kereszténység
Tényleg lehet minaret a Notre-Dame tetején? – Megérkeztek az első "remek" ötletek az újjáépítéshez
Megérkeztek az első ötletek a Notre-Dame újjáépítéséhez. A versenyt Emmanuel Macron hirdette meg nemzetközi szinten a világ építészei között. Sokat viccelődtünk azon akkor, hogy ha a francia elnökön múlik, akkor romkocsma vagy mecset lesz a székesegyház helyén; ennek ellenére megdöbbentő, hogy valóban érkeztek hasonló ötletek. Az eddigi elképzelések szerint a Notre-Dame-ot nem az eredeti tervek alapján kellene rekonstruálni; van, aki ezt azzal indokolta, hogy egy épület ilyen szintű leégése nem más, mint “felszabadulás”.A hívő számára a húsvét azt jelenti: meg kell változtatnia az életét
A hívő számára a húsvét azt jelenti: meg kell változtatnia az életét - közölte Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanára az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.Nagy Ervin: Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt
Amely civilizáció tétlenül szemléli, hogy saját hagyományait és kulturális értékeit idegenek pusztítják; amely flegmán vállat rándít, miközben hitbéli közösségének tagjait bárhol a világon legyilkolják – halálra van ítélve. Azok pedig, akik kihasználják ennek a kulturális közösségnek a gyengeségeit, akik látva a felnőttek tehetetlen vergődését, kinn és benn is egyre csak rohasztják a közösség tartópilléreit – történelmileg a győzelem felé menetelnek ugyan, bár attól még gyáva rongyemberek! Morálisan vesztesek. Haszonlesők vagy árulók. Húsvét az utolsó szakrális ünnepeink egyike az erkölcsi értelemben egyre pusztuló keresztény Európában. Ha úgy tetszik, az egyik, még mindig létező és meghatározó civilizációs mentsvárunk. Vigyázzunk rá, óvjuk! És ahogy Jézus is képes felkelni a poros földről, majd a keresztet ismét a vállára venni és folytatni útját, úgy nekünk is kötelességünk követni e példát."A kereszténység és a keresztény egyház létezni fog a világ végezetéig" - Húsvéti interjú Márfi Gyula veszprémi érsekkel
Naponta vannak intő jelek, egymás után érik támadások a keresztényeket Európában, szinte nincs olyan nap, amikor ne rongálnának meg egy templomot - eddig mégis túl kevesen foglalkoztunk a veszéllyel. Talán egy olyan tragédia, mint a Notre-Dame leégése kellett ahhoz, hogy emlékeztessen: Európát nem a felvilágosodott szabadkőművesek, hanem a keresztények építették - mondta a veszprémi érsek a PestiSrácok.hu-nak adott húsvéti interjúban. Márfi Gyula az ünnep kapcsán arról beszélt, hogy a feltámadás a keresztény hit alapja. Jézus feltámadása nélkül nem alakult volna ki és nem terjedt volna el a kereszténység. Európa válaszút előtt áll, hogy a keresztény hitet és kultúránkat védelmezők útjára lép, vagy azokéra az ultraliberális szabadkőművesekére, akik célja az, hogy eltávolítsák a kereszténységet. Eközben a világban összességében erősödőben van a keresztény hit, érdekes módon épp Afrikában vagy Dél-Amerikában, sőt, Dél-Koreában is - mutatott rá Márfi érsek. Az egyházi vezető úgy fogalmazott: abban teljesen biztos, hogy a kereszténység és a keresztény egyház létezni fog a világ végezetéig. Amiben már nem ennyire bizonyos, az az, hogy a kereszténység központja a jövőben is Európa marad.Katolikus megújulás vagy önfeladás? Hova vezeti nyáját Ferenc pápa?
