtak hangot – derült ki a Hír TV beszámolójából.Meggyalázták a lothárdi templomot
Újabb templomgyalázás történt Magyarországon. Ezúttal a lothárdi templomban garázdálkodtak ismeretlen tettesek.Katolikus segélyszervezet: világszerte fokozódik a vallásszabadság korlátozása
Súlyos mértékben fokozódik világszerte a vallásszabadság korlátozása, az emberiség hatvanhét százaléka olyan országokban él, amelyekre ez a jelenség a jellemző – állította kedden Varsóban bemutatott jelentésében a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) nevű, pápai jogú nemzetközi katolikus segélyszervezet. A dokumentum szerint a világ hatvankét országában a vallásszabadság nagyon súlyos megsértését állapították meg, ezek összlakossága több mint ötmilliárd fő. Az említett államok csaknem fele Afrikában fekszik.Vejkey Imre: a sötét oldal agresszív támadása a megfeszített Jézus Krisztus genderlogóval való gyalázása
Portálunk hívta fel rá a figyelmet, hogy a húsvéti ünnepekre készülő keresztény emberek hitét súlyosan sértheti az a plakát, amely a keresztre feszített Jézust szivárványos köldökzsinórral ábrázolja. Cikkünk kapcsán Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője közleményben reagált a rendkívül morbid esetre. A politikus felszólította Ferencváros polgármesterét, hogy tüntesse el a keresztényeket sértő gyalázatot a közterületről.Vérlázító Krisztusgyalázás Ferencvárosban – az LMBTQ-propaganda újabb szintet lépett
Egészen különleges módon készülnek a húsvétra Ferencvárosban, a Baranyi Krisztina polgármester által támogatott LMBTQ-lobbi pedig újabb elemmel bővült: a szivárványos alkotásokat vallásgyalázással spékelték meg a kellően érzékenyített "civilek".Ajánljuk még