kereszténység
Szijjártó Péter: istentelen ideológiák nyomásgyakorlásával nézünk szembe az iskolákban
Istentelen ideológiák nyomásgyakorlása zajlik, amikor az iskolákat különböző civil szervezetek akarják elfoglalni, amelyek megkérdőjelezik a szülők jogait és helyét; ezzel szemben a jövő a közösségépítésben van, és itt kulcsszerepe van a katolikus egyháznak is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Hegykőn.Tóta W. Árpád: „a pápa maga sem hisz már régóta”
Sajnos Tóta W. Árpád is megszólalt Ferenc pápa látogatása kapcsán. Szerinte „a pápa maga sem hisz már régóta”. "Én azt gyanítom, a pápa maga sem hisz már régóta. Túl okos, túl művelt hozzá" - írja.Kereszténység vagy magyar ősvallás kell nekünk? – Honi felderítés (Videó)
Miért irtotta ki Szent István a magyarság felét, amikor kereszténnyé térítette az országot? Bizonyos körökben rendre felmerül ez a közkeletű városi legenda, miközben a terjesztői bele sem gondolnak, hogy egyáltalán lehetséges-e ilyesmi, ha kicsit is ragaszkodunk a valószerűséghez, illetve ha Szent István ragaszkodott az országa működőképességéhez. Több szempontból is utánajártunk, évezredes távlatban hányadán áll a magyarság a kereszténységgel, és hogyan fér meg az intézményes vallás a kereszténység előtti pogány rítusokkal, amelyek közül éppen a húsvéti népszokások a máig legelterjedtebbek. Szász Péter történésszel végül annak is nyomába eredtünk, hogy igazi, nemzeti alternatívát kínálnak-e azok a hitrendszerek, amelyeket különböző modern próféták hirdetnek az ősmagyarok eredeti vallásaként.Néger volt-e Jézus, avagy ezért nem érdemes húsvéthétfőn dolgozni
A Kárpát-medencére az a jellemző, hogy húsvéthétfőn az ember locsolkodni megy, az emberek fele pedig ennek apropóján nagy mennyiségű alkoholt fogyaszt, és gyakran a világ is megváltásra kerül. A folyamat elé még az sem állít akadályt, ha történetesen ismeretlen okból kifolyólag az embernek "dolgoznia" kell ezen a napon. Aki választ szeretne kapni arra kérdésre, hogy végül is akkor fekete volt-e Jézus, annak mindenképpen érdemes meghallgatnia ezt a beszélgetést.Nem az a kérdés, Isten hol van a bajban, hanem az, hogy te hol vagy?
Annyi mindenen keresztülvitt már az Isten és mi mégis itt vagyunk. Annyi csalódás és támadás ért már bennünket, de mégsem tudtak eltiporni bennünket. Mert az Isten sosem hagyott el bennünket. Hogyan is feledkezhetnék meg róla?Húsvét mai jelentése - Erdő Péter, Fabiny Tamás és Balog Zoltán gondolatai
A húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, a keresztény világ húsvét vasárnapján Jézus feltámadását ünnepli, e napon világszerte ünnepi miséket, istentiszteleteket tartanak. Ezen a napon hangzik el Rómában, a híres Orbi et Urbi áldás is, melyet a hagyományhoz hűen mindig a pápa oszt. A magyarországi egyházi vezetők is az ünnephez méltóan emlékeztek meg Krisztus feltámadásáról. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában, Fabiny Tamás a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a budavári evangélikus templomban, Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a Hold utcai református templomban ünnepel, és szólt a hívekhez.Erdő Péter: Krisztus köszöntése Isten szeretetének mindent átfogó rendje
A feltámadt Krisztus "Békesség veletek!" szavakkal köszöntötte tanítványait, ez a béke Isten szeretetének mindent átfogó rendje - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában húsvétvasárnap tartott szentmiséjén. "A feltámadás fényében már nincs feloldhatatlan ellentét, nincs jóvátehetetlen bűn, nincs felesleges, jelentéktelen ember, közösség, nép vagy család" - jelentette ki a bíboros. Erdő Péter felhívta a híveket arra, hogy a mai húsvéton legyenek társai a feltámadás hitében ujjongva örülő tanítványoknak és kezdjenek el egy új életet, "azt az életet, amit ők akkor elkezdtek, amely az egyház élete, és amely a Jézussal való találkozás".Íme az új világrend vallása: a "WOKE"
Húsvét, karácsony, vízkereszt, pünkösd, hamvazószerda... nem felsorolni akarom a keresztény ünnepeket, hanem csak emlékeztetni szeretnék mindenkit, hogy vannak ilyenek, mert a kereszténység sajnos nagy bajban van. Egy új vallás áll – szinte szó szerint – állig fegyverben, hogy teljesen átvegye a helyét. Ezt vallás úgy hívják, hogy "WOKE". Ennek az új vallásnak megvannak a karakterei, "apostolai" is: itt van rögtön a pitiáner narkós bűnöző, George Floyd, akit aranykoporsóban temettek el. De a WOKE-vallásnak vannak saját ünnepei is: ilyen a Pride, amely már egy egész hónap, és így kísértetiesen hasonlít az adventi időszakhoz, amely a végén egy felvonulásban, zarándoklatban bontakozik ki szerte a világ nagyvárosaiban. Természetesen a szekta tagjai nem hiszik el, sőt, lehetetlennek tartják, hogy egy mindenek felett álló Isten teremtette volna a világot, abban viszont már nem látnak semmi kivetnivalót, hogy az ember pusztán egy gondolattal megváltoztathatja a természet rendjét, és egyik napról a másikra megváltoztathatja a nemét.Nagypéntek van ma, az egyház legcsendesebb napja
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az "ünnepek ünnepe" (sollemnitas sollemnitatum). A mai nap Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise. Arra a napra emlékezünk, amikor maga a Megváltó mutatta be áldozatát a kereszt oltárán.Ajánljuk még