kettős mérce
Fegyőr tojik a jogállamra, vérben forgó szemekkel készül bolsevik típusú leszámolásra elvtársaival együtt (Karantén-vlog)
A Karanténnak most sem volt nehéz dolga, amikor a hét legkiemelkedőbb ellenzéki ostobaságai közül kellett szemezgetnie, hiszen a verseny ismét kiélezett és sok résztvevős volt. Talán Fegyőr újabb gusztustalan performansza vitte a prímet, aki az ATV-ben vérgőzös hangulatban osztotta az észt, hogy ítélet nélkül hogyan fogja majd félreállítani Polt Péter legfőbb ügyészt, de természetesen a börtönökbe sok más ember is elfér a bolsi momentumos szerint. Fegyőrön túl is van élet, ezt az ellenzéki sáskacsapat bizonyítja, aki a Fidesz Európai Néppártból való kilépését, annak hátterét sokkal jobban meg tudja magyarázni, mint az érintett. Hiába lépett ki önszántából a Fidesz az egyre inkább baloldali tömörülésből, a DK és barátai egy egyszerű tényt is hazugsággá tudnak formálni, ha úgy tartja kedvük. Kálmán Olga is megmutatta, hogy nem véletlenül nem csinál semmit havi egymillió forintért Karácsony Gergely mellett, hiszen Gyurcsány Ferenc is a frontvonalba hívta, ahol pánikkeltő és egészen hihetetlenül hazug riogatást végzett főnöke nevében. Az már csak hab a tortán, hogy Tordai Bence harminc napos Facebook-tiltását a Fideszre fogta, az agysejtek rohamos pusztulása és ki nem alakult erkölcsi tartás ennél jóval nagyobb ostobaságokra is rávette már a szélsőbalos Párbeszéd egyik prominens gyalázkodóját. Természetesen a happy end sem maradt el, a nyivákoló Tordai tiltását a Facebook egy nap alatt feloldotta. Vajon a valóban ok nélkül letiltott és lecsavart PestiSrácok.hu miért nem kapott egyből "kegyelmet" Cukorhegyi elvtárséktól? Mindenesetre az egyértelmű kettős mérce már nem lep meg bennünket, ahogyan az sem, hogy Harangozó Tamás, az MSZP egyik agresszív hasbeszélője ismét migránssimogatással lopta be magát az érzékenyítők szívébe. Nézzétek a Karantént ma is! A Riporternek bevallották Uj Péter szélsőliberális zsurnalisztái, hogy szeretik az antiszemita vicceket (Videó!)
Portálunk már beszámolt róla, hogy szerkesztőségünk birtokába jutott több olyan korábbi indexes levelezés, amelyek hemzsegnek az Uj Pétertől, az Index korábbi és a 444.hu jelenlegi főszerkesztőjétől származó kirekesztő, homofób és antiszemita kijelentésektől. A Riporter stábja korábban igyekezett megtudni, mit gondol Uj Péter emberi méltóságot is sértő megjegyzéseiről a 444 egyik munkatársa, Ács Dániel, aki nemrég filmet is készített a nyilasok rémtetteiről, ám a nagydumás újságíró főnökéhez hasonlóan felhúzta a nyúlcipőt és elmenekült Szarvas Szilveszter kérdései elől. A PestiTV csapata azonban nem adta fel: a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében mindent megtettek annak érdekében, hogy kifejthessék véleményüket erről a közfelháborodást keltő ügyről a szélsőliberális portál zsurnalisztái, akik kamerák előtt vallottak arról, hogy nekik bizony szabad zsidózni, sőt, kifejezetten kedvelik az antiszemita vicceket. Lehet zsidózni, csak bocsánatot kell kérni érte? – A baloldal kettős mércéje a Fővárosi Közgyűlésben is mattot adott a józan észnek (PS-VIDEÓ)
Egészen elképesztő az a viselkedés és hozzáállás, amely a baloldali politikusokat jellemzi országosan a primitív módon zsidózó jobbikos országgyűlési képviselőjelölt, Bíró László ügyében. A PestiSrácok.hu stábja a rendkívüli augusztusi Fővárosi Közgyűlésen igyekezett megtudni, hogy Karácsony Gergely főpolgármester, Kerpel-Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes és Niedermüller Péter, a DK terézvárosi polgármestere mennyire kel ki a tetűcsúzdázó, judapestező jobbikos antiszemita szavai ellen. Sajnos nincs új a nap alatt: a tolerancia és a szolidaritás bajnokai csak akkor harcos jogvédők, ha kedvük és a politikai széljárás úgy kívánja, a velük szövetséges Jobbik politikusától gond nélkül lenyelik ezeket a gusztustalan szavakat. Vajon mi történt volna, ha ezt egy fideszes politikus követte volna el? Akkor vajon hasonlóan megbocsátóak lettek volna a baloldali potentátok, vagy Brüsszelig futottak volna harsogni? Portálunk tanulságos videót készített, amelyben Kerpel-Fronius Gábor nagyot izzadt, miközben megpróbált kibújni a kérdés alól, és bár nehezen, de végül nemet mondott arra a kérdésre, hogy kettős mércét alkalmaz-e a baloldal. Videónkból kiderül, hogy mennyire hitelesen tette mindezt Kerpel-Fronius, ahogy Karácsony Gergely újabb menekülős kibújási kísérletét is bemutatjuk, végül Niedermüller Péter kacskaringós útjáról, éhségéről és fáradtságáról is beszámolunk. Nézzék meg videónkat! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.