Ahogy közeledik a húsvét, a keresztény világ a nagyböjt végéhez érkezik és a feltámadás örömhíréhez jut el vasárnap. A római katolikus egyház vezetője 2013 óta Ferenc pápa, aki a hagyományokhoz híven szentmisén szól majd a világhoz húsvétvasárnap. Vajon mi lesz az idei üzenete a Szentatyának? Az utóbbi években a pápa komoly ellentétbe került a migráció kérdésében a bevándorlásellenes erőkkel, az argentin származású Bergoglio ugyanis húsvéti üzeneteiben többször is a menekültek befogadására és szeretetére szólított fel. Egyértelmű, hogy Ferenc pápa egészen új színt hozott a katolikus egyház retorikájába, mely sok vitát szült, hiszen az Európába történő, a harmadik világból való bevándorlást más szemmel nézi, mint a jelenlegi jobboldali pártok és gondolkodók. Vajon kiragadott részleteket láthatunk a pápa gondolataiból, vagy tényleg örömmel lát minden bevándorlót Európában? Keresztényi szeretet, a vallás valódi üzenetének megélése, vagy a kereszténység utolsó bástyájának feladása, ami jelenleg történik?Novák Katalin a PS-nek: Súlyos bizonytalanságot okoz a franciákban, hogy nincs felelőse a Notre-Dame pusztulásának
A Notre-Dame nem csupán egy műemlék, nem pusztán Párizs látványossága, hanem egy élő katedrális, ahol virágzó vallási élet zajlott, és 650 éve szimbóluma a kereszténységnek a város szívében - jelentette ki portálunknak adott interjújában Novák Katalin. A Fidesz alelnöke kiemelte: az önmagán is túlmutató veszteségérzet mellett a franciákban nagyon sok kérdés merült fel, amelyek megválaszolatlanok. Bizalmatlanok, mert attól is tartanak, hogy soha nem fog kiderülni, mi is állt a tűzeset hátterében. Mint hozzátette: a székesegyház pusztulása lelki-szellemi támpontot jelenthet annak megértéséhez, milyen fontos tennünk a keresztény kultúra Európán belüli megvédéséért.A liberálisok vallássá tették a toleranciát, miattuk került veszélybe Európa - mondta Hidvéghi és Kovács a Polbeatben (videó!)
Európa és a zsidó-keresztény kultúrkör jövője, léte a migráció mellett azért került veszélybe, mert a szélsőliberálisok és a '68-as generáció politikusai a kereszténység helyére egy új vallást, a tolerancia vallását állították, amelynek felkent hazug papjai addig darabolják a társadalmat, amíg mindenki valamilyen kisebbség tagja lesz, és ők meg közben megmondják, mi a norma, kivel hogyan kell viselkedni, kihez hogyan kell viszonyulni - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő műsorában a Fidesz két európai parlamenti képviselőjelöltje, Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdésére a két politikus egyértelműsítette: Európában támadás alatt áll a kereszténység, és tombol a modern kori antiszemitizmus.Lángok a mélyből - A Notre-Dame gyászára
Talán nem mindannyian mormolunk ma imát, talán néhányan közönyösen vállat vonnak, s talán el sem jut a hír sokakhoz, akik könnyet hullatnának. Pedig olyan kulturális tragédiát kell néma tehetetlenséggel szemlélnünk, amilyenre szavakat is nehéz találni. Nekem egy jutott eszembe: barbárság! (Szikszói Zita vendégírása a PS-nek.)Muszlimok miatt letakart keresztek: Tagadnak a migránssimogató fake news-gyárak
Néhány napja az a hír járja, hogy a más vallásúak érzékenysége miatt eltakarnának keresztény jelképeket egy olasz temetőben. A haladó média persze tagadja, hogy ennek bármi köze lenne a bevándorláshoz és a híres nyugati “toleranciához”, pusztán egy régi, nagyböjttel kapcsolatos szokásról van szó. Szilvay Gergely, a Mandiner munkatársa szerint azonban a katolicizmus sokfelé hasonlóképpen hatott a népi kultúrára, de azért ennyire nem egységesített, az olasz és a magyar temperamentum pedig jó eséllyel nem hozott létre tök azonos vallási szokásrendszert.Ajánljuk még

















