kiállítás
Kövér László: Soha mást, csak nemzeti politikát Magyarországon!
Az Országgyűlés elnöke szerint olyan gazdasági, társadalmi és szellemi változásokat kell elérni Magyarországon, hogy "soha ne lehessen többé mást, mint nemzeti politikát folytatni". Kövér László ezt pénteken mondta a Magyar Művészeti Akadémia budapesti emlékülésén.38. Magyar Sajtófotó Pályázat – Hajdú D. András nyerte a nagydíjat
Hajdú D. András nyerte el A fal, amit mi kerítésnek hívunk című munkájáért a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját, míg az André Kertész-nagydíjat Kovács Bea kapta Éber kóma című anyagáért.Nemzetközi virágkiállítást rendeznek Pekingben
Április végén nemzetközi virágkiállítás nyílik Pekingben – jelentették be a tavaly a pekingi világkiállítás területén megrendezett Nemzetközi Kertészeti Kiállítás szervezői.Kövér: Szerencsések, akik az emberi lélek által képesek tükrözni a valóságot
Szerencsések, akik az emberi lélek által képesek tükrözni a valóságot a mesterséges intelligencia korában – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke pénteken, Pápán, az Új Tengeri Selyemút – Magyarország neves kínai festőművészek szemével című tárlat megnyitóján, amelyet a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulója alkalmából rendeztek.Ajánljuk még