kereszténység
Megfeleződhet Németországban az evangélikus és a katolikus egyház híveinek száma
Ha a jelenlegi demográfiai tényezők nem változnak, és az egyházból való kilépések száma állandósul Németországban, felére csökkenhet az evangélikus és a katolikus egyház híveinek száma az országban 2060-ig - idézett egy friss kutatási eredményt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.A dán EU-biztos a 444-nek: "higgy Istenben, de óvakodj a templomtól!"
A Soros-pénzből fenntartott 444.hu-nak adott interjút Margrethe Vestager, az EU versenyjogi biztosa. Az interjúból az is kiderült, hogy az egyik legbefolyásosabbnak mondott brüsszeli bürokrata miért pont annak a Momentumnak a szekerét tolja, amely még a parlamentbe jutáshoz szükséges minimumot sem tudta megszerezni tavaly. A dán politikus arról is beszélt, hogy pártja, az ALDE elutasítja a csúcsjelöltséget.Állami támogatással épült templom Pátyon
Új római katolikus templom épült a Pest megyei Pátyon. A Szent II. János Pál pápa-templomot Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök szentelte fel vasárnap szentmise keretében.Tovább emelkedett a Srí Lanka-i tömegmészárlás halálos áldozatainak száma
A Srí Lanka-i templomok és szállodák elleni robbantásos merényletek halottainak száma 359-re emelkedett - közölte a helyi rendőrség szóvivője szerda reggel. Korábban legkevesebb 321 halálos áldozatról számoltak be, a sebesültek száma pedig meghaladta az ötszázat.Szivárványos kereszténységben, melegházasságban rejlik az egyház jövője a svéd érsekasszony szerint
Mondhatnánk, tipikusan ünnepellenes cikkel örvendeztette meg olvasóit az Index.hu. A portál a svéd evangélikus egyház első női érsekével közölt interjút, kínosan ügyelve arra, hogy lehetőleg minél élesebben szembeállítsa a haladó svéd, melegbarát protestánsokat a homoszexuálisokat üldöző katolikusokkal, illetve Orbán Viktor bevándorlásellenes politikájával. Szigorúan hangsúlyozva, hogy az efféle alantas szalámitaktikát és viszályszítást méltatlannak, újságírói szempontból pedig etikátlannak érezzük, azért néhány mondat erejéig szemlézünk a svéd érsekasszony mondataiból, főleg azért, hogy érzékeltessük: az ateista, haladó balliberális propaganda milyen eszközökkel igyekszik meghatározni, szerintük milyen, és hogyan is gondolkodik az elfogadható, szivárványos keresztény.Ökumenikus vezető: A támadások minden keresztényt megrendítettek
A húsvét vasárnapján elkövetett merényletek a világ összes keresztényét megrendítették, akkor is, ha Srí Lanka messze van tőlük - mondta Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.Fábry Kornél atya: Magyarország keresztény történelme bizonyítja, hogy egy nemzet fennmaradásában mekkora erőt jelent a hit
"Különösen most, amikor Európa súlyos értékválsággal küzd, Magyarország szerencsés abból a szempontból, hogy a hagyományos keresztény értékek, a család, a hit, a közösség, vagy a gyermekvállalás nemcsak a Magyar Katolikus Egyház számára jelentenek fontos értékeket" - nyilatkozta portálunknak adott interjújában Fábry Kornél atya, akit az egy év múlva hazánkban rendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus kapcsán kérdeztünk. Hasonló eseményre ezt megelőzően 1938-ban került sor; akkor a rendezvény a Szent István-emlékévvel is összekapcsolódott, és akkor jártak körbe államalapító királyunk ereklyéi Magyarország, majd később a visszacsatolt területek magyar városaiban is. A 2020. szeptemberi ünnepi alkalom kapcsán a szervezőbizottság főtitkára arról is beszélt: "fontos feladatunk láthatóvá tenni a szolgálatot, megmutatni mindazt a sokszínű tevékenységet, amivel a keresztények jelen vannak a mindennapokban. Hozzátette: "szeretnénk a keresztény hit emberarcúságát bemutatni, és azt is, hogy Krisztus követése miként tudja jobbá, tartalmasabbá tenni életünket".Amit eddig a brutális és kegyetlen Srí Lanka-i merényletről tudunk
Húsvétvasárnap robbantottak templomokban és turisták által kedvelt hotelekben Srí Lankán. A helyi média beszámolója szerint összehangolt támadás állhat az akció mögött. A támadás az egész világon mély megdöbbenést és gyászt váltott ki a keresztény közösségekből.A híradások szerint három templomot és három szállodát ért egyidejű robbantásos támadás, olyan helyeken, ahol a turisták nagy számban megfordulnak. A rendőrség legfrissebb adatai szerint a merényletsorozatban 290-en haltak meg, 500-an megsérültek. Az információink szerint két robbantást öngyilkos merénylő hajtott végre, az országos rendőrfőkapitány pedig arról számolt be, hogy tíz nappal ezelőtt egy iszlamista mozgalom, az NTJ öngyilkos merényletekkel fenyegetőzött fontos templomok és India külképviselete ellen. Állítólag már voltak őrizetbevételek, amely során tűzharc alakult ki és három rendőr meghalt.Ajánljuk még

